Büszkeség és hála tölt el, mert egy olyan nemzethez tartozom, amelyet a történelem vihara meggyötört ugyan, de mégis tud boldog és sikeres lenni. Ahhoz a néphez, nemzethez tartozom, amely páratlan, gazdag hagyománnyal, kulturális örökséggel tudja megajándékozni Európát!

Ebből a kulturális örökségből is kiemelkedik a népdalok és népmesék sokasága. Olyan táptalaja ez egy nemzetnek, amely megerősíti a lelket és továbbadja a bölcsességet. Ezek pedig szükségesek a túléléshez, a fennmaradáshoz és amely ugyanakkor egyetlen, összefüggő auraként vesz körbe egy testet, még akkor is ha végtagjait leszaggatták gonosz kezek!

Ezt a kultúrát, mely több ezer éves múltra tekint vissza, meg kell őriznünk, tovább kell vinnünk és végzetes hiba lenne összekeverni vagy hagyni, hogy megsemmisüljön idegen, más kultúrájú és vallású népek által, ahogy a pillanatnyi európai behatás azt erőlteti.

Több internetes vitám volt már olyan anyaországi magyarokkal, akik bizonyos külső ösztökélésre másféle gondolkodást követnek, mint mi székelyek vagy erdélyi magyarok. Azzal vádolnak bennünket gyakorta, hogy olcsó ajándékkal, egyesek szerint üveggyöngyökkel megvesztegetve (ezt a magyar állampolgárság megadására értik), a kormányon lévő párt fanatikus hívei lettünk.

Akik ilyeneket mondanak, azok nem ismerik a székelyeket és erdélyi magyarokat vagy szándékosan megpróbálják leértékelni őket, mivel jelen esetben éppen így kívánja politikai irányzatuk.

Azt kell megérteniük (tudom egyeseknek nehéz lesz), hogy mi nemcsak vallási szempontból ismerjük a Szentháromságot, amely az Atya, Fiú és Szentlélek fogalmából áll, hanem ez nemzettudatunk alapja is és az nekünk éppen úgy szent dolog, mint a vallásunk alapjául szolgáló Szentháromság. Magyarul és értelemszerűen ez így hangzik: Isten, Nemzet és Haza!

Aki felkarolja ezt a székely Szentháromságot és képviseli, az iránt lojálisak vagyunk, de aki ezekből egyet is megtagad, az ellenségünkké válik és messze elkerüljük.

Ilyen egyszerű a székelyek és az erdélyi magyarok üzenete azok felé, akik nemzettársaikat kezdték ugatni, veszett kutyák módjára!

Az erdélyi magyarok és székelyek, hosszú ideje vannak más rabigájába dobva, akiket zavarnak Istenük hitében, nemzetiségükben és hazájukban, amely őseik földje. Bántották őket a múltban gőgös magyar királyok, törökök, tatárok, oroszok, románok, szászok. Többen közülük húzták a kurtát, de ők még mindig itt vannak. Ezért a Szentháromságuk utáni vágyuk, a hitükben még jobban megerősítette őket!

És nincs Soros Györgynek annyi üveggyöngye, de még pénze sincs, amennyi megérné vagy legalább kárpótolná annak elvesztését!

Aggódva vesszük tudomásul, hogy nagy számban vannak olyan nemzettársaink, akiknek hitét megrontotta a pénz és hatalom avagy agymosás áldozatai lettek! Egy nemes célokért harcoló egészséges ellenzék áldás a demokráciában. Ellenzék, de nem ellenség!

„Meg kell buktatni a kormányt bármi áron!”- harsogják a harminc ezüstpénz elfogadói. És ez a legszörnyűbb, ami létezik, mert ebben a „bármi Áronban” benne van az erdélyi magyarság és a székelység Szentháromsága is: az Isten, Nemzet, Haza! Vesszen tehát minden, ami magyar, csak a kormány bukjon! És akkor, kiért alakul az új kormány, ha annak a bizonyos bármi Áronnak az áldozatául esik az Isten, Nemzet, Haza? Vagy már az sem számít? Ezek olyan önző célkitűzések, melyek egy öngyilkosságra készülő elmebeteg bosszújához hasonlatosak!

Arra kérek minden Szentháromságban gondolkodó magyar embert, mert tudom biztosan, hogy többségben vannak, hogy menjünk el szavazni és válasszunk olyan vezetőket az ország élére, akik Istent, Nemzetet és Hazát szolgálnak!

