Utolsóként a dán válogatott jutott ki Európából a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra.

Christian Eriksen

A negyedik pótselejtezős párharcban a dániai 0-0-s döntetlen után a keddi visszavágón a vendégek négy góllal bizonyultak jobbnak az íreknél Dublinban.

Európai vb-pótselejtező, visszavágó:
Írország-Dánia 1-5 (1-2)
gólszerzők: Duffy (6.), illetve Christensen (29.), Eriksen (32., 63., 74.), Bendtner (90., 11-esből)
Továbbjutott: Dánia 5-1-es összesítéssel.

A találkozó 6. percében a hazaiak szereztek vezetést Shane Duffy jóvoltából, aki fejjel volt eredményes, megelőzve a kapujából rosszul kimozduló Kasper Schmeichelt. Ezt követően nagy volt a dánok labdabirtoklási fölénye, de az írek is vezettek ígéretes ellentámadásokat. A vendégek a 28. percben egyenlítettek, egy szögletet követően Andreas Christensen pöckölt a kapu felé, a labda pedig egy védő segítségével került a gólvonalon túlra. Két perccel később pedig már a dánok vezettek, egy labdaszerzés utáni gyors és pontos támadást Christian Eriksen zárt le szép tekeréssel.

A második játékrészben az írek nagy erőket mozgósítottak azért, hogy javítsanak helyzetükön, de a dánok jól kontráztak és Christian Eriksen még kétszer határozott volt a befejezésnél, majd Nicklas Bendtner állította be a végeredményt büntetőből.

Korábban:
vasárnap játszották:
Görögország-Horvátország 0-0
Tj.: Horvátország 4-1-es összesítéssel

Svájc – Észak-Írország 0-0
Tj.: Svájc 1-0-s összesítéssel

hétfőn játszották:
Olaszország-Svédország 0-0
Tj.: Svédország 1-0-s összesítéssel

A 2018-as labdarúgó-világbajnokságra kijutott válogatottak:

Afrika (5 helye van a kontinensnek):
Egyiptom, Nigéria, Szenegál, Marokkó, Tunézia

Ázsia (4):
Irán, Japán, Koreai Köztársaság, Szaúd-Arábia

Dél-Amerika (4):
Brazília, Uruguay, Argentína, Kolumbia

Európa (13+1):
Oroszország (házigazda), Belgium, Németország, Anglia, Spanyolország, Lengyelország, Szerbia, Izland, Franciaország, Portugália, Svájc, Horvátország, Svédország, Dánia

Észak- és Közép-Amerika (3):
Mexikó, Costa Rica, Panama

Interkontinentális pótselejtező (2):

M4sport.hu