Daniel Ricciardo nyerte a Kínai Nagydíjat! / Fotó: Facebook

Az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) nyerte vasárnap az 56 körös, 16 kanyaros Kínai Nagydíjat, dobogóra lépett még két finn, Valtteri Bottas (Mercedes) és Kimi Räikkönen (Ferrari).

Világbajnoki pontot szerzett még a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes), a holland Max Verstappen (Red Bull), a német Nico Hülkenberg (Renault), a spanyol Fernando Alonso (McLaren), a német Sebastian Vettel (Ferrari), a spanyol Carlos Sainz jr. (Renault) és a dán Kevin Magnussen (Haas).

Az első két szabadedzést még a Mercedesek, Hamilton és Bottas uralták, a harmadikat viszont már a Ferrarik, a német istálló vezetőinek őszinte csodálkozására. Az időmérőn is a maranellóiak ügyeskedtek, Vettel (az 52. pole-pozíció) és Räikkönen mögött Bottas, Hamilton, Verstappen és Ricciardo végzett.

Századik F1-futamán Bottas mindjárt a rajt után megelőzi Räikkönent, aztán a finn mellett Verstappen is elmegy. A meglepett Hamilton Räikkönenre tapad, de megelőzni már nem tudja.

Az első kör végén Vettel, Bottas, Verstappen, Räikkönen, Hamilton a sorrend elől, aztán a bizonyító Renault-k következnek, Hülkenberg és Sainz jr.

Elsőként a Toro Rossók cserélnek kereket, majd a Force Indiák és a Renault-k, elégedetlenek azzal a móddal ahogyan a lágyak és az ultalágyak szuperálnak a Shanghaj International Circuit asztalftkígyóján.

Elsőként Verstappen látogat a bokszutcába, majd Hamilton, aki a holland mögé tér vissza. A 20. körben Bottason a sor, ő a harmadik helyre jön vissza, Verstappen a leggyorsabb. A 21. körben Vettel cserél, de csak Bottas mögé tud visszajönni.

Räikkönen az élen marad, de előnye körönként olvad. A 27. körben Bottas megelőzi, majd Vettel is, mehet tehát kereket cserélni.

A tizedik hely környékén Hülkenberg gyorsabbnak bizonyul Strollnál és Vandoorne-nál is, a 31. körben pedig ütköznek a Toro Rossók, Gasly belefut Hartley-be – szerencsére mindketten folytathatják.

A törmelék miatt viszont jön a Safety Car és a mezőny tömörül, eltűnnek a különbségek. A 35. körben újraindul a száguldás, Bottas ismét elmegy, mögötte Vettel, Hamilton, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo a sorrend. A két Red Bull friss gumikon támadhat, s a 37. körben Ricciardo megelőzi Räikkönent. A 39. Körben Verstappen előzné Hamiltont, koccannak, a pályáról kisodródó holland az ötödik helyig esik vissza. A következő körben Ricciardo megelőzi Hamiltont is, s rövidesen Vettel a következő áldozat. A német álmainak a 43. körben lesz vége, Verstappen őt is kinyomja a pályáról.

A 45. körben a vérszemet kapott Ricciardo az élre tör, Bottas mögött Räikkönen, Hamilton, Verstappen a sorrend, Vettel alig hetedik.

Gasly után Verstappen is megkapja a megérdemelt 10 másodperces időbüntetést, de ez aligha vigasztalhatja Vettelt.

Finn párbaj a második helyért Ricciardo mögött, a 48. körben a nyugtalan Verstappen megelőzi a világbajnok Hamiltont. De többet akar és a finnek nyomába ered. Változni azonban már semmi sem változik az élen, s a holland időbüntetése miatt Hamilton elcsípi a negyedik helyet.

Az utolsó előtti körben Vettel még kap egy pofont, Alonso is megelőzi, s végül a nyolcadik helyért is meg kell küzdenie Sainz jr-ral...

Három futam után Vettel (54 pont) vezet Hamilton (45p), Bottas (40p), Ricciardo (37p), Räikkönen (30p), Alonso (22p), Hülkenberg (22p), Verstappen (18p.), Gasly (12p), Magnussen (11p), Vandoorne (6p), Sainz jr. (3p), Ericsson (2p) és Ocon (1p) előtt.

A konstruktőröknél Mercedes (85), Ferrari (84), Red Bull (55), McLaren (28), Renault (25), Toro Rosso (12p), Haas (11p), Sauber (2p), Force India (1p) a sorrend.

Következik az Azeri Nagydíj, április 29-én, Bakuban.

Turós-Jakab László