Olyan hazára vágyik a magyar, ahol a gonosz meglakol, az értelem győzedelmeskedik a kapzsiság és rosszindulat fölött, melyben minden magyar tisztel és segít minden magyart, melyben minden szerszámforgató ember lelkiismeretesen dolgozik: a tanár tanít, az orvos gyógyít, a tudós feltalál, az író igazat és szépet ír! A pap igét hirdet és ördögöt űz, a politikusok nem egymás ellen vezetik a népet, hanem jó irányba, az elvándoroltak hazatalálnak és béke költözik minden magyar lelkébe!

Ma csak mesebeli vágyaink ezek, de holnapra valósággá válhatnak, ha azt akarjuk, hogy így legyen!

Sebők Mihály

Szerk. megj.: az Erdély.ma oldal továbbra sincs elkötelezve egyetlen egy anyaországi párt mellett sem. Az Isten, Nemzet, Haza! című cikk magánvélemény.

66 hozzászólás

  1. Szekely Attila

    Szanyi elvtarsno , nem a Gusztos ur mondta , hanem a Lazar Janos , hogy mindig azok lopnak akik a hatalmon vannak , amikor az MSZP volt hatalmon akkor ok , most pedig a Fidesz! Ebredjen fel mar elvtarsno az egesz orszag korrupcioban uszik!

    • hÍMES TOJÁS

      Szekely Attila (2018-02-18-n 16:17) “SZEKELY” már megint hazudik! Lázár MÁST MONDOTT.

      “SZEKELY” írta: “”…az egesz orszag korrupcioban uszik!”” — De a konkrét ügyek ismeretében a JELEIDŐ használata egy újabb HAZUGSÁG!
      Ami bizonyított dolog, amit bevallottak az érintettek, hogy 2002-től 2009-ig valóban az ország kifosztása folyt. EZ BIZONYÍTHATÓ! És sok konkrét korrupciós ügyre is fény derült!

      DE FIDESZES BIZONYÍTOTT ÜGY EGY SINCS. Tehát “SZEKELY” notórius hazudozó.

      • Tóducz

        Kedves h.T., azért van egy pár bizonyított, nem egészen korrekt ügy is. Ezt Ön is tudja csak, nem meri bevallani, mert ugrik a bértollnoki pénze!

        • hÍMES TOJÁS

          Tóducz (2018-02-19-n 15:12) TÓDUCZ írta: “… azért van egy pár bizonyított, nem egészen korrekt ügy is”” — DE NINCS! Nincs bizonyított, valódi ügy melyben a Fidesz érintett lenne. Tehát ne hazudozzon TÓDUCZ!
          MÁR KÉRTEM TÓDUCZ: MINDIG CSAK konkrét ügyeket említsen!!!
          De ez Önnek nem megy.
          Csak a sejtelmes, semmitmondó, színes és üres lufikat “eregetni” szereti TÓDUCZ. Pont úgy mint “SZEKELY”, meg “JOE”.
          Meg illetlenül beszellenteni egy kis büdöset, ezeket szereti TÓDUCZ.

          • Sorok-Soros

            Mindig kerem,hogy irja meg mar vegre,hogy mik azok a hazugsagok,szines ures lufik,es milyenek a magakcska bizonyitekai,de semmi sehol???? Azt viszont latom,hogy nagyon kozel lehet Toducz urhoz,mert erzi a szellenteseit,hogy budosek. Es hogy ezt Toducz szereti. Nekem semmi kozom hozza,hogy magacskat milyen erzelmek kotik a zorbahoz,csak latom ,hogy mindennap megittasodik tolle. Nincs is semmi problema azzal,nem az elso, sem az utolso,csak nehogy kijozanodjon belole. De ha mas majd tobbet fog igerni,valoszinu,hogy ugyanolyan odaadassal fog az mellett kiaballni. Nem gondolja,hogyha mindenkit hazugnak tart,akkor esetleg a maga keszulekeben van a hiba? Tudja a bban a gombben ami a nyakizman van. Nagyon himballozik es valoszinu azert.

          • Tóducz

            Konkrét Tojás, sajnálom, de Soros Dzsó megelözött.

  2. -Hívő-

    Kedves Nyilas, ön amikor Szanira húzza ki az íjat célt téveszt, pedig idáig jó Nyilasnak ismertem!

    • Nyilas

      Kedves Hívő. Én nem Szanira húzom ki az íjat hanem bárkire, aki marhaságokat, szándékos hazugságokat, személyeket lejárató szövegeket, rosszindulatú piaci pletykákat terjeszt. Szóljon az ocsmányság akár Vonáról, akár Orbánról, és terjessze azt akár fideszes, akár Jobbikos, akár a percemberkék pártjában hívő.
      Ha megfigyelte volna éppen ezért vagyok a Szekely Attiláknak kommunista elvtárs, a tojásoknak elvakult jobbikos.
      Pedig egyszerűen csak gyűlölöm a politikai célból történő hazug rágalmakat, terjessze azt bármelyik párt híve. Megvetem a politikai sajtóból tájékozódó, a másik pártra, főleg a másik párt valamely funkcionáriusára kitalált, lejárató híreket készpénznek vevő, és azt terjesztő egyéneket. Elítélem a széthúzás gerjesztését, a politikai hatalomért, vagy annak megtartásáért, a nemzet érdekeinek feláldozását.
      Soha nem fogok szavazni arra a pártra, amely az ország, még megmaradt függetlensége érdekében benyújtott törvényjavaslatot azért nem szavaz meg, mert azt éppen a kormányon levő ellenzék alkotta meg, és akkor is elítélem, ha azért nem szavaz meg egy ilyen előterjesztését, mert abban nincs benne az a szó, amit még szerinte bele kellett volna tenni, de ugyanúgy elítélem a kormányon levő pártot is, aki azért nem fogad el egy a haza érdekében benyújtott javaslatot, mert az ellenzéki kezdeményezés.
      Azt hiszem hogy nagyjából mindent leírtam.

      • Névtelen

        Kedves Székely Attila! Minden sorát, amit itt leírt, visszafordíthatnám Önre. “Ha megfigyelte volna éppen ezért vagyok a Szekely Attiláknak kommunista elvtárs, a tojásoknak elvakult jobbikos.
        Pedig egyszerűen csak gyűlölöm a politikai célból történő hazug rágalmakat, terjessze azt bármelyik párt híve. ” Ezt írta, de eddigi írásaiból nem ez derül ki. Semlegesnek akar látszani, de nem az, sokkal inkább PROVOKÁtor, ha igaz, amit leír önmagáról. És ismeretlenül “elvtársozik” engem. Vajon miért? Hol “elvtársnő” vagyok, hol “FIDESZ-KDNP” bérenc. Nos melyik lehetek? Én ismertem hithű “elvtársakat”, akik minden határ felett internacionalisták és szocializmus pártiak volta. Tisztelem őket, mert ők ebben hittek és hisznek. Tudja, ők azok, akik nem váltak korruptá, nem használták ki, hogy párttagok, és közösségi emberként tettek az emberekért. Aztán voltak a “kolonc-elvtársak”, akik színleg lettek elvtársak, mert előnyöket akartak maguknak. Ugyanez elmondható a rendszerváltás utáni pártoskodó emberekről, de elmondható a vallásokat “gyakorló” emberekről is: VAN, AKI HISZ ABBAN, AMIT CSINÁL, ÉS VAN, AKI CSAK ELŐNYÖKET AKAR SZEREZNI! És képzelje, kedves Attila! Én egyik táborhoz sem tartozom. Arról, pedig fogalma sincs, hogy én mennyit teszek az embertársaimért. Akit pedig támogatok, annak szintén sokat kell tennie embertársainkért, de főleg a magyar emberekért. És itt nincs helye külön “székelykedni”, mert a magyarok népébe, a MAG-népébe, a hunok minden ivadéka beletartozik. Azokat pedig soha nem fogom támogatni, akik ennek a népnek a vesztét akarják! Isten áldja, és ne kufárkodjon más ember becsületével.

        • Tóducz

          Kedves Névtelen, korrekt!

        • Nyilas

          Kedves Névtelenként iroga.
          Ön most kivel is vitatkozik? Mert Székely Attilát szólítja meg, Nyilas sorait idézi, majd mindjárt le is dorongolja, hogy Provokátor.
          Bár nem tudom, hogy a mostani Névtelen mögött mely más néven író bújik meg, de senkit nem “elvtársoztam “, nem elvtársnőztem és főleg nem Fidesz KDNP bérenceztem önt egyetlen nevén sem.
          Úgy általában nem szoktam senkit bérencezni
          De nyugodjon meg, és ne harcoljon démonokkal, mint ahogy irásából kitűnik.

