Dr. Hadászi Gabriella konzul: „A székelység hisz a jövőben, és ebben a hitben elkötelezett partner a mai magyar kormány”

Lélek és öntudaterősítő, ugyanakkor felemelő ünnepségre, székely zászló és világháborús emlékmű avatására került sor az elmúlt hétvégén a Nagyborosnyó községhez tartozó Feldobolyban.

A legelesettebbnek tűnő településen is felpezsdülhet az élet, ha akad egy maréknyi elhivatott ember, aki tenni akar ennek érdekében. Esetünkben ez a szerep a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesületet létrehozó György Alpár Jánosnak, Pásztor-Solnár Gyulának és Tegző Noémi Apollóniának jutott.

Hozzáállásuk gyümölcseként, valamint a Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásával kerülhetett sor a hármashalmot formázó egykori zászlótalapzat és hősök emlékművének felújítására. Szombaton pedig ennek az újraavatási ünnepségére, amelyet sikeresen hangoltak össze a Székely Nemzeti Tanács által adományozott székely zászló felvonásával.

Az eseményt több magas rangú tisztségviselő, így dr. Hadászi Gabriella, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkatársa, Tamás Sándor megyetanácselnök, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Balogh Zoltán, a kézdi-orbaiszéki református egyházmegye esperese, Kis József, Orbaiszék RMDSZ-elnöke, Zágon polgármestere, valamint Kommandó és Kovászna elöljárója is megtisztelte jelenlétével. „Akik zászlót bontanak, ezzel a környezetük tudomására hozzák, hogy itt akarnak maradni. Aki zászlót bont, várat akar védeni, és ezt a szellemiséget továbbadni az utána következő nemzedékeknek” – fogalmazott egyik lelkésztársát idézve Székely Róbert tiszteletes, mielőtt megáldotta volna a székely önazonosság jelképét.

Ezt követően a faluból és Háromszék különböző sarkaiból összesereglett gyülekezet a hősök emlékművéhez és a mögötte álló egykori országzászló-talapzathoz vonult, amelyen újra lengedezett a magyar lobogó. Itt elsőként Kanyó Antal, Nagyborosnyó alpolgármestere köszöntötte a szép számban egybegyűlteket. Utána Tamás Sándor emelkedett szóra, akitől többek között azt is megtudhattuk, hogy ezen a helyen 1941. június 1-én vonták fel első alkalommal a nemzeti zászlónkat. A Nagy Lázár és Nagy Zsigmond mesterek által készített világháborús emlékmű kőből és téglából, az országzászló talapzata és a hármashalom terméskőből készült. A talapzat 1944 után is megmaradt, csak a zászlórudat és a magyar zászlót vették le, 1963-ban a községi párttitkár le akarta bontatni, de az első – már amúgy is kimozdult – kő kivétele után a falubeliek leállították a műveletet.

A továbbiakban dr. Hadászi Gabriella konzul, Kis József polgármester, valamint Balogh Zoltán református esperes osztotta meg az alkalom szülte gondolatait a jelenlévőkkel. A rendezvény a helybéli és lécfalvi gyerekek ünnepi műsorával, koszorúzással, valamint a magyar himnusz közös eléneklésével zárult. A Vitézi Rend háromszéki állományának tagjai mindkét helyszínen díszőrséget álltak, ezzel hozzájárulván az eseményekhez illő méltóságteljes hangulat megteremtéséhez.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó