Kép: index.hu

A fent említett személynek mivel megszaporodtak eltöltött évei, de üzleti tehetségei is, nyitott egy „disznónöveldét!” Ez nagyon ötletes módon minimális befektetéssel történt:

Vásárolt olcsó pénzen két nyolchetes malacot – egy ártányt (hímnemű) és egy gőlyét (nőnemű). Ezeket az állatokat kicsalogatta – ő tudta hogyan – a város összes szemetes konténereihez, majd miután megtanulták az utat bizonyos fokú függetlenséget adott nekik. Azért bizonyos fokút, mert minden estére egy kis szemes kukorica reményével hazacsalogatta!

Azután már nem is volt különösebb baja velük, reggel szélnek eresztette őket, este berekesztette. Elvoltak ők magukra, felnőttek, meghíztak s mikor eljött az idő, szaporodtak. Voltak olyan esetek, amikor a kocák kilenc röfögő virgonc malackával érkeztek haza estére. Érdekes, hogy soha egyetlen egy állat sem veszett el, a kocák és a kan körmükszakadtáig megvédték az egész kondát, mert a végén már az lett belőlük. A kutya sem bántotta őket, olyan magabiztosan vonultak át a városon, mintha az lett volna a természetes élőhelyük. Ha kellett leállt a forgalom is, amíg átvonult a főúton!  Kommunizmus éveiben, amikor nem, vagy alig lehetett húst kapni a sertés nagy kincsnek számított!

Amikor olyan százkilósra nőttek, Ferencke elhajtotta a piacra és értékesítette őket. Minden egyes alkalommal a vevő lelkére kötötte, úgy vigyázzon rá, hogy én ezennel nem felelek érte. Volt olyan eset, amikor az eladott disznó még aznap visszaszökött Ferencéhez, de ő becsületesen visszaszolgáltatta jogos tulajdonosának!

Egy ilyen piaci vásár alkalmával miután eladott vagy tíz állatot, az értük kapott összeget belegyömöszölte egy lyukas és undorpiszkos zokniba. Belső zsebébe akarván belecsúsztatni figyelmetlenségből melléje sikerítette s az rövid gyaloglás után észrevétlenül a földre esett! Jöttek utána piacról haza igyekvő emberek, asszonyok és nem egy közülük meglátván az undorpiszkos lyukas zoknit belerugdostak és otthagyták.

De bezzeg Ferencke, amikor otthon mellére tapasztott és annak hiányát megtapasztalta akármennyire nyugodt természet is volt igencsak megszaporodott a pénzes zokni utáni vágya annak minden undoksága ellenére!

– Nem láttak kegyelmetek egy undok lukas zoknit az út martján? – támadta ki visszafordultában a vásárról jövőket.

– Dehogy nem bizonygatták többen is, én is belerúgtam, ugyan miért kérdi kend?

– Mert abban volt benne tíz eladott disznóm ára, de zsebemből elmaradt!

– Ejnye azt az ilyen-olyanját, hát ha én ezt tudtam volna! – bosszankodott a másik. Na, várjon hadd menjek magával!

Azzal fordult meg a kérdezett és ment Ferencke után, mert nem hitt a fülének. De megfordult minden kérdezett és csapatosan siettek vissza pénzes zoknit keresni!

Kérdik a legutolsótól is, aki látta, az meg feleli rá csodálkozva:

– Hát persze, hogy láttam az undokságot, amott rugám bele az árokba!

Ugrik Ferencke az árokba, kihalássza a nedves zoknit és kiszámol belőle nyolcezer lejt kék százasokban hiánytalanul.

– Na, jöjjenek velem mindahányan – mondta az álmélkodó embereknek. – Ha már annyira félkegyelműek voltak kentek, hogy rugódták a pénzt akkor megérdemelnek egy-egy kupa bort!

Sebők Mihály