Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökeFotó: Bíró István

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke közellenségnek számít, amióta kimondta, hogy nem ünneplik Nagy-Románia létrejöttének centenáriumát, azaz 1918. december 1-jét – mondta a Heti Válasznak adott interjújában. „Romániának nincsenek közös nagy eredményei, ezeket kell pótolni magyarellenességgel” – jegyezte meg.

Beszélt a Gyurcsány Ferenc felől érkező politikai támadásról is, miszerint megvonnák a határon túli magyarok állampolgárságát. Számára ez nem új fejlemény, már 2004 előtt is úgy érezte, hogy Gyurcsány leplezetlenül gyűlöli őket. Az interjúban politikai ragadozónak nevezte Gyurcsányt, aki a maga hasznát nézi. „Mit érdekli őt, hogy demokrata szerzett jogot nem vesz vissza? Mit érdekli, hogy ismét megosztja a kérdésben mára, hál’ istennek, szinte egységes magyar politikát? Visszatér a 2004-es bűn helyszínére, és úgy tesz, mintha nagyszüleink szabad döntésükből kerültek volna Romániába. Üzenem neki: alakulhatott volna úgy, hogy én élek ott, ő meg itt.”

Továbbá ellentmondást látott abban, hogy Gyurcsány Ferencnek azzal nincs problémája, hogy más országok adófizetőinek pénzén kiképzett magyar orvosok vagy épp kőművesek dolgoznak Budapesten, ugyanakkor az adófizetésről beszél a szavazati jog feltételeként. Hozzátette: Gyurcsány elvetemült politikai gazemberséget művel.

Kelemen Hunor szerint nem kell meglepődni az RMDSZ és a Fidesz viszonyának javulásán, hisz amikor 2011-ben megválasztották RMDSZ-elnökké, ígéretet tett a kapcsolat rendezésére, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy mindkét fél az Európai Néppárt családjába tartozik. Jogos kérdésnek nevezi, hogy: „Kikkel akarunk együtt élni? Mi a jövője az EU-nak? Hol végződik a nemzetállamok szuverenitása, és hol kezdődik a bizottság hatásköre?” Vagyis jelentős problémának tekinthető szerinte, hogy az EU részéről nem tisztázott, milyen értékalappal képzeli el a jövőjét.

Magyar Nemzet