Az utóbbi két évben kevés volt az olyan nagy közérdeklődésre számot tartó erdélyi téma, mint a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér ügye. Amióta a kifutópálya minőségi hiányosságai miatt leállították a légi utasforgalmat, a lakosság türelmetlenül várja, hogy újrainduljanak a járatok Európa országaiba. Talán már nem sokáig.

Péter Ferenc megyei tanácselnök a legutóbbi tanácsülést követően bejelentette, a munkálatok a végéhez közelednek, akár már most is le- és felszállhatnának a gépek – tudósított a Nép­újság.

– Szó sincs arról, hogy halasztás történne a repülőtér átadásánál, a szerződésben szereplő határidőt nem lépte túl a kivitelező, annak ellenére, hogy számtalan előreláthatatlan munkát kellett elvégezni, amit csak a terv módosításával lehetett kivitelezni. A munkálatok több mint kilencven százalékát elvégezték. A kivitelezők és megrendelők elsősorban az utasok biztonságát tartották szem előtt, hiszen nem máról holnapra építkeznek, hanem a következő ötven évre – nyilatkozta Peti András, a Transilvania repülőtér igazgatója, hozzátéve, hogy a törvény értelmében június 8-án a kivitelezőnek össze kell hívnia az átvevő bizottságot.

Ez a bizottság június 18-án ül össze, s ezzel megkezdődik a munkálatok átadása és átvétele. Kedvező esetben a repülőtér megkapja a szükséges engedélyeket. Ezeket az eljárásokat párhuzamosan készítették elő. Nagyon fontos, hogy jól sikerüljenek a tesztek, megfeleljen a pálya állóképessége, megfelelő legyen a féktávolság, a biztonsági övezet.

A légügyi hatóság gépe június 18-án teszteli a repülőtér leszállópályáját. Abban az esetben, ha a biztonsági és fényjelző rendszerek kellőképpen üzemelnek, megtörténik az átadás.

– Azt szeretnénk, hogy már június 25-én indulhasson a törökországi, antalyai járat, majd 26-án a dortmundi WizzAir-járat – fogalmazott Peti András.

A WizzAir első marosvásárhelyi járatát június 16-ára hirdette meg. Annak érdekében tette ezt, hogy ha sikerül beindítani a repülőteret, azonnal járatok legyenek. Ez nem egy szokványos eljárás, de a jó partnerség jegyében a

WizzAir légitársaság bizalmat előlegezve meghirdette a marosvásárhelyi járatait. Mindaddig, amíg sor kerül a repülőtér átadására, a légitársaság tájékoztatja az utasait, s a megvásárolt repülőjegyeket érvényesíteni lehet egy másik repülőtérről, mégpedig Kolozsvárról. Az odautazást valószínűleg autóbuszokkal oldják meg.

Közben a repülőtér alkalmazottainak szakszervezete sztrájkot jelentette be a munkaügyi felügyelőségnél, amit remélhetőleg nem akkor robbantanak ki, amikor a járatokat beindítják. Ellenkező esetben a sztrájk nagyon visszavetheti a repülőtér tevékenységét. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy a munkakonfliktus nem fogja megakadályozni a repülőtér újraindítását.

Székely Hírmondó