Mahmúd Abbász / Fotó: orientalista.hu

Mahmúd Abbász palesztin elnök elfogadhatatlan kijelentéseket tett a holokauszt okaira és Izrael állam legitimációjára vonatkozóan – értékelte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) szerdán.

Az unió nyilatkozatában kiemelte, hogy a holokausztra és annak okaira vonatkozó, ilyen tartalmú retorikát csak azok hangoztatnak, akik nem akarnak kétállami, Izrael mellett egy független palesztin állam létrejöttével megvalósuló békés megoldást a Közel-Keleten, amit Abbász elnök ez idáig támogatott.

Mivel a második világháború meghatározta Európa történelmét, a holokauszt oktatása központi szerepet játszik abban, hogy az európai társadalom a gyűlölet minden formája ellen képes legyen fellépni. Az antiszemitizmus nem csak a zsidók számára, hanem a nyitott és liberális társadalmak számára is fenyegetést jelent. Az Európai Unió továbbra is kiáll az antiszemitizmus minden formája ellen és elítéli a holokauszt bárminemű igazolását, vagy banálissá tételét – húzták alá.

Mahmúd Abbász palesztin elnök a napokban azt mondta,  hogy a nácik nem a vallásuk, hanem a bankvilágban betöltött szerepük miatt mészárolták le a zsidókat.

Különféle szerzők műveire hivatkozva azt állította, hogy a zsidókkal szembeni ellenségesség oka nem a vallás, hanem a társadalomban elfoglalt helyük, foglalkozásuk volt, amely az uzsorássághoz és bankokhoz kötötte őket.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő emiatt antiszemitizmussal és holokauszttagadással vádolta meg Abbászt.

A 83 éves palesztin elnököt többször vádolták holokauszttagadással doktori disszertációjára hivatkozva, amelyben azzal vádolta meg a cionista mozgalmat, hogy összejátszott a nácikkal. A palesztin politikus szerint Izrael egy történelmi alapokat nélkülöző, európai gyarmati projekt volt. Abbász emellett túlzónak nevezte azokat a széles körben elfogadott becsléseket, amelyek hatmillióra teszik a holokauszt halálos áldozatainak számát. 2014-ben más hangnemet ütött meg, és a modern történelem "legaljasabb bűncselekményének" nevezte a holokausztot.

Abbász beszédét  az Egyesült Államok is elítélte.

MTI