Korniss Péter: Pásztorgyerek I. (1975) / Forrás: varfok-galeria.hu

Volt Zetelaka községének egy szigorú esperese az első világháború körüli időkben, de a nevét már nem tudnám megmondani! Történt, hogy egy szép nyári nap szekérrel felvitette magát a zetelaki erdőrészre és ott sétálgatott a természet lágy ölén.

Összetalálkozott egy erdőn lakó pásztorgyermekkel, ahogy az ott a juhait őrizte. Legnagyobb megdöbbenésére a gyermek nem köszöntötte illendőképpen, sőt egyáltalán nem! Érthető módon nem állta meg, hogy ne tegyen megjegyzést az ügy kapcsán:

– Hallod-e te fiú, tán csak nem vagy annyira buta, hogy még köszönni se tudnál?

Azt kérdezte erre a gyermek.

– Hát ki vagy te?

– Én vagyok a zetelaki esperes, még ennyit sem tudsz?

– Nem, de Gergő még butább! – védekezett a gyermek.

– Hol van az a Gergő, hívd elő, hadd álljak szóba vele?

– Jobban jársz espörös, ha nem hívjuk elő!

– De mindenképpen hívjuk, mert beszédem lenne vele! – erősködött.

– Legyen, ha mindenképpen úgy akarod! – húzta fel a vállát, aztán elkiáltotta magát.

– Gergőőő te, hóóó!

– Miaaa! – hallatszott távolról egy durva hang.

– Gyere, met az espörös úr hívat!

– Mondd meg az espörösúrnak, hogy csókolja meg a seggömöt!

– Na, ugy-e mondtam neköd?! – tisztázta magát fordult a gyermek az esperes felé.

– Hát ez tényleg butább, de akkor is hívd ide, hogy próbáljam meg a lehetetlent!

– Gergőőő, te hóóó, de akkor es gyere ide, mert távolról nem tudja megcsókolni!

Előcsörtetett a ciheresből Gergő, aki még butább volt, mint az előző gyermek és odaállt az esperes elé.

– Te vagy az espörös? – kérdezte durva hangján.

– Én vagyok fiam! Te nem bírnál tisztelettudóbban beszélni az emberekkel?! – kérdezte Gergőt az esperes.

– Te azt mondtad espörös vagy, nem mondtad, hogy embör vagy! – védekezett.

– Az espörös is embör és az embörök között is nagy!

– Mit akarsz tőlem? – vonta meg a vállát Gergő.

– Beszélni veled, de tisztelettudóan felelj! Hogy járnak a birkák?

– Négy lábon, de van egy vakisa az három lábon biceg!

Az esperes elgondolkodott, hogy folytassa-e tovább, mert ő azt akarta tudni, hogy viselkednek az állatok, van-e gond velük, azért mégis csak folytatta.

– Hát a farkasok járnak-e erre?

– Hát nem es repülnek!

– A kutyák ugatják e őket?

– Hát nem es kacagják!

– De, úgy-e birkát nem visznek el a nyájból?

– Hát nem es hoznak!

– Na, elég is lesz a beszédből Gergő fiam, elmehetsz! – aztán a másik gyermekhez fordult és bocsánatkérően mondta. – Örülhetsz neki fiam, mert Gergő tényleg butább, mint te!

Sebők Mihály