Az utolsó megyék között Háromszéken is megjelent a kanyarójárvány, az elmúlt tíz nap alatt harmincöt megbetegedést jegyeztek, közülük kilenc gyermeket a hét végén utaltak be a megyei kórház fertőzőosztályára.

A tavaly megjelent járvány országosan eddig hét és félezer pácienst érintett, harmincegyen belehaltak a kialakult szövődményekbe.

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba beutalt, 6 hónap és 17 év közötti kanyarós gyermekek Hetéről, Árapatokról, Erősdről, Kovásznáról, Csomakőrösről, Bölönből, Torjáról, Zágonból származnak, egy részüket már a múlt héten hazaengedték, tegnap is volt kiutalás, de továbbra is tíznél több beteget kezelnek. Számuk naponta változhat, ezért amit tegnap jegyeztek, nem biztos, hogy ma is igaz, mivel a kór gyorsan terjed, nagyon fertőző betegségről van szó.

Dr. Antal Álmos kórházigazgató lapunknak elmondta, az alapellátást felkészületlenül érte a járvány, mert évtizedek óta nem fordult elő tömegesen a kanyaró, azok a családorvosok, akik nem ismerték fel idejében a betegséget, antibiotikumos kezelést adtak a gyermeknek, és az hozzájárul a gyógyulás elhúzódásához.

Az orvosigazgató az egészségügyi rendszerben uralkodó káoszról is szólt, hangsúlyozva, óriási felelőtlenség a védőoltások hiánya, de az is nagy baj, hogy nincs egy megbízható központi statisztika arról, hogy kik vannak beoltva és kik nem.

Abban sem bízik, hogy valósak a kanyarós megbetegedésekről közzétett országos adatok, mert ha igaz a szakemberek által megfogalamzott vélemény, hogy általában egy ezrelék a halandóság a kanyarósok között, akkor nem lehet, hogy csak hét és félezren fertőződtek meg, miközben már harmincegyen elhunytak ebben a járványidőszakban.

Megkeresésünkre dr. Maria Crețu, a megyei kórház nyugalmazott infektológus szakorvosa – aki jelenleg helyettes szolgálatot teljesít az osztályon – elmondta, elsősorban olyan gyermekek kapták el a betegséget, akik nem kaptak védőoltást, de a hetei első fertőzött és falustársai esete azt jelzi: a káosz és a fejetlenség nagyobb, mint gondolták.

A szakorvos hosszan részletezte az esetet, azt mondta, hosszú pályafutása alatt ilyennel nem találkozott: a hetei gyümölcsszedő család gyermeke megbetegedett, beutalták a brassói kórházba, amikor ott kiderült, hogy kanyarós – amit valószínű, a brassói kórházban kapott el –, átutalták a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba.

Egy-két nap várakozás után jelentek meg a szülők a gyermekkel, beutalták, és a megyei közegészségügyi igazgatóság járványtani részlege munkatársai beoltották a fertőzött gyermekkel kontaktusban lévő kiskorúakat, de azok gyenge immunállapota miatt szervezetük a betegség megjelenésével válaszolt, és még súlyosabb formában, mint aki a fertőzést más gyermektől kapta. Crețu doktornő elmondta, évtizedekig nem volt kanyaró, sokan nem is ismerik fel az első tünetek megjelenésével, esetleg rosszul kezelik, ami ronthatja a gyors és teljes gyógyulás esélyét.
„Régebb szóba sem jöhetett a kanyarójárvány, minden korosztályt a megfelelő időben beoltottak, jók voltak a Cantacuzino Intézet vakcinái, érthetetlen, hogyan borult fel a rendszer, mit történt az immunizálás nagyon jól működő programjával” – hangsúlyozta a szakember.

Múlt pénteken a kanyaró elleni védőoltások megérkeztek a megyei közegészségügyi igazgatóság járványtani osztályára, ott arról tudósítottak, rendes ütem szerint, a hónap harmadik hetében osztják szét a vakcinákat.

Dr. Șereș Lucia gyermekgyógyász, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke tegnap lapunknak azt mondta, egyetlen adag védőoltás sincs a rendelője hűtőjében, minden korosztály minden vakcinája hiányzik, s bár hallott róla, hogy ezen a héten kapnak egyikből-másikból, amíg nem látja, nem hiszi.

A járvány óta a kanyaró elleni oltást három hónappal előrehozták, már kilenc hónaposan kellene oltani, de a júliusi adag még nem áll rendelkezésükre, az újraoltást ötéves korban adják, ennél a korosztálynál több hónapos az elmaradás, a többi védőoltásról nem tudják, mikor melyik érkezik, mikor miből tudják pótolni a hiányt.

Az oltási rend felborult, a vakcinák előre nem látható ütemben érkeznek, a szülők egy része türelmetlen, másokat nem érdekel gyermekük immunizálása, vagy egyenesen megtagadják, és olykor azok szenvednek emiatt, akik rendszeresen beoltatják gyermeküket – állítja dr. Șereș Lucia.

Azt mondta, kötelezni senkit nem lehet, de a települések közösségi asszisztenseinek, a helyi önkormányzatok szociális munkatársainak a családorvossal együtt kellene megértetniük a szülőkkel: gyermekükre és a közösségre is veszélyes, ha nem adatják be a kötelező védőoltásokat.

Fekete Réka / Háromszék