Farkas Balázs, Flender Gyöngyi, Bodó György, Kiss Jenő és Deák Gyula. A szerző felvétele

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából odaítélt magyar állami kitüntetéseket adtak át kedd este Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán.

A kitüntetettek között van Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója, Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, valamint a kovásznai származású gyimesközéploki plébános, Bodó György.

Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött és a Szózattal zárult. A zenei aláfestést a Codex együttes biztosította. Farkas Balázs megbízott ügyvivő konzul köszöntőjében elmondta, az elismerésben olyan személyiségek részesülnek, akik életük és munkájuk során közösségükért tevékenykedtek. Ott adják át a kitüntetéseket, ahol több tízezer magyar tette le az állampolgársági esküt, jelesül a Lázár-ház eskütermében.

A laudációkat Flender Gyöngyi konzul olvasta fel, a kitüntetéseket a konzulátusvezető adta át. Márdirosz Ágnes színművész elmondta Magyari Lajos Van olyan föld című versét, közreműködött még Jóni Renáta, fuvolán.
Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke, a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület alapítója és ügyvezető titkára részére a háromszéki magyar kulturális élet és közművelődés területén végzett sokrétű értékőrző munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta a köztársasági elnök.

Kiss Jenő köszönőbeszédében elmondta, az elismerést köszöni, azt ráadásnak érzi, hisz akik közösségvezetői szerepet vállalnak, jól tudják, hogy eredményeket csak jó társak segítségével lehet elérni. Neki megadatott mind könyvtárosi, mind a Mikes Egyesületben kifejtett tevékenysége révén, ezért a kitüntetést az ő elismerésüknek tekinti.

Fotó: Facebook / Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa

Deák Gyula Levente (fotó), a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke részére az erdélyi táncházmozgalom aktív tagjaként a népzene- és néptánchagyományok továbbadása érdekében végzett sokrétű értékőrző tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a magyar államfő.

Deák Gyula meghatottan mondott köszönetet, s hangsúlyozta, nagyon sokan segítették munkáját, no meg szerencsés véletlenek is vannak, melyek között felsorolta Kallós Zoltán néprajzkutatóval és Panek Kati színművésznővel való találkozását, no meg a kitüntetett Kiss Jenő volt az, aki őt a táncegyüttes vezetői tisztségébe javasolta.

Bodó György plébános az erdélyi magyarság hitének megerősítése mellett a gyimesi fiatalság életkörülményeinek javítását is elhivatottan szolgáló egyházi és közösségépítő tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.A plébános Kovásznán született, tanulmányait Zabolán és Kézdivásárhelyen folytatta, plébános volt Brassóban és Kolozson,2010 óta Gyimesközéplokon. Jelmondata, Tenni akaró értelmiségi fiatalokat az erdélyi magyarságnak!

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg Tánczos Vilmos néprajzkutató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének egyetemi tanára, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vette át továbbá Szilágyi Árpád (mozgalmi neve Fekete Kéz), a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita Megyei Szervezetének elnöke, a Magyar Arany Érdemkeresztet vette át Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat székelyudvarhelyi mentőállomásának főorvosa, Gráma János, a Volt Politikai Foglyok Maros Megyei Szövetségének titkára, Sándor Csaba Lajos, a balánbányai Tanulók Háza néptáncoktatója, koreográfusa, az Ördögborda Néptáncegyüttes alapító vezetője, Székely Ernő, Csíkszentkirály község polgármestere, Tóth Sándor pedagógus, a marosludasi Hajdina Néptáncegyüttes alapítója és vezetője, Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott Demeter Irén református vallástanár.

Szekeres Attila / Háromszék