Jóval nagyobb várakozás és reménykedés előzi meg Klaus Iohannis mára tervezett székelyföldi útját, mint amire az államfő Hargita és Kovászna megyei, igen gyors iramú látogatása ténylegesen lehetőséget teremt.
Ha ugyanis az elnök érdeklődéssel és nyitottsággal kíván tájékozódni az itt élők sorsáról, magyar és román gondokról egyaránt, arra a néhány perctől legtöbb egy-két óráig terjedő találkozások, egyeztetések csak részben biztosítanak lehetőséget.
Bizony, az őt fogadó székelyföldi önkormányzati vezetőknek tisztán és lényegre törően kell fogalmazniuk ahhoz, hogy üzenetük egyértelmű legyen Iohannis számára.
Valójában senki nincs könnyű helyzetben: a székelyföldieknek a rendelkezésükre álló szűkös időt kell jól kihasználniuk – és érdemes szem előtt tartaniuk, hogy a Hargita és Kovászna megyei román érdekképviselet eredményesen összpontosít állandó témakörére, az itt élő román nemzetiségűek állítólagos jogfosztottságára –, másrészt a magyar kérdésekben mindeddig visszafogott elnök számára is kihívást jelent a mai nap, hiszen több tízezer, százezer székelyföldi szavazót mégsem seperhet le az asztalról, valamiféle, az eddigieknél barátságosabb gesztust tennie kellene a magyar közösség irányába.
Ha másért nem, hát azért, mert – miként azt többen is megfogalmazták – ők is egy korszerűbb, a vidék problémáira nyitottabb fővárost, egy jobban működő, az önrendelkezést nem zsigerből elutasító államot szeretnének, és azt, hogy ne másodrangúakként érezzék magukat abban az országban, amelyet otthonuknak szeretnének érezni.
Hogy e mai villámlátogatás hozhat-e lényeges, szemléletmódbeli változást, valamiféle áttörést, kérdéses. Jó esetben elindíthat egy folyamatot, melynek során aki akar, tisztábban láthat. Éppen ezért a székelyföldi magyar gondokról beszélni kell, folyamatosan, s nem csak az államfőnek, hanem bárkinek, aki nyitottan, szívvel és lélekkel viszonyul az itt élők sorsához.
A politikusok tekintélyes része, a nemzetiségi konfliktust keresők csak rossz hírét keltik térségünknek, ellentétben például a fővárosból vagy az ország más szegletéből ide látogató román ajkú vendégekkel. Ők ugyanis valami sajátosat, valami székelyföldit találnak nálunk, ennek örülnek, és arra bátorítanak, óvjuk, legyünk büszkék magyar értékeinkre. Sokan látják azt, amit az örök bajkeverők nem akarnak észrevenni.
Céljaink tehát számos tekintetben azonosak a többségi nemzet céljaival. S hogy otthon is érezhessük magunkat, céljaink eléréséhez szövetségeseket kell keresnünk. És ehhez kínál lehetőséget a mai nap: holnaptól jó esetben szövetségesünk lehet akár maga Klaus Iohannis is – akit magyar fiatalok magyar javaslatára anyanyelvén is köszöntenek –, miként a székelyföldiek is szövetségesekként viselkedtek vele, nemcsak megválasztásakor, hanem a jogállamiság melletti tüntetések során is.
Hiszen ugyanazt akarják, mint az év elején utcára vonuló hatszázezer romániai polgár: tisztességet, méltányosságot.
Hírügynökségek, politikusok most azt szajkózzák, hosszú idő óta végre hivatalos látogatásra érkezik Székelyföldre az ország elnöke. Ne hivatalos legyen, hanem emberi – változás csak így lehetséges.
Mózes László / Háromszék