Mindössze 5 szavazat különbséggel a knesszet jóváhagyta azt a törvényt, amely innentől kezdve kimondja, hogy Izrael a zsidók állama. A sokat bírált jogszabály ezzel háttérbe szorítja az arabot, mint állami nyelvet és kötelezővé teszi a zsidó kultúra terjesztését, akár más népcsoportok kárára is.

– Továbbra is biztosítani fogjuk mindenki számára a polgári jogokat, hiszen ez egy demokrácia. Viszont a többségnek is vannak jogai és a többség dönt. Az emberek azt akarják, hogy a hazánk generációk múlva is zsidó legyen – jelentette ki a kormányfő, Benjámín Netanjáhú.

A döntés hatalmas felháborodást keltett az arab közösségekben.

– Az államisági törvény egy gyűlölet bűncselekmény, amely elnyomja az arab kisebbséget – mondta egy ellenzéki politikus.

Az új törvény mindenben szembe megy az 1948-as függetlenségi nyilatkozattal, és a kettéosztott Jeruzsálem egészét tartja a zsidó állam fővárosának.

– Eddig Izrael egyszerre volt demokratikus jogállam és zsidó állam. Az új törvény ezt az egyensúlyt rúgja fel és nem nyilatkozik arról, hogy a polgárok egyenlőek, pedig ez képezte a függetlenségi nyilatkozat alapját – magyarázta Dr. Amir Fuchs, az Izraeli Demokrácia Intézet vezetője.

A törvény első tervezete még tisztán zsidó és arab negyedeket is létre hozott volna, de a liberálisabb zsidó diaszpóra ellenállásán ez a terv megbukott.

Euronews