Pontosított a feketemunka meghatározása tekintetében az a kormányrendelet, amely hétfőn, augusztus hetedikén jelent meg a Hivatalos Közlönyben, és amely egyebek mellett kiterjeszti a munkaügyi felügyelők hatáskörét.

Ugyanakkor emelkedett a kihágások esetében kiszabható pénzbírság, ám az új rendelkezések lehetővé teszik, hogy az érintett munkaadó 48 órán belül befizesse a büntetés összegének felét.

Eddig csak az minősült feketemunkának, ha formaságok nélkül foglalkoztattak valakit, az új előírások azonban leszögezik: bejelentetlen munkának minősül, amennyi­ben egy dolgozót úgy fogadnak munkára, hogy az azt megelőző napon a felek nem írták alá az erre vonatkozó szerződést, illetve nem jelentették a munkaviszonyt az általános elektronikus adatbázisba.

Feketemunkának könyvelik el azt is, ha az alkalmazottat munkaviszonyának felfüggesztése idején is foglalkoztatják, továbbá a részmunkaidősök esetében azt, ha a szerződésben meghatározott munkaidőn kívül dolgoznak.

Az új rendelkezések kiterjesztették a felügyelők hatáskörét az ún. szürkemunka területére is – fogalmazott Ördög Lajos, a megyei munkaügyi felügyelőség vezetője.

Hangsúlyozta, 20 ezer lejes pénzbírságot szabhatnak ki minden azonosított, szerződés hiányában foglalkoztatott személy után, amennyiben pedig olyan részmunkaidős dolgozót találnak, aki a megszabott időszakon túl is dolgozik, munkaadója 10 ezer lejre büntethető.

Ha ellenőrzéseik során bejelentetlen munkával szembesülnek, a felügyelők hatásköre kiterjed az érintett munkapont tevékenységének felfüggesztésére is. A főfelügyelő elmondta, az erre vonatkozó eljárást a következőkben dolgozzák ki.

Egy másik rendelkezés szerint bűncselekménynek minősül és akár két hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel is jár, ha olyan személyt foglalkoztatnak, aki illegálisan tartózkodik az ország területén – figyelmeztetett Ördög Lajos.

Demeter Virág Katalin / Háromszék