Erdély címererdély ma logó
május 21. kedd | Konstantin napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,3485 RON | 100 HUF: 1,4983 RON | több

Archívum
2010.12.30. | 16:27 250 magyar vesz részt a rotterdami taizéi találkozón

923 1

Első alkalommal látja vendégül Hollandia a Taizéi ökumenikus közösség által szervezett év végi európai találkozót. A kezdeményezést Roger testvér, a közösség alapítója indította el 1978-ban azzal a céllal, hogy előmozdítsa a népek közötti kiengesztelődést.

Európa és más kontinensekről érkező fiatalok együtt imádkoznak, tapasztalatot cserélnek, és együtt tervezik jövőjüket december 28. és január elseje között Erasmus szülővárosában. A rendezvényről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Alois testvér, a Taizéi közösség perjele.

Mint mondta, az öröm az egyik kulcsszava az elmélkedéseknek, amelyekre a résztvevők meghívást kaptak. Az öröm áll hitünk középpontjában. Fel kell fedezni az Istenbe vetett hit örömét, mert csak így lehetünk valóban készek arra, hogy felelősséget vállaljunk az életért, az egyházban, a társadalomban és az Istenbe vetett bizalomban éljünk.

Hirdetés

A találkozó minden résztvevője megkapta Alois testvér úgynevezett „chilei levelét”. Ebben kiemelte, hogy a fiatalok vállalják fel a hit kockázatát. Ma a társadalomban sok társuk keres útmutatást, amelyet nem könnyű megtalálni, különösen olyant, amely egy életre szól. Reméljük, hogy sok fiatal rátalál erre az Istenbe vetett bizalomban – hangsúlyozta a Taizéi közösség perjele.

A fiataloknak ma nincs egy jobb jövőre vonatkozó reménye, nagyon nehéz helyzetben vannak. A jövő sokszor lezártnak tűnik, felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább, hogyan találjunk jövőt számukra és a társadalom számára. Ugyanakkor viszont a Krisztusba vetett hitben biztosak lehetünk, mert Krisztus megnyitja a szeretetközösség útját számunkra. Az egyház és a nemzetközi szeretetközösség megtapasztalása bátorságot adhat a mai fiataloknak. Krisztus egyesíti a népeket és minden kontinenst a találkozónk során – mutatott rá Alois testvér.

Végül arra vonatkozóan, hogy milyen érzés a különböző országokból és helyzetekből érkezett fiatalokat együtt látni, a Taizéi közösség perjele elmondta: öröm látni szomjúságukat, hogy értelmet találjanak létüknek.

A találkozónak 250 magyar résztvevője van.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír


MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

hívő írta (2010-12-30 20:47:51)
A Magyar Hírlap (15.o.) Taizé Rotterdamba érkezett című összeállítása szerint harmincezer fiatalt várnak Rotterdamba, a Taizéi Közösség idei találkozójára, amelynek kulcsszavai: a boldogság, az együttérzés és a megbocsátás. A lap kiemeli: a magyar fiatalok is évről évre egyre nagyobb számban vannak jelen ezeken a rendezvényeken, amelyeket többen csak „katolikus hippitalálkozónak” neveznek. Az újságnak nyilatkozó Czakó Adrienne felidézte: „2000 nyarán voltam Taizében, amely igazából egy csendes francia kisváros. Csodálatos volt a templomot körülvevő környezet, és az is tetszett, hogy különböző nemzetiségű emberek, indiaiak, németek, görögök, spanyolok, szlovákok érkeztek a találkozóra. Napközben bibliai órákat tartottak egy olyan barát segítségével, aki tudott magyarul, és tőle énekeket is tanultunk. A templomban - amely kazettákra van osztva, nemzetek szerint - kis mécsesek égtek az oltáron. A legemlékezetesebb pillanat az volt számomra, amikor Roger atya, a Taizéi Közösség alapítója - akit sajnos később, 2005-ben meggyilkoltak - előtt állhattam, és ő megáldott engem.”MK

Korábban írtuk:





[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Weboldalkészítés: Elistaria | MAhonlap | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt | GreenSmoke ]
Hirdetés

  eurovízió     autópálya     bánffy     unitárius     rmdsz     gocz elvira     daradics     gyimesbükk     csiksomlyo     lakó péterfi tünde     csángó rádió     borbély l     borboly     emnp     borboly csaba     gyimes     történetek a valóság határán     sebestyén péter     byealex     pünkösd  
Kulcsszófelhő