Fotó: Facebook

A 2017-18-as szezon bajnoki címének sorsa felől az elmúlt idény ezüst-, illetve bronzérmese döntött.

Nagyváradon a tavalyi döntős MSC-ESK 86-73-mal kezdett, két nappal később viszont már a CSM Steaua nyert 75-70-re.

A bihariak Bukarestben szerezték vissza pályaelőnyüket, miután 94-70-re ütötték ki a házigazdákat. Cristian Achim tanítványai kedden is nyerni tudtak a „katonák” oroszlánbarlangjában, 92-89. Az MSC-ESK 3-1-re nyerte a sorozatot és a 2015-16-os siker után másodszor jutottak révbe.

A bronzérmet a címvédő Kolozsvári U-BT nyerte: 2-1 a Nagyszebeni ESK ellen.

Kolozsvárott 94-89-cel kezdtek a házigazdák, Nagyszebenben viszont már ellenfeleik nyertek 93-90-re. A minden eldöntő harmadik összecsapáson a vendégek szinte végig vezették az első negyedet, amelyet 28-21-gyel zártak. Szünet után már 9 pontra nőtt a különbség, a házigazdák viszont szűk 4 perc alatt utolérték vetélytársaikat, 33-33. Az ESK a 17. percben vezetett utoljára (46-45), innen már csak a hazaiakról szólt a meccs – még akkor is, ha 5 perccel a lefújás előtt három 3 pontra közelítettek Dan Fleseriu tanítványai. Végeredmény 91-77 az U-BT javára, amely így némiképp feledtette a döntőbejutás elpuskázásának csalódását.

A 2017-18-as idény végereménye: 1. Nagyvárad, 2. CSM Steaua, 3. Kolozsvár, 4. Nagyszeben, 5. Temesvári KK MSC, 6. FC Arges Pitesti, 7. Craiova, 8. Galaci Phoenix, 9. Temesvári Timba, 10. Jászvásár, 11. Buk. Dinamo. A Marosvásárhelyi Maros KK nem fejezte be a bajnokságot, visszalépett.

Turós-Jakab László