Fotó: antena3.ro

Megerősítette hétfőn Kelemen Hunor, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem támogatja a büntető törvénykönyv sürgősségi kormányrendelettel történő módosítását.

„Nem támogattuk azt sem, amikor a Cioloş-kormány adott ki sürgősségi rendeletet a büntetőeljárási törvénykönyvre és a büntető törvénykönyvre, nem támogattuk 2017-ben sem, amikor a 13-as rendeletet adták ki, és most sem támogatjuk. Parlamenti vitára és parlamenti szavazásra van szükség, nem sürgősségi kormányrendeletre” – mondta az RMDSZ elnöke a parlamentben.

Hozzátette, jónak tartja, hogy lehetőség van az alkotmánybíróságtól normakontrollt kérni, mint ahogy azt is jónak tartja, hogy az államfőnek módjában áll egy tervezetet visszaküldeni a parlament elé újbóli megfontolásra. A parlamenti többségnek számolnia kell azzal, hogy az ellenzék vagy mások élni fognak ezekkel az alkotmányos eszközökkel, de ez még nem ok arra, hogy ne a parlamentben vitassanak meg és szavazzanak meg egy törvénytervezetet. „A törvényekről a parlamentben kell szavazni” – szögezte le Kelemen Hunor.

Agerpres

5 hozzászólás

  1. belaba

    Isten eltese az Elnok Urat!

    • Tóducz

      belaba, éltesse csak ne a nyakunkon.

  2. antal m.

    Ez az álláspont helyes! Ezért a hibájáért is a Kormányt le kell váltani!

    • Sorok-Soros

      Monnyon le a kormany.

  3. Tóducz

    De a nem kormányrendelettel valót támogatták!