Vasárnap délelőtt a kisbaconi református templom adott otthont a huszadik alkalommal szervezett erdővidéki honvédtalálkozónak. Az egykor megközelítőleg háromezer besorozottból ma már mindössze tízen élnek, de csupán hármuk egészsége engedte meg, hogy részt vegyenek az eseményen.
A művelődési otthon udvarán magyarságunkat és megmaradásunkat hirdető kettős keresztet állítottak.
Az ünnepi istentiszteletet tartó Farkas Vilmos helybeli lelkipásztor a Máté evangéliumából vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, van hasonlóság a Jézus korában életüket bélpoklosként tengetők és a világháborút követően hazatért egykori honvédek közt: a leprásoknak jelenlétükre csengőszóval kellett felhívniuk a figyelmet, a magyar hadsereg katonáit a román állam fogadta úgy, mintha tisztátalanok lennének.
A harcokat végigvivő, esetleg fogságot is szenvedetteket az új hatalom megpróbálta elkülöníteni, közösségükből kiszakítani, sokakat fogságba vetett, majd hosszú időre megbélyegezték őket.
Farkas Vilmos úgy fogalmazott, a bő hetven éve elkezdett elnemzetietlenítő munkát a globalizáció éltetői viszik tovább: azt akarják, ne közösségben éljünk, a család és a barátság szűnjön meg vagy bár váljon nagyon képlékennyé, adjuk fel nemi identitásunkat, s férfi és nő meghatározás helyett válasszunk harmadik, „más” nemet, s azokat, akik Istenben hisznek, tekintsék kisebbségnek, s ha lehet, tegyék nevetség tárgyává.
Megemlékezés a kisbaconi református templomban. Fotó: Hecser László
A tiszteletes arra szólította fel az istenházát színültig megtöltőket, ne hagyják magukat apró cellákra bontani, alkossanak továbbra is minél erősebb közösséget, a pártokat pedig arra kérte, egyezzenek meg a nemzeti minimumban, amelyből egyikük sem enged.
Ha nem így teszünk – figyelmeztetett a kisbaconi tiszteletes –, követeléseinket mind alább hagyjuk: nagyapáink még abban hittek, lesz itt még szebb magyar jövő, apáink már megelégedtek volna egy kis autonómiával, manapság pedig egyre többen kérdik, mihez kezdünk vele, ha véletlenül megadják azt.
A honvédtalálkozót tizenhét esztendeje megálmodó és azóta is rendíthetetlenül szervező Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész köszönetet mondott a kisbaconiaknak, amiért befogadták az eseményt, majd az egykori honvédekre emlékezett. Mint mondotta, az utókor tiszteletét érdemelték ki, akik életüket áldozták és idegen földben nyugszanak, s azok is, akik hazatérve családjukra gondot viseltek és közösséget építettek, s utódaikat is hazaszeretetