Laura Codruța Kövesi / Fotó: jurnalul.ro

Fegyelmi eljárást indított pénteken a Legfelsőbb Bírói Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet Laura Codruța Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség vezetője ellen, miután féléves vizsgálata nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a főügyész több ponton megsértette a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásait.

A szociálliberális kormánytöbbség már régóta azzal vádolja Kövesit, hogy vezetése alatt a korrupvióellenes ügyészség visszaélt hatalmával, míg a kormánykoalíciót korrupcióellenes jelszavakkal támadó Klaus Iohannis államfő mindig elégedetten nyilatkozott Kövesi munkájáról. Kövesi esetleges elmozdításának így politikai tétje is van, az Igazságszolgáltatási Felügyelet azonban a szakmai előírások megsértésére hivatkozva javasolta a főügyész megbüntetését.

A testület júliusban indított vizsgálatot, miután a kormánykoalícióhoz közel álló Romania TV hírtelevízió a korrupcióellenes főügyészt lejárató hangfelvételeket tett közzé. Ezeken a beosztottjai teljesítményével elégedetlen Kövesi hatékonyabb munkát és több „fontos” ügyet követel az ügyészség ügyészeitől, azt fejtegeti, hogy legalább egy újabb miniszter lebuktatására vagy más fontos ügyre van szükség ahhoz, hogy azok, akik nyilvánosan támadják az ügyészséget, ne „mássza­nak rá” a vádhatóságra.

Az egyik hangfelvételen Kövesi – az azóta leváltott Sorin Grindeanura utalva – kijelenti: azt szeretné, ha az ügyészség „eljutna a miniszterelnökig” egy gyanús ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben. Kövesi nem tagadta, hogy az ő hangja hallatszik a zárt munkaülésen készült felvételen, de azt állította, hogy a hanganyagot megvágták, és szavai közé olyan kifejezéseket ékeltek be utólag, amelyek teljesen kiforgatják mondanivalója értelmét.

A felügyelet mostani jelentése szerint Kövesi aláásta az igazságszolgáltatás tekintélyét, majd a kiszivárogtatás után beosztottjainak küldött körlevélben – gyáváknak, besúgóknak és bűnözőknek nevezve a feljelentőket – méltóságukat is megsértette.

A korrupcióellenes ügyészség főügyésze megbüntetéséről vagy felmentéséről az igaz­ságszolgáltatás függetlensége felett őrködő bírói tanács ügyészi részlege hivatott dönteni. A kiszabható legsúlyosabb büntetésként a bírói tanács kizárhatja az ügyészek soraiból a fegyelmi alá vont ügyészt.