  3. Lazar Ferencz

    Dedikalom azon anyaorszagi rettegoknek, akik a mi “valasztasunktol” felnek!
    Egy regi baratomat, aki 27 eve el Budapesten mult heten megtamadtak egy kocsmaban a politikai nezetei miatt. En a magam reszerol ezt a verset dedikalom nekik:
    https://youtu.be/N1DnC0eyAgQ

  4. hÍMES TOJÁS

    Gusztos Istvan · József Attila Tudományegyetem
    GUSZTOS leírta a saját, személyes véleményét a Fideszről. Ez a vélemény, mely mentes konkrétumtól és bizonyítástól, szerintem NEM a Fideszről szól. (A Fideszről minden itt olvasónak van véleménye. Tehát senki nem igényli GUSZTOS véleményét!) GUSZTOS beírása kizárólag GUSZTOSRÓL SZÓL! Arról az eltozult tudattal rendelkező bírálóról, aki nagyon gyűlöli bírálata alanyát. Erős trauma miatt GUSZTOS érzelme teljesen úrrá lett az értelme fölött. És GUSZTOS a Fideszt gyűlölő, lejárató aljas médiában megtalálta azokat a hazugságokat, melyekkel még fokozni is tudja a mindent elsöprő szenvedélyét. GUSZTOS erősen sérült személyiség lehet. Vagy fizetett propagandista.

    • Tóducz

      Kedves h.T., hát akkor Önön kívül van itt még egy fizetett propagandista vagy még egy sérült személyiség.

      • hÍMES TOJÁS

        Tóducz (2018-02-14-n 23:11) “”…hát akkor Önön kívül van itt még egy fizetett propagandista vagy még egy sérült személyiség.””
        Ez nagyon olcsó, szóra sem érdemes poén volt.

        • Tóducz

          Kedves korrekt Tojás, ez nem poén volt, hanem a valóság!!!!!!!

          • hÍMES TOJÁS

            Tóducz írta (2018-02-15-n 13:34 “” …ez nem poén volt, hanem a valóság!!!!!!! “”” — Nos, ha a TÓDUCZ fejében megszülető őrültséget tekintjük “valóságnak”, akkor “valóban” az a “valóság” ami TÓDUCZ elméjében keletkezett. (De ennek persze semmi köze a TÓDUCZ fejétől függetlenül létező valóságnak!)

          • Tóducz

            Kedves h.T., az Ön valósága a pártiroda valósága, amely propagandisztikus kényszerek miatt, a valóság túloldalára téved!

  5. -Hívő-

    Bravó Szakáli Anna, ha megtámadtak ilyen vehemensen “valakik” azt jelenti, hogy igazad van és elevenükbe találtál!

    • Névtelen

      Vagy csak ideges.

  6. Hívő

    “Hátezérdekes” úr, önök mind egy szálig ilyen Székely Attila típusúak? Azt meg lehet érteni ha kormányellenesek, mert ehhez joguk is van, valós is lehet az önök szemszögéből, de ezt ki lehetne fejezni valódi magyar ember módjára! Azt mondják, hogy egy termékeny vitához bizonyos fokú intelligencia, higgadtság és jóindulat szükségeltetik, hát akkor önökön a sor, bizonyítsák be, hogy azok!

    • Nyilas

      ” egy termékeny vitához bizonyos fokú intelligencia,”
      Kedves Hivő.
      Roppant nehéz lenne bármit is bebizonyítani annak, aki igazságnak azt veszi, hogy a Jobbik mecseteket akar építeni, saria törvényt akar bevezetni, és azaz őslakosok kuturáját lerombolva idegen népet akar a nyakunkba.
      Ez annyira primitív, hogy önmaga mentális állapotáról állít ki bizonyítványt, aki még gratulál is hozzá, hogy ez az arab nevű szerencsétlen kimondta az igazat.

  7. GERGELY

    Itt köszönöm meg a szerkesztőségnek, zászlónk alatt, hogy nem hozott be hírt a mai napon Bálint nap utóbbi amerikai eredetű dolgai kapcsán.

  8. GERGELY

    Egy Nemzet van, és egy Haza. Vannak a nemzetiek és nemzetellenesek (meg közömbösek), és ezt nem az dönti el, hol húzták a trianoni határt, és ki melyik felére esett.
    Itt is, ott is vannak remek és hitvány emberek nemzeti szempontból.

    A “gonosz magyar királyok is bántottak” értelmezhetetlen egységes nemzet és ország alapján, mint valami külső elnyomó hatalom. Nagyváradon már gonosz elnyomó, Debrecenben még nem az? Ez tagadja az egységes Magyarországot és Magyar Nemzetet történetében és jelenében Trianon alapján, ami amellett, hogy fájdalmas, nem is hű sem a történelemhez, sem a valósághoz. Egy Magyarország és egy nemzet van, ha rossz királyunk volt, az rossz volt Őrbottyánban, Szabadkán, Eperjesen, Budán, Kalocsán, Nagyváradon, és Marosvásárhelyt.

    Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

  9. Hívő

    Szekely Attila, ne gyalázkodj, főleg arról akit nem ismersz Sebők Mihály lehet firkász, mindenki annak tarthatja amilyenek akarja a tehetségét. De azt nem tudod elhitetni, legalább is az itteni székelyekkel nem, Hogy a kommunista rendszer kiszolgálója lett volna! Ő az igazi székely, de neked csak a neved az, mivel gyalázkodol, rágalmazol, ez pedig nem székely virtus!

    • ez van

      Ennek a Székely Attilának a másik keresztneve nem Rudolf, Róbert vagy Rénó, hogy rövidítésének is értelme legyen?

      • Szekely Attila

        Nyugod meg “ez van”(ez van elvtarsak es ezt kell szeretni) , hogy a Szekely Attila keresztneve Attila es nem mas!

  10. Balázs Enikő

    Az eredeti Szentháromság, az Atya, Anya és a Fiú. Fiú, tehát a teremtési aktus eredménye, ha tetszik ha nem, a természet törvényei szerint csak nő és férfi kiegyenlitodese során jöhet létre. Akkor is ha a kereszténység igyekezett kiirtani a női részét. Csak szét kell nézni a természetben. Mert, ahogy a Tabula Smaragdina is írja, ami fent, ugyanaz ami lent és ami lent (a természetben) ugyanaz ami fent, azaz a Mennyben, vagyis a Szellemben.

  11. László Ferenc

    Muad-dib, székely (kisbetűvel, mert megcsúfolja a székely nevet) és Rozsnyai László!
    Egyértelműen látszik, hogy Magyarországi hozzászólókról van szó, akik Gyurcsány fletó “suttogó propagandáját” nyomják! Azon Gyurcsány fletóét, aki néhány éve, sok más hülyesége mellett kijelentette: (a You Tuben visszanézhető) ” én eleinte szentül meg voltam győződve, hogy pap leszek! Rendszeresen bérmálkoztam is”!!!!??? No ehhez nem kell kommentár. Ha ilyen zavaros elméjű a vezető, akkor mit várhatunk az ilyen retardált bérkommentelőktől? Nem az országépítés, a tenniakarás, ha nem a bomlasztás a céljuk.
    Ezt valósítják meg Magyarországon is, mert látják, hogy a jelenlegi kormánypártokkal sehol nem tudják felvenni a versenyt!
    Ferenc

  12. Nyilas

    Tisztelt szerkesztő.
    Melyik mondata nem vállalható egy független médium számára?

    Kedves Szani Szakali.
    Nem kellene hülyeségeket irkálni. Már csak az önbecsülése miatt sem.

    • Tókos Levente

      Kedves Nyilas! Minden mondata vállalható, `sze kinn van a honlapunkon, nem? A miheztartás végett írtam, hogy egyetlen egy párt mellett se tettük le a garast – így is hol a Fidesz, hol a Jobbik, hol a baloldal, hol Soros, hol a pirézek, hol a a qatari herceg finanszírozza az Erdély.má-t …
      Tókos Levente.

    • Szani

      Kedves Nyilas! Tessék megnézni a Youtube-on miket mondott Vona Gábor Törökországban, s akkor nem az én hozzászólásomra kellene úgy reagálni, hogy “hülyeség”. A Jobbik eladta magát! És sajnos bárkinek eladja magát, akitől azt reméli, hogy hatalomra segíti! És ez nagy baj!!!!!

      • Nyilas

        Kedves Szani. Tessék megnézni a Youtube-on miket mondott Vona Gábor Törökországban, s akkor rájön hogy nem is hülyeségeket irkált itt össze, hanem szándékos hazugságokat.

  13. Tóducz

    Kedves Sebők úr, ajánlhatta és dedikálhatta volna Furcsány Fegyencnek és a magyarországi ellenzék nagy részének.

  14. szentgyörgyi

    Nem baj ,ha az ember fanatikus a lényeg az ,hogy tiszta fejjel gondolkozzon !

    • hátezérdekes

      Azt hiszem, kedves szentgyörgyi, hogy nem világos a fanatikus szó jelentése. Használjak más kifejezéseket? VAKbuzgó, elVAKult… POntosan azt jelenti, hogy a valóság figyelmen kívül hagyásával hisz valamiben. Ezt hogy lehet a tiszta fejjel gondolkozással összehozni?

      Egyébként már a cikk első mondata önmaga paródiájává teszi az egészet sajnos… Hogy ez a nemzet (legyen ez akár székely, akár magyar, akár szkely-magyar) tud boldog és sikeres lenni? Már bocsánat, minden évre jut 1-2 fiatal a tágabb környezetemben, aki öngyilkos lesz, vagy jobb esetben csak elhagyja a hazáját és soha a büdös életben nem tervez visszatérni oda. Egy irigy, a más sikereinek örülni nem tudó, féltékeny nép vagyunk, aki minden egyes igaz történelmi ügyét azzal bukta el, hogy akadt akinek a fia többet ért a nemzetnél, vagy egyszerűen, 1-2 zsírosabb pozíció elég volt, hogy elárulja országát. A rendszerváltás óta is pont ugyanúgy, és 70%-ban az az elit élősködik a népen, mint aki azelőtt is, és ezt birka módjára tűrjük. És most hatalmon akarunk tartani egy kormányt, akitől el vagyunk ájulva, pedig 20-30 éve, mikor még fiatalok, energikusak és ideaálisták voltak, akik az értékeikért kűzdöttek, még kivonultak a parlamentből trianon megemlékezéskor, elleneztk a határon túliak szavazati jogát, és az a Soros tartotta fent őket, akik ellen most keresztesháború folyik… Miközben olyan szinten lopják szét az országot, hogy azt még Gyurcsány is csak elismerő és irigy csettintéssel és “Na, ez igen!” felkiálltással tudja kísérni…

      Ez a kormány a legkevésbé keresztényi, csak szavazatszerzés céljából nemzeti, és tartja szem előtt a haza érdekeit. Az ilyen cikkek pedig csak arra jók, hogy minden egyes a cikkben felsorolt “vádat” igazoljon…

      • Tóducz

        Furcsán tetszik muzsikálni hátezérdekes.

      • László Ferenc

        Hátezérdekes! Szóval Te vagy az a bomlasztó szekus! Szerencse, hogy előbb utóbb már el jár felettetek az idő és kihaltok! Nem hogy élveznéd a magas nyugdíjadat, még mindig áskálódsz? Szégyeld magad ha székely vagy.
        Ferenc

      • Szani

        “Használjak más kifejezéseket? VAKbuzgó, elVAKult… POntosan azt jelenti, hogy a valóság figyelmen kívül hagyásával hisz valamiben. Ezt hogy lehet a tiszta fejjel gondolkozással összehozni?” Az Ön által leírtak fedezik a fenti mondatát. Ez a szabványdumának a része, mint a továbbiakban leírtak is. A szétlopáshoz jegyzéket kérünk felsorolni, melyik kormánytag mikor és mit lopott szét. Soros nem tartotta fenn a Fideszt soha. Kereszténynek meg annyira keresztények a kormánytagok, hogy nagyon sok alkalommal láttuk már őket egyházi ünnepeken és azon kívül is a templomokban. A “kivonulás” pontosan arra a képmutatásra hívta fel a figyelmet, ami az MSZP részéről felszínre került a “23 millió” románnal való fenyegetés kapcsán, vagy Erdély Romániához csatolása napján, a román államfőkkel történt közös ünneplés kapcsán. Ismerjük DK, az Együtt, a Jobbik és a többiek álláspontját a “napi politikában”: ha valaki jobb nálad, csak egy dolgod van: lerántani arra a szintre, ahol te állsz, vagyis a sárba, mocsokba.
        Ezt tudja csak az “ellenzék”, meg azt, hogy brüsszelben (igen, kis betűvel), elárulja a magyarok ügyét és mocskolódik! Kedves Olvasók! Ne higyjetek nekik, ezek csak hatalmat akarnak, hogy aprópénzért eladjanak bennünket. Erre szerveződtek! Akinek a szavazótábora csak úgy tudja emlegetni a székelyeket és az erdélyi magyarokat, hogy a “románok”, az egy kultúrbarbár, vagy csak egyszerűen megbukott az iskolában, olvasni sem tanult meg, hogy legalább utána nézne az igazságnak.

        • Nyilas

          Kedves Szani.
          ” Ez a szabványdumának a része”
          Idéznék öntől:
          “S aki eddig a “haza megmentőjeként” tetszelgett, arról kiderül, hogy áruló, aki mecseteket akar építeni, saria törvényt, az őslakosok kuturáját lerombolva idegen népet akar a nyakunkba, hogy újra rabszolgákká legyünk,”
          Hát ennél primitívebb szabványdumát keveset lehet hallani még önöktől fanatikusoktól sem.
          De azt hiszem többet nem is lehet attól várni, aki a úgy válaszol valamire, hogy fogalma sincs mi az amire válaszolt.
          Kedves Szani.
          A Fidesz 19900-ben vonult ki az ülésteremből, amikor az akkori kormány Egy perces néma felállással emlékezett meg egy nemzet tragédiájáról. Akkor még nem volt Gyurcsány, nem volt 23 millió román, és nem volt együtt ünneplés Erdély elcsatolásának “ünnepén”.
          Lerántani valakit a saját szintjére pedig az ön fent idézett mondatával lehet. A sariatörvény, a mecsetépités, meg a többi mocsok rágalmazás

          • Nyilas

            Csak ne hogy indok legyen 1990 akart lenni

      • szentgyörgyi

        Tisztelt érdekes ur,értem a szo jelentésit és a valosàg figyelembe vételével vàltam vak buzgovà (ha önnek igy jobban tetszik),önök a parodiàjukkal bemutatkoztak,ne okoljanak màsokat a sajàt tehetetlenségükért. “Egy irigy,a màs sikereinek örülni nem tudo,féltékeny nép vagyunk” ez igaz ,de mi elszakadtunk és a sors megtanitott ,hogy mi az összeteartàs,szeretet és a NEMZET ,de a gyökér önöknél maradt és mikor a leszakadt àg probàlta megkeresni a gyökereit ,mi fityit kaptunk. Hàt ennyit az összetartàsrol ,szeretetröl ,de a nemzet az SZENT.Keresenek vagy alakitsanak egy olyan pàrtot amely nemzetben gondolkodik és önök mellett alunk,addig a csotàny a Viktor és bàrki a szemüket is kilophatja én (és gondolom ,hogy még sokan màsok) ezt a vonalat követem.

        • Nyilas

          “és mikor a leszakadt àg probàlta megkeresni a gyökereit ,mi fityit kaptunk.”
          Mikor volt ez a “keresés” szentgyörgyi úr, mert én nem emlékszem rá.
          Emlékszem egy olyanra, amikor a gyökér egyik nyúlványa megpróbálta megkeresni a leszakított ágat, azt a beleoltott idegen vessző megakadályozta
          De arra sem emlékszem, hogy a leszakított ág nagyon nyújtózkodott volna a gyökér felé

          • szentgyörgyi

            Tisztelt Nyilas ur. Ne vegye rossz néven nem sértésnek szàntam. A keresést ara az idöszakra értettem mikor szabadon mehettünk bàrmere és gondolom ,hogy minden magyarnak elsö utja MO volt. Akkor még nem is volt baj (mondjuk most se nincs) ,de sokat vàltozott a helyzet (mentalitàs). A beoltott àg az megvan ,de sosem lesz belöle terebélyes fa, inkabb az elmulàs fele tart és ez az àg soha nem is fog nyujtozkodni. Tehàt mindenki sajàt erejéböl probàlja boronàlni az utjait. Tisztelettel.

          • Tóducz

            Kedves szentgyörgyi úr, az én első utam nem MO-ra vezetett, itthon próbáltam magyar maradni. Magyarország csak annyiban érdekelt, hogy ne legyen nem Magyarország. Ez nekem elég, nem szeretnék a Magyarországon élő még magyaroknak a terhére lenni!

  15. Szekely Attila

    Szani Szakali az erdelyi magyaroknak is legyszives ne nyomd a hazug Fideszes propagandat! Eleg volt nekunk a karpatok geniuszabol , Kadar apatokbol es utodaikbol Gyurcsany es Orban elvtarsakbol , a rendszrvaltasnak hazudott modszervaltasbol!

    • Tóducz

      Kit javasol kedves Attila, Vona cukibabát, Furcsányt, Széllel Bélelt Bernadettet, Karácsonyt, Lattmant, stb.?

      • Szekely Attila

        Toducz ur magyar vezetore gondolok! Meg 70 ev utan sem engedik meg azt nekunk magyaroknak? Nem olyanra akirol meg Varga B. Tamas is azt enekelte , hogy 0% magyar! Nem a Soros es bankartarsai altal kivalasztott es penzelt roma partitkar fiara aki mar volt “jo” kommunista(Kisz-titkar) , liberalisabb a liberalisoknal(Liberalis Internacionale alelnoke 2000-ig) , “nemzeti” olyan mint a memzetidohanyboltjaik (olyan ami nem azonnal ol de biztosan) Ezt jol kitalaltak a nemzetkozi kufar bankarok , hogy legyen nekunk egy rossz volt kommunista a Gyurcsany es egy “jo” volt kommunista az Orban akik kozul valaszhatunk.

        • Tóducz

          Sajnálom kedves Sz.A., hogy Ön dalokból és énekesek szövegeiből sajátítja el a társadalomtudományokat. Olyan szinten is van!

        • hÍMES TOJÁS

          Szekely Attila (2018-02-14-n 17:10)
          Most is sokat hazudozott “SZEKELY”, mint mindig.

          • Szekely Attila

            Himes tojas , bagoly mondja a verebnek , hogy nagyfeju!

    • Szani

      Kedves Székely Attila! Tudom, hogy ez egy álnév, mert ilyen névvel nem létezik, hogy ennyi hülyeséget (székely nyelvjárásban: helytelenséget), leírjon az, aki ilyen nevet visel. Ez is egy fricska akar talán lenni. De ha Önnek elege van a magyarokból, akkor mi a fenének ír magyarul és veri a nyálát itt, egy erdélyi újságban. Ha szívesebben vállalja, hogy román, szerb vagy bármi a világon, akkor legyen az! Senki nem kötelezi magát, hogy szeressen bennünket, vagy akár tiszteljen. De ha nem érintett az ügyben, lévén, hogy nem magyar érzelmű, akkor húzzon el a francba, menjen a “Szürkefarkas Vona!” úrral együtt a muzulmán testvérekhez és legyen jó! (Szürkefarkas Vona! felkiáltásokkal ünnepelték Vona Gábort Törökországban, ahol kijelentette, hogy nincs más megoldás Európa számára, csak az igazhit, ami muszlim hitet jelent. S ha így lenne is, miért kell ehhez több millió muzlim harcost betelepíteni szülőföldünkre? Nem lenne elég a vallást importálni? Szóval, kihazudik? Ismeri Ön azt a kifejezést: Nyasgem!

      • Szekely Attila

        Szanyi elvtarsno , a Sanyi elvtars is kb. ennyi hulyeseget beszel miutan lehajtott egy kupicaval. Ki kivancsi a hazug Fideszes propagandara?

        • Tóducz

          Jó kérdés kedves Sz.A. De vajon ki kíváncsi az Ön propagandájára?

  16. Szekely Attila

    Ezt a Sebok Mihaly nevu firkaszt is felvasarolta a Fidex? Nagyon osszekeverte a szezont es a fazont. Nem veletlenul Sebok elvtars irta a dicsoito himnuszokat a scornicesti kertitorperol is? Pedig igaza van azoknak akik latjak , hogy az erdelyi magyarok nagyreszet megtevesztette a Fidex-es propagandamedia. JoIsten mentse meg attol a magyarsagot hogy a Fidex 23-24%-kal 2/3-ot erjenek el mert azzal nem tudtak elni csak visszaelni.

    • Tóducz

      Az Sz.A. nevű firkászt pedig felvásárolta kilóra Zázrivecz (Vona, a gyengébbek kedvéért)!

      • Szekely Attila

        Toducz en soha sem voltam partag! En nem megosztasban vagy is partokban , hanem magyar nemzetben gondolkodok!

        • Tóducz

          Isten őrizze a magyar nemzetet a gondolataitól.

    • Gorcsa

      Hogy magának semmi sem szent, leginkább a címben szereplő három szó (gyengébbek kedvéért: Isten, Nemzet, Haza), azt látom. Csak azt nem értem, hogy ezt a beteges elfajulását minek kell még közszemlére is tenni? Hogy jobban utálják érte? Semmi olyan nincs egyetlen beírásában sem, aminek akár csak a legkisebb magyar vonatkozása lenne. Pedig már rég figyelem (akaratlanul. Szabadulni se tudok tőle). igazán eldugulhatna már!

  17. antal m.

    NEMZETI ÖNTUDAT MINDENEK FÖLÖTT!
    Értékrendünket megőrizni, az emberi becsület és a tisztességben! ! !

    • szentgyörgyi

      antal m. ! Sokat kacskaringosokat ,furàkat mond de jo borozdàban leledzik !

  18. Muad-dib

    Idézet: “A pap igét hirdet…”
    Jelen pillanatban inkább a fidesznek kampányol mint például Németh László hódmezővásárhelyi plébános 🙂

    • Tóducz

      Há kinek kampányoljon, kedves Muad-dib?

      • Szekely Attila

        Toducz egy katolikus pap ne kampanyoljon! Megjott a love es tessek a roma miniszterelnokre szavazni! Undoritto az egesz mostani mocskos valasztasi kampany!

        • Tóducz

          Miért ne, hisz a pap is csak egy szakma, hívatás művelője! A ballibsik nem járnak templomba esetleg csak Németh Sanyihoz a Hit Parkba.

  19. Rozsnyai László

    Így van. S a család.