Fotó: independent.co.uk

Nem lehet a távolból elnökjelölt Carles Puigdemont, akinek személyes jelenléte elengedhetetlen a választáson a vonatkozó jogszabályok szerint – áll a katalán parlament jogászainak állásfoglalásában, amely kedden jelent meg a spanyol sajtóban.

A jelentésben a szakértők elutasítják annak lehetőségét, hogy internetes Skype-kapcsolaton keresztül vegyen részt az elnökválasztáson a tavaly október végén leváltott függetlenségpárti elnök, ahogy azt is, hogy egy másik képviselőt kérjen fel programbeszéde felolvasására.

A parlamenti eljárásrend tiszteletben tartása elengedhetetlenné teszi a főszereplők részvételét – olvasható az állásfoglalásban, amely hangsúlyozta a szóbeliség, a közvetlen vita fontosságát és az azonnaliság-elvének garantálását is annak érdekében, hogy “személyesen láthassák, érezhessék és érthessék” a vita fejlődését az abban résztvevők.

A parlamenti jogászok véleményének elfogadása ugyanakkor nem kötelező érvényű, már az előző parlamenti ciklusban is több alkalommal figyelmen kívül hagyta azt a törvényhozás függetlenségpárti többsége, például amikor megszavazta a katalán függetlenségről szóló nyilatkozatot.

A végső szót a kérdésben a szerdán megalakuló új parlament elnöksége mondja majd ki.

A spanyol kormány már jelezte, hogy bírósághoz fordul, ha a leváltott katalán elnököt távollétében újraválasztja a parlament.

Puigdemont több mint két hónapja tartózkodik Brüsszelben önkéntes száműzetésben, ahová a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült volt kormányának négy tagjával. Mindannyiuk ellen letartóztatási parancs van érvényben Spanyolországban.

MTI

6 hozzászólás

  1. antal m.

    Jól van! – akkor vissza jöhetnek/ ha jönnek/ és rács mögé teszik, – Soros-Sorok úr!

    • Sorok-Soros

      Azt majd a birosag donti el,mert az orszag torvenyei rajuk is ervenyesek.

  2. antal m.

    SKYPE-n társalogni lehet, de nem vezetni a népét,- ez igaz!
    Miért kell elüldözni az országból azt az embert aki sikeres értéke saját nemzete-népe vezet;se-összefogása ügyében?
    Sajnálatos!

    • Sorok-Soros

      antal ur,rosszul tudja,mert O(k) szaladtak el,nem uldozte senki.

  3. Sorok-Soros

    Na meg ilyen sem volt a tortenelemben,hogy valakit tavoleteben Skype-on keresztul valasszanak meg Elnoknek. Miert szaladt el a feleloseg elol? Menjen vissza es vallalja a kovetkezmenyeket is,azt amit a torveny eloir.

    • Fülöp István

      Istenkém de okos! Mondja kedves, ha nem Brüsszelben, hanem Mardidban (börtönben) van, akkor meg lehet választani? Attól jobb lesz az élet Katalóniában? Esik az olaj ára a világpiacon?