Mindkét önkormányzat fontosnak tartja a fiatalok hazavonzását, megismernék egymás jó példáit Fotó: farmerexpo.hu (archív)

Székelyföldiek vennének részt jövőben a debreceni Farmer Expón, akár a három megye közösen, ez kiváló lehetőség lenne a székelyföldi termelőknek a bemutatkozásra.

Egyeztetnek a repülőtereket illetően, és megvizsgálják az együttműködési lehetőségeket, illetve számos más területen együttműködne a két megye, egyeztettek a testvérmegyék elöljárói Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének augusztus 14-én Hajdú-Bihar megyében tett látogatásán.

Várják Hargita megyébe a magyarországi termelőket a szeptember 28–október 1. között zajló őszi vásárra. Testvérkapcsolatot alakítanának ki a hajdúböszörményi szakközépiskola és a székelykeresztúri Zeyk Domokos iskola között, a gazdasági fejlesztési támogatás ügyét kiterjesztenék a középiskolákra is, tárgyalt Borboly Csaba Pajna Zoltánnal, Hajdú-Bihar megye elnökével és alelnökeivel, Bulcsu Lászlóval és Tasi Sándorral.

A Hargita megyeiek megvizsgálják a Hajdú-Bihar megyében működő szociális szövetkezetet, mint jó példát a hús, a zöldség, a gyümölcs forgalmazására.
Felmerült annak az ötelet is, hogy magyarországi és Hargita megyei vállalkozók társuljanak és dolgozzanak együtt, hiszen fölösleges a befektetőkre várni, minél jobban ki kell használni a rendelkezésre álló eszközöket, értettek egyet a két megye elöljárói. Ezeket az építkezésben, a fafeldolgozásban is hasznosítanák jó minőségű és hozzáférhető árú termékek gyártásával.

Borboly Csaba legközelebbi szeptemberi látogatása alkalmával az egyetemek közti együttműködést is részletesebben átbeszélik, hogy hogyan segíthetnék egymást az oktatásban.

Arról is beszéltek, hogy ki mit tesz a fiatalok hazavonzása érdekében, hiszen mindkét országban probléma a fiatalok elvándorlása. A leadercsoportok nyújtotta lehetőségekről is beszéltek, illetve hogy akciócsoportokat hoznak létre a fejlesztések érdekében.

A találkozón az is elhangzott, hogy a magyarországiak kihelyezett ülést tartanának Hargita megyében, ha lehetővé teszik azt a magyarországi törvények.

Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye