Leleplezik Vargha Mihály alkotását Fotó: Bokor Gábor

Kálvin János bronz mellszobrának leleplezésében csúcsosodott ki az idei, immár kilencedik alkalommal megszervezett Kálvin-hét rendezvénysorozata.

A kovásznai belvárosi református templom kertjében állított szobrot Vargha Mihály szobrászművész alkotta, a leplet ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyhákerület püspöke, nt. Koncz Tibor, a Nagykunsági, illetve nt. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese vette le egyházi és világi elöljárók, hívek jelenlétében.

A szombati gyülekezeti napot megelőzően a hét folyamán Szörcsén zajlott a gyereknap, Kézdivásárhelyen a nőszövetségek napja, Pákéban a presbiteri, Alsócsernátonban a konfirmandusok napja.

A hétvégi kovásznai események a református egyházközség tulajdonában lévő Deák-kertben kezdődtek. Kora reggeltől érkeztek az egyházmegye gyülekezeteinek képviselői, a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar Kelemen Szilárd karnagy vezetésével térzenével várta a résztvevőket.

Mindenki felhúzta saját sátrát, majd hivatalos megnyitóként a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjainak részvételével került sor a magyar és egyházi zászlók felvonására. Ezt követően ft. Kató Béla püspök hirdetett igét, majd úrvacsorát szolgáltak a híveknek. Ezzel párhuzamosan a városi művelődési otthonban gyerek-istentiszteletet tartottak.


Úrvacsorát osztottak / Fotó: Bokor Gábor

Az események a belvárosi református templom kertjében folytatódtak, a Kálvin-szobor leleplezését megelőzően díszbeszédek hangzottak el.

„500 évvel ezelőtt, a mohácsi vész után, néhány évtized alatt közösséget szerveztek a magyar reformátusok, elsősorban Magyarország azon részén, ahol a török mindent felperzselt” – idézte ft. Kató Béla istentiszteleten elhangzott szavait Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Ugyanazt a hangulatot éljük meg ma Erdélyben, Székelyföldön, amire több száz évvel ezelőtt a reformátusok vállalkoztak. Ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk kapkodni, idegeskedni, félni, tízszer száz éve élünk itt, Erdélyben, a mai Románia közepén, Székelyföldön. Láttunk mi már olyat, ami az elmúlt időszakban történt, de ha közösségi érdekeinket összefogva haladunk előre, akkor nemcsak ötszáz, ezer év áll előttünk, hanem annál sokkal több. Látva a féktelen magyarellenességet, ami az országban van, Kovászna Megye Tanácsa hangsúlyosabban kiáll a történelmi magyar egyházak mellett, szoborállításra is szívesen adunk az elkövetkezőkben is támogatást” – jelentette ki a tanácselnök.

Gyerő József, Kovászna polgármestere a város lakói nevében köszöntötte a jelenlévőket. Vargha Mihály szobrászművész a mellszobor megformázásának előzményeiről beszélt a közönségnek. Lelkészekkel, okos emberekkel beszélgetett arról, ki is volt Kálvin János, végül egy olyan emberi alakot mintázott meg, amelyen a középkori ruha tömegéből előtör a fej – egy szigorú fej. Miért szigorú? Egyrészt, mert Kálvin szigorú volt. Másrészt, mert nem árt a mai világban egy kis szigorúság nekünk, székelyeknek sem. „Az én Kálvinom azt kérdezi tőlünk: hogy álltok a hittel, a szülőföldhöz, egymáshoz való viszonyotokkal, székelyek, magyarok? Nemcsak a kálvinistákhoz, unitáriusokhoz szól, hanem a római katolikusokhoz is, mert ahogyan a papok nem unják mindennap, vasárnap a Bibliából idézeteket felolvasni, azokat értelmezni, azokról elmélkedni, ugyanúgy nekünk sem szabad megunni a Székelyföldhöz és közösségünkhöz való viszonyunkat” – mutatott a követendő útra a művész.

Marosán Csaba színművész Tamási Áron, Ady Endre, Dsida Jenő gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A leleplezett szobrot ft. Kató Béla áldotta meg, majd a templomban kezdetét vette a református kórusok találkozója.

A nap folyamán gyerek- és ifjúsági programok zajlottak, volt táncház, táncoktatás, koncert, Marosán Csaba Luther asztalánál című előadását mutatta be. Az események sorát a zászlók bevonása zárta.

Bokor Gábor / Háromszék