Kép a vásár hangulatából. Színes kínálat

A szombati gyásznap miatt vasárnap tartották Baróton, a Piac utcában a már hagyományos karácsonyi vásárt. Az idő ugyan lehetett volna kedvezőbb, de ettől eltekintve a rendezvény jó hangulatnak örvendett, vásáros és vásárló is jelen volt szép számban, a kora délutáni órákban pedig kórusok éneklése tette még ünnepélyesebbé a sokadalmat.

Sokan részt vettek idén a vásári jótékonysági főzőversenyen is: nem kevesebb, mint tíz csapat nevezett be, délre már el is készültek főztjeikkel. Az üstök tartalmát jelképes adomány ellenében lehetett megkóstolni – mindenik finomra sikerült, a készítmények percek alatt elfogytak.

A vásárban még karácsonyfát is árultak, egyébként pedig sok apróbb-nagyobb, javarészt házi készítésű ajándék közül volt lehetőség angyalfiát választani. Most is nagy keletnek örvendett a kürtőskalács, a lángos, de házi süteményeket is lehetett fogyasztani.

Ebéd után bölöni fiatalok örvendeztették meg a jelenlevőket karácsonyi dalokkal, utánuk a baróti református kórus is színpadra lépett.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó