Fotó: antena3.ro

Románia miniszterelnökének kijelentései elfogadhatatlanok. Az Európai Unióban nem maradhat tisztségében az a miniszterelnök, aki hasonlókat mond – nyilatkozta pénteken a Radio France Internationale-nak Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Nem maradhat következmények nélkül az eset, a miniszterelnök bocsánatkéréssel tartozik, elvárom tőle, vonja vissza a „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”- kijelentését.

Az RMDSZ elnöke nem számított hasonló reakcióra a miniszterelnök részéről, sokkolta az előzmények nélküli nyilatkozata. Ami szintén zavarja, hogy a román politikai pártok vezetőinek részéről sem érkezett elhatárolódás, márpedig ilyen körülmények között azt is hihetnénk, egyetértenek Mihai Tudose miniszterelnökkel – ez pedig nagy baj.

Nem mondtak semmi újat az autonómia-elképzelések összehangolásával, mindaz, amit hétfőn megfogalmaztak az MPP-vel és az EMNP-vel közösen, 28 éve része a Szövetség programjának.

Az RMDSZ sajtóközleménye

 

2 hozzászólás

  1. Tóducz

    Az Európai Unióban nem lehet, de Romákiában igen!

    Válasz
  2. antal m.

    A TÖBBSÉG IS HA NEM IGAZODIK EL NYELVÜNKÖN, AKKOR FOGADJANAK TOLMÁCSOKAT, HOGY HITELES ÁLLÁSPONTON KOMMUNIKÁLJANAK VELÜNK!
    ŐK EZT MEGTEHETIK MERT ,-TÖBBSÉG!

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.