Hagyományos módon több mint két évtizede köszöntünk így egy-egy hólepelbe öltözött háromszéki falut, olvasóink „havas újévi falulátogató” névvel illették ezeket az írásokat.
A csend borítja be ilyenkor a kicsi falvakat. Albisban is így van ez. A Bodoki-hegység keleti nyúlványának napkeleti lába alá húzódott fel, magasabban fekszik. A régiek úgy tudták, hogy „még az utolsó tatár-török pusztítás idején kezdték építeni, mert azt a völgyes helyet védettebbnek hitték”.
Pedig a tatár horda elől nem volt menekvés. Hihető, hogy régebbi település, mint ahogyan gondolnánk, ugyanis milyen faluközösség építhetett volna magának a XIII. században templomot? Tehetős-neves régi nemesi családok fészke volt, és még ma is az. Milyen jó volna, ha múltja – mentési célokkal – hamarosan papírra kerülhetne.
Papír vagy kő?
Inkább a papír, még akkor is, ha az könnyen pusztul, de a számos példányban megjelent nyomtatott könyv, a kézzel írott krónika, oklevél inkább fennmarad, mind a pusztulásnak kitett kő, kőkereszt, emléktábla. Ki ne látott volna koporsó alakú tumbát – ahogyan eleink mondták, haskövet – temetőinkben?
Még azokon is eltűnnek, elporladnak a feliratok. A Székely Nemzeti Múzeum levéltárosa, Csíkszentgyörgyi Bogáts Dénes tízesével halászta ki XVI. századi oklevelekből a régi Albis történelmi helyneveit: Fejüavas és Keresztmezeje 1591-ből, Csordakút 1583-ból, Oroszútrakelő 1596-ból, majd Aranyoshegy 1607-ből, Vépakaré 1650-ből, Póka-halma 1653-ból, Tófenék 1668-ból, Eczkenkert 1731-ből stb. Ha utánanézünk kiderül, hogy erről a kézdiszéki településről sok írott anyag jelent meg szerteszét itt-ott, műemlék templomáról önálló füzet is, de összefoglaló kismonográfia a településről tudtunkkal nem. Márpedig ez nagyon fontos lenne. Sikeres kezdeménynek volt mondható Vén Krisztina óvónő írott adatgyűjteménye, de kecsegtető hír lenne, ha a helyi és az innen elszármazott értelmiségiek közös összefogása révén megszülethetne egy szintézis.
Elgondolkodtató, hogy a 27 éve lepergett időszakban talán a legkisebb falukban is emléket-emléktáblát állítottak a negyvennyolcas szabadságharc és a két világháború hőseinek, résztvevőinek, de ebből valamiképpen Albis kimaradt. Volt ugyan olyan kezdeményezés a községközpontban, hogy ide is állítsanak sziklaobeliszket, de az szintén abbamaradt. Nincs ok aggodalomra, ugyanis élnek helyben olyan értelmiségiek, akik levéltári, avagy anyakönyvi adatok alapján megkezdték már az albisi hősök névsorának összeállítását, s az sem lesz gond, hogy a munka végeztével ezek a névsorok márványtáblán méltó helyükre kerülhessenek.
Ebből a zömében református székely-magyarok lakta településről annyi jeles személyiség származott, hogy nemcsak monográfia, hanem kis albisi antológia is születhetne. Innen rajzott ki a neves Bod família szerte a világba, az Elekesek, a Pánczélok.
Innen származhatott a Felsőcsernátonban született jeles kálvinista lelkész, Bod Péter (1712–1769), Árva Bethlen Kata udvari papja, magyarigeni lelkipásztor, az első magyar irodalomtörténet, a Magyar Athenas szerzője. Itt született albisi Vass Gábor (1700–1765) külföldön tanult háromszéki lelkész, református egyházi író és költő, Bakcsi Gergely (1857–1945) publicista, Sass Béla (1865–1928) egyetemi tanár, a debreceni Protestáns Lap szerkesztője, az ezermester albisi Pánczél József, aki a sortávolságra állítható kapálógép megalkotója. Idevalósi nemesi családból származott albisi Pánczél Dániel (1759–1827), a magyar hírlapirodalom úttörője, a Bécsi Magyar Merkurius és a Magyar Kurír szerkesztője. Itt gyermekeskedett a későbbi zeneszerző, Bathó János (1859–1945), aki Ady Endre egyik versét is megzenésítette.
A faluban élt Bod Károly (1909–1997) székely ezermester, hangszerkészítő, műkedvelő szobrász és festő, fia, Bod Károly helybeli faragómester és unokája, Bod Lehel, aki saját maga által gyűjtött régiségekből házi múzeumot alapított.
Számvetés
A múltból egyben a jelenbe szöktünk, hogy legalább érzékeltessük olvasóinkkal: nehézségek árán is átvezekelte a negyedszázada letűnt régi rendszert ez a falu, s lássuk, milyen gondokkal küzd a jelen évezred immár lepergett 18. esztendejében.
Soroljuk is, hogy nemcsak erejét tartja a falu társadalma, mert a kiöregedés jelensége itt is megvan, s egyre kevesebb az államtól nyugdíjat kapók száma, de nincs veszélyben iskolája, s attól sem kell félni, hogy a megtartó termőföld, a televény nem tudja továbbra is eltartani népességét.
A munkaerő és a munkakedv újratermeli magát: egyre több a mezei munkától nem félő fiatal mezőgazdász, s ki merjük mondani: valami jobbra fordult és megindult ebben a faluban is. Sajnos, a termékek piaca továbbra is gyatra, de annak a termelőnek – gondolunk itt a krumplira és a fölös kenyérgabonára –, aki időközben ismeretséget köt egy-egy megbízható felvásárlóval, nem kell félnie, hogy csírát hajt melegecske pincéjében a gumó, és nem tud majd túladni rajta.
Az is igaz, hogy látogatásunk idején az a hír járta, tonnaszámra várja még a vevőt Albisban a helybeli pincékben a kiadással és munkával megtermelt székely valuta, a pityóka, amelyet alig keresnek a felvásárlók, s 30 baninál többet alig akarnak ígérni kilójáért. Van még jócskán a faluban eltárolt étkezési krumpli – tudtuk meg id. Bod Lehel termelőtől.
A földtulajdonosnak, ha fogytán ereje, van helybeli, aki megművelje birtokát, nem kell aggódnia, csak ne adjon túl földjein. A többség itthon akar megélni a szülőfaluban, de vezetőitől, érdekszervezeteitől várja a jó tanácsot, és olyan törvényeket, amelyekkel lehet váltani egy jobb sors irányába…
A falu iskolájában és óvodájában derűlátó lesz a látogató. A mosolygó és bizalomkeltő aranytartalék új erőt ad mindenkinek. Tizennyolc iskolás és tizenegy óvodás élte meg örömben az esztendőfordulót, látogatásunkkor gondatlanul játszottak az udvaron Gere Judit tanító nénijükkel.
Fábián Sándor megbízott csernátoni polgármester pedig fokozni akarta az esztendőforduló hangulatát, és elmondta, hogy sikerült lekavicsozni a községközpont és Albis közötti rövidebb összekötő utat, és nyertes az a szomszédos Dálnok községgel közös pályázat, amelynek alapjaiból bővül az albisi ivóvíz- és megépül a falucska szennyvízhálózata.
Az új év elején meghirdetik a közbeszerzést. Befejezik az új esztendőben Albis pirosban már álló ravatalozóját, és faragott kis tölgyfa kaput állítanak a központban álló fogadóiroda elejébe – ismertette a terveket.
Önerőből javítanak
Valós erő itt a református egyházközség. Erről bizonyosodtunk meg Tódor Béla helybeli református lelkipásztorral folytatott beszélgetésünk során, akitől az eklézsia munkája és tervei felől érdeklődtünk.
– Jogosan várja közösségünk a ravatalozóház befejezését – mondta –, mert a kiadásokra gyűjtést rendeztünk, sőt, a szükséges összeget az egyházközség megelőlegezte.
Elégtétel volt közösségünk számára, hogy sikerült teljesen felújíttatni harangtornyunkat is, ami tervezéssel együtt három esztendőt vett igénybe. Jelenleg a lelkészi lakás korszerűsítése kezdődött el, a mosdó megújítása és a nyílászárók cseréje, az is önerőből. Ezekkel egy időben folytak a közösségi események, hagyományos konfirmandustalálkozók, az idősek vasárnapja, amelyen közel százan vettek részt a kultúrotthonban, műsort adtak a mi iskolás gyermekeink. Holland támogatóink a szociális gondokon is enyhítettek, két családot lehetett támogatni télire való tüzelővel.
Látnivaló
A falusi turizmus még nem látszik a kanyartól – ez a felelet, ha azt az utat keressük, amely a mező hozadéka mellett még hozna valamit a családok konyhájára. Közművesítés, jól járható utak kellenek, ezt ki kell várni – hangsúlyozták. Egy-egy szép új ház, szobák-fürdőszobák, virágos udvar, szép kilátás itt is kerülne, helyi látnivaló is, székely konyha – székely receptek, és Felső-Háromszék is nyújtana látnivalót.
A falu közötti magaslaton áll Albis restaurált református műemlék temploma. Egyre jobban feléje kellene fordulnia a szervezett és fizetős idegenforgalom érdeklődésének – mondjuk mi. Középkori építészeti elemeinek egy része, XVIII. századi freskótöredéke már régebb napvilágra került. A kis létszámú vallásközösségnek ugyanis a középkorban már román stílusú, majd gótikus kőtemploma volt. Ezt részben módosították az eltelt századok során. Újabban előkerültek régi boltozati elemei, gótikus sekrestyeajtója, növénydíszes belső falfestményrészletei és egy XIII–XIV. századi gótikus keresztelőmedence.
A templomot tojásdad alakú XV–XVI. századi várfal övezi, amelyet megviselt az idő, ma már jóval alacsonyabb az eredetinél. Déli oldalán a kaputorony, épült 1657-ben. Erre építették rá később a ma is álló hagymasisakos, barokk harangtornyot. Figyelmet érdemel a templom díszes szószéke, szószékkoronája, festett karzatelőkéi 1786-ból származó feliratos táblákkal. A toronyban két régi harang látható: a kisebbik 1558-ban készült, s vállmagasságban érmékkel ékített.
Zaboláról vásárolta a gyülekezet 1927-ben. Orbán Balázs ottjártakor még Zabolán látta, azonban annak évszámát – nyilván tévedésből – 1588-nak írta. A másik harang Johannes Tartler brassói szász harangöntő mester munkája 1770-ből.
Rajta látható Brassó város címere reneszánsz ízlésű olaszkoszorúban. Építészeti emlék többek között a XVIII. század végén emelt oromfalas Gidófalvi-, valamint annak szomszédságában – szintén a Pázsint nevű hely fölötti magasabban fekvő falurészen – a részben újított Gidófalvi–Bajka-udvarház. Ugyancsak részben alakított a központi fekvésű Ferenczi–Barabás-, valamint a Felső-Csorgó környéki Barabás–Elekes-féle ház a XIX. századból.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék