Halász János / Fotó: Thaler Tamás – Wikipédia

A Fidesz parlamenti frakciószóvivője szerint a nyugdíjasok iránti elkötelezettséget nem választási ígéretekkel, különböző fórumokon, vagy ötpárti egyeztetéseken kell megfogalmazni, hanem tettekkel kell bizonyítani.

"A Fidesz ezt teszi, az LMP és a többi ellenzéki párt viszont nem szavazta meg a nyugdíjasokat segítő különböző indítványokat" – reagált Halász János az LMP-nek az idősügyi nemzeti minimumprogram kialakításáról szóló ötpárti egyeztetést szorgalmazó kezdeményezésére szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.

A politikus rámutatott: az LMP csak a választási kampány közeledtével figyel a nyugdíjasokra, miközben nem szavazta meg a nyugdíjemelést tartalmazó költségvetéseket.

Sem az LMP, sem a többi ellenzéki párt nem szavazta meg a nők 40 év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét, de a rezsicsökkentést és az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését sem – jelezte a politikus.

"A Fidesz és a KDNP viszont az LMP nélkül is már hetedik éve biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését és emelkedését" – tette hozzá Halász János.

A frakciószóvivő a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz-frakció támogatja a kereszténydemokraták kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó parlamenti kezdeményezését, mert az "segít a nehéz helyzetben lévő embereknek, családoknak".

MTI