Kezdetét veszi a Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület Vándor Jurta 2017 elnevezésű kulturális projektje. A Hargita Megye Tanácsa által is támogatott tevékenység megnyitóját szeptember 14-én, csütörtökön tartják a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában 10 órától.

A népi-nemzeti érzés serkentését és ébren tartását célzó projekt révén a korábbi évekhez hasonlóan szeretnék felkelteni a diákok érdeklődését saját népük történelme, az őseik által megélt szellemi- és természetközeli élet iránt.

Továbbá olyan magyar eredet és őstörténelem ismereteket sajátíthatnak el, amelyek a román intézményes oktatásból hiányoznak, vagy torzítottak, illetve azokat az erkölcsi szabályokat és családban működtetett értékrendet is megismerhetik, amelyek biztosítják egy közösség fennmaradását, anyagi, szellemi gyarapodását.

A projekt során folytatott történelmi feltáró munka szemléletváltást idéz elő erősítve a résztvevő fiatalok nemzeti identitástudatát és a szülőföldjük iránti szeretetet, hozzájárul megértetni az elvándorlás megfékezésének a szükségességét, felismerteti azt a törvényszerűséget, hogy az a nép, amelyik nem képes termőföldje és örökölt értékei gondozására, elveszti tulajdon hazáját. (Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület sajtóközleménye)