Fotó: monitorulexpres.ro

A közösségi hálón elkövetett csalás miatt nyitott bűnügyi dossziét a Brassó megyei rendőr-főkapitányság. Több személy tett feljelentést a rendőrségen amiatt, hogy gyerekpelenka kedvezményekkel verték át őket, ugyanis előre fizettek, de a termékek nem érkeztek meg.

"Kedden és szerdán 11 feljelentés érkezett és minden bizonnyal mások is jelentkezni fognak. A nyomozás most kezdődött el, kihallgatják a károsultakat, akik azt kifogásolják, hogy az interneten rendeltek pelenkákat, de becsapták őket, és nem kapták meg a termékeket. Úgy tűnik, hogy már a tavalyi év végén is voltak ilyen esetek, de a csalás idén bontakozott ki igazán. Az ügyben a brassói bírósági ügyészség nyomoz" – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Gabriela Dinu, a Brassó megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az édesanyák azért tettek feljelentést, mert előre kifizették a megrendelt termékek ellenértékét, de az árut már nem kapták meg. Egyesek több ezer lejre vásároltak pelenkákat. Az ország több megyéjében is zajlik a nyomozás, ahol ugyanezzel a módszerrel károsítottak meg több vásárlót.

Agerpres