Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság utolsó negyeddöntőjében 1–1 rendes játékidőt és a hosszabbításban esett két gólt követően tizenegyesekkel Horvátország jutott tovább.

Fernandes a 115. percben egyenlített (Fotó: EPA/RONALD WITTEK)

Az első félidőben rögtön a kezdés után nagy iramú, lüktető volt a játék, amelyben a horvátok kezdeményeztek, míg az oroszok pár húzásból igyekeztek gyors kontrát vezetni. A házigazdák a korábbi mérkőzéseikhez hasonlóan mezőnyben ezúttal is rengeteget dolgoztak, viszont most – ellentétben az Uruguay és a Spanyolország elleni találkozóval – a papíron sokkal erősebb rivális ellen is támadó szellemben kezdtek.

Az intenzív letámadó felfogásnak, valamint a vállalkozó kedvnek volt köszönhető, hogy Cserisev találatával vezetéshez jutottak az oroszok. A horvátokat megzavarta, hogy mezőnyfölényük ellenére hátrányba kerültek. Két védőjük kapott sárga lapot, pedig nyolc olyan játékosuk volt – négy a kezdőben -, akit sárga lapok miatti eltiltás fenyegetett a találkozó előtt. A horvátok azonban így is nyugodtan mehettek pihenőre: Mandzukic helyzetfelismerése és Kramaric helyezkedése egyenlítést ért még a szünet előtt.

A meccs összefoglalója:

A második játékrész elején lassabb volt az iram, de a sportszerű játék, a magas színvonal és a horvát mezőnyfölény továbbra is megmaradt. Az oroszok ekkor behúzódtak a térfelükre, az ellenfélnek így több lehetősége és helyzete adódott, a legnagyobb a 60. percben, amikor Perisic 8 méterről a kapufát találta el, majd a labda elgurult keresztben a gólvonal előtt. A 75. perc után az oroszok tízperces rohamra indultak, amelyben ismét nyílt volt a játék, de utána megint beszorultak. Viszont megőrizték a kapujukat az újabb góltól, és jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első félidejében a horvátok megszerezték a vezetést. Az együttes mezőnyfölényben játszott ugyan, de helyzetet nem tudott kialakítani, találatát szöglet előzte meg. A hátrányban lévő házigazda azonban meg tudott újulni, és egy szabadrúgás utáni fejessel egyenlített.

A nyolcaddöntőben az oroszok és a horvátok is 1-1-re végeztek – előbbiek a spanyolok, utóbbiak a dánok ellen -, és miután a ráadásban sem bírtak riválisaikkal, végül a tizenegyespárbaj hozta meg a döntést. Ezúttal is ez döntött, a horvátok javára.

A tizenegyespárbaj:

Eredmény, negyeddöntő:
Horvátország-Oroszország 2-2 (1-1, 1-1, 2-1), tizenegyesekkel: 4-3
Szocsi, 44 287 néző, v.: Sandro Ricci (brazil)
gólszerzők: Kramaric (39.), Vida (101.), illetve Cserisev (31.), Fernandes (115.)
sárga lap: Lovren (35.), Strinic (38.), Vida (103.), Pivaric (112.) illetve Gazinszkij (109.)

Horvátország: Danijel Subasic – Sime Vrsaljko (Vedran Corluka, 97.), Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Josip Pivaric, 74.) – Ivan Rakitic, Luka Modric – Ante Rebic, Andrej Kramaric (Mateo Kovacic, 88.), Ivan Perisic (Marcelo Brozovic, 63.) – Mario Mandzukic

Oroszország: Igor Akinfejev – Mario Fernandes, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Fjodor Kudrjasov – Alekszandr Szamedov (Alekszandr Erohin, 54.), Roman Zobnyin, Daler Kuzjajev, Gyenyisz Cserisev (Fjodor Szmolov, 67.) – Artyom Dzjuba (Jurij Gazinszkij, 79.), Alekszandr Golovin (Alan Dzagojev, 102.)

M4sport.hu