Archívum

2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007

január, február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december

1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30

2010. szeptember 02


  Szombat este egy sugárzóan tehetséges, húszéves lány a nézők szavazatainak köszönhetően megnyert egy televíziós vetélkedőt. Lesz berendezett lakása, új autója, elkészül egy lemez a dalaival. Látszólag ennyi történt – egy normális korban vagy egy rendesen működő országban ez a hír nem itt, csupán a kulturális rovat mínuszosai között jelenne meg.

A győztes, Rúzsa Magdolna ugyanis vízummal jött Magyarországra. Ha a TV2 egy esztendővel ezelőtt nem dönt úgy, hogy a Megasztár elnevezésű zenei tehetségkutató műsorába engedi jelentkezni a határon túl élő magyarokat is, a mostani győztes szombat este csak egy tévénéző lett volna a sok közül. Egy munka nélküli szülésznő, aki a reklámszünetben talán elábrándozik azon, hogy milyen is lehet tizenkétezer ember előtt énekelni, de aztán gyorsan el is felejti az egészet, hiszen új hét jön, munkahelyet kell találni, szerbül kell beszélni, boldogulni valahogyan. Ha a kereskedelmi televízió – talán a harmadik évadját kezdő műsor elsekélyedésétől való félelmében – nem dönt a nyitás mellett, mi, nézők szegényebbek lettünk volna jó néhány katarzissal. Aki látta-hallotta Magdit énekelni, tudja, miről beszélek: amikor belekezd egy dalba, lúdbőrös lesz az ember háta, és megértünk valamit a megérthetetlenből.

A törékeny kishegyesi lány nagy fölénnyel győzött Varga Ferenc ellenében. Sok tízezer ember szánt rá szavazatonként százvalahány forint plusz áfát, hogy győzelemre segítse. Nem az számított, hogy hol született és milyen állampolgár jelenleg, hanem a tehetségét és a teljesítményét értékelték. Végre normálisan működtek a dolgok – mert most az a másik Ferenc nem mondta, hogy határon túli magyarként Magdi elveszi az anyaországi énekesek elől a (nyeremény) lakást-autót, és azt sem hirdették óriásplakáton, hogy ha rá szavaznak, húszezer szerb dalnok özönlik majd Magyarországra. Most nincs kampányidőszak, ezért az a másik Ferenc is eljött a sportarénába, normális emberként végignézte a produkciót, és az eredményhirdetéskor – amikor szinte felrobbant a csarnok – felállva megtapsolta a határon túli magyart. Azt a magyar lányt, aki – többek közt neki köszönhetően – csak vízummal jöhet Magyarországra.

Rúzsa Magdolna (média)történelmet írt Magyarországon. És vajon hány hozzá hasonló zenei talentum ült szombat este sóvárogva a képernyők előtt szerte a Kárpát-medencében csak azért, mert ők nem hallottak idejében a lehetőségről, vagy éppen nem volt pénzük útlevélre-vonatjegyre, amivel felutazhattak volna Budapestre? És hány jobb sorsra érdemes tehetség kallódik el más művészeti ágakban, a sportban, a tudományban csak azért, mert a történelem és a körülmények így alakultak a világnak ezen a szegletén? Hány lehetőséget szalasztunk el így, hogy okosabb, erősebb, sikeresebb legyen a nemzetünk, és engedjük, hogy munka nélküli szülésznők, megkeseredett, „lehettem volna, ha…” emberek legyenek azokból, akik nagy dolgokra volnának hivatottak?

Szombat este visszazökkent egy kicsit a régóta kibillent világ. Talán elindult valami, amivel tizenhat esztendeje nem sikerült a politikának érdemben foglalkoznia. Győzött egy tehetséges, hús-vér ember ebben a műanyag, mesterkélt, lobbiérdekektől vezérelt világban. Ősztől egy másik területen is változik a világ: a magyar jégkorongbajnokságban elindul a Csíkszeredai Sportklub együttese. A földrajzból gyengék kedvéért leírom, hogy egy „román” csapatról van szó.

Hajrá, Rúzsa Magdi, hajrá, Sportklub!

Lukács Csaba, Magyar Nemzet
Az írás eredeti címe: Rúzsa Magdi büszkesége

Rúzsa Magdolna:
„Kishegyesen élek, Szabadkához közel van, körülbelül hat-hétezren laknak itt. Nekem kezdetben a zene menekülés volt. Tehát ha valami történt, akkor csak bekapcsoltam a zenét, és tomboltam. Szeretnék valami maradandót alkotni majd egy nap, hogy ha meghalok, vagy bármi történik velem, az emberek ne felejtsenek el. Ki tudja? Lehet, hogy valamikor énekeltem a színpadon, és egy fiú és egy lány éppen akkor ismerkedtek össze, mondjuk egy lassú dalom miatt. És akkor már valamilyen szinten beloptam magam az életükbe, és ez nagyon jó érzés!"

A fotókat a hotdog.hu-ról vettükk át, nagyíthatók. 

Keresés az interneten:

Keresés az Erdély Mán:     nem-archivált írásokbanaz archívumban    összes szó után bármely szó után pontos keresés