Hírek

Az RMDSZ nem helyesli, hogy magyarországi pártok beavatkozzanak a romániai helyhatósági választások kampányába – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök ma, Budapesten tartott sajtóértekezletén.
Az RMDSZ elnöke leszögezte, az erdélyi magyarság számára rendkívül nagy tétje van a június elsejei választásoknak: az összefogásra, a szolidaritásra továbbra is nagy szükség van, a megosztottság ugyanis oda vezethet, hogy a magyarság számos helyen fontos önkormányzati tisztségeket veszíthet el.
Itt példaként említette Maros megyét, ahol az egyébként legesélyesebbnek tartott RMDSZ-jelölttel, Lokodi Edit Emőkével szemben az MPP magyar jelöltet indított Tőkés András személyében. Markó Béla rámutatott, fennáll a veszélye, hogy megismétlődjön a nyolc évvel ezelőtti helyzet, amikor az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének csupán százhetven szavazatra lett volna szüksége ahhoz, hogy megnyerje a választásokat, egy független magyar jelölt azonban „elvitt” alig hétszáz szavazatot, és azóta nem sikerült Marosvásárhelyt visszaszerezni.
Kelemen Hunor ügyvezető elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a szövetségi elnök kifejtette: az RMDSZ nem kérte egyetlen magyarországi politikai párttól sem, hogy támogatást nyújtsanak a választási kampányban, ezért sajnálatosnak tartja, és nem helyesli azt, hogy a FIDESZ, az MPP-nek nyújtott támogatás révén bele kíván szólni a kampány menetébe.
Számunkra fontos, hogy a magyar politika, a magyarországi értelmiség hogyan vélekedik az erdélyi magyarság helyzetéről, de a minket érintő kérdésekben nem másoknak, hanem magunknak kell döntenünk, mert ez a mi életünk, a mi felelősségünk, és döntéseink következményeit is magunk viseljük majd – szögezte le, hozzátéve, ez különösen érvényes a helyhatósági választásokra, hiszen, mint fogalmazott, egészen furcsa az, hogy “máshonnan jött emberek” mondják meg, ki legyen például Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában vagy Nagyszalontán a polgármester. – Erdélyben felnőtt közösségek élnek, hagyni kell őket, hogy maguk dönthessenek, hiszen az ő felelősségük, kiket választanak majd az önkormányzatok élére.
Úgy értékelte, hogy az RMDSZ-nek van erkölcsi alapja ezt kérni a magyarországi pártoktól, ugyanis ezt az elvet maga az RMDSZ is messzemenően tiszteletben tartotta. – Az RMDSZ vezetősége maga sem szólt bele a polgármester- és tanácsosjelöltjeinek kiválasztásába, erről ugyanis a magyar közösség, – több mint százötvenezer ember – , többségében közvetlen, urnás előválasztások révén döntött.
Markó Béla arra figyelmeztetett: a helyhatósági választásoknak az a rendkívüli tétje, hogy az RMDSZ, az erdélyi magyarság meg tudja-e őrizni jelenlegi súlyát, befolyását az önkormányzatokban. Az elnök, aki szerint a magyarság megosztására irányuló erőfeszítések azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a magyarság nemcsak a szórványban, de elvben akár Székelyföldön is elveszítheti a megyei tanácselnöki tisztségeket.
Közölte, az erdélyi magyarok egységes szavazása esetén az RMDSZ-nek hat megyében, Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében reális esélye van megszerezni a megyei vezetést, ám ha megoszlanak a szavazatok, akkor csupán a Székelyföldön őrizhetők meg ezek a kulcsfontosságú tisztségek.
– Matematikailag még az is előfordulhat, hogy Kovászna megyében is úgy megoszoljanak a szavazatok, hogy ne magyar, hanem akár román jelölt nyerjen – figyelmeztetett, és egyben leszögezte: sajátos helyzetéből adódóan a magyarságnak összefogásra van szüksége a választásokon, a közösségnek ugyanis nem önmagával, hanem a román többség pártjaival kell megmérkőznie.
Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfőnöke úgy értékelte, a jelenlegi kampány egyik legfőbb konklúziója, hogy most, 2008-ban is számolni kell a román nacionalizmussal, a kisebbség- és magyarellenességgel: ezt mutatja az is, hogy a román pártok több megyében, köztük Maros és Temes megyében is “szörnyszövetségeket” hoztak létre a magyarság ellen.
Az RMDSZ dinamikus és pozitív kampányt folytat, amelyben az emberek, a helyi közösségek valós gondjaira, mindennapi problémáira összpontosít – mondta az ügyvezető elnök, aki hozzátette: ezzel szemben az erdélyi versenypárt, az MPP kampánya kifejezetten negatív, amely az RMDSZ jelöltjeinek besározására irányul. – Meggyőződésünk, hogy az erdélyi magyar emberek elutasítják a mocskos kampányt – hangsúlyozta a politikus.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette: nagy eredmény, hogy az elmúlt tizennyolc évben elsőként, a moldvai csángóknak is sikerült polgármesterjelölteket indítani, szám szerint négyet, hat településen pedig tanácsosjelölteket is állítottak. Ez egy nagy előrelépés, ugyanis, míg az elmúlt években az oktatás és a kultúra terén eredményeket lehetett elérni, a politikai képviselet megteremtésére még nem volt lehetőség – mondta az ügyvezető elnök.
nyugatijelen.com
Írja meg a véleményét a fentiek kapcsán!Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást.
Korábban írtuk:Az EP-ben rendkívüli napirendi pont volt a roma kérdés (2008. május 22., 10:51)
Elrománosodhat Háromszék? (2008. május 22., 07:41)
Az EP-ben emelt szót a temesvári plakátügy miatt Sógor Csaba (2008. május 22., 01:38)
Markó: kiemelt érdekünk, hogy az önkormányzatok megerősödjenek (2008. május 21., 23:45)
Basescut névsorolvasásra szólították fel (2008. május 21., 08:28)
Kelemen: „mocskos és nagyon agresszív kampánynak lehetünk tanúi" (2008. május 19., 23:48)
Temesvár - Plakátháború – állóharc (2008. május 19., 21:01)
Az EPP az RMDSZ-t támogatja (2008. május 19., 13:37)
Olasz-román rendőri együttműködés (2008. május 19., 10:09)
Választási feketelista (2008. május 19., 09:56)
Temesvár - Kerekasztal-beszélgetés a kisebbségi törvényről (2008. május 18., 19:29)
Markó programot kér támadások helyett (2008. május 18., 10:38)
Szász: az MPP a választások után is következetes lesz (2008. május 18., 10:29)
MPP: szükséges a változás (2008. május 17., 10:54)
Az RMDSZ szerint még vitatémává sem sikerült tenni a régiók átszervezését (2008. május 17., 10:42)
Schengeniek lehetünk (2008. május 17., 08:36)
Tăriceanu Hunyad megyében - A fél megyében avatott (2008. május 16., 21:42)
Az RMDSZ partnerének tekinti a KMDSZ-t (2008. május 16., 09:59)
Menedzseri reformot sürget Winkler (2008. május 16., 09:12)
Pert nyert az államfő (2008. május 16., 07:45)

[
Archívum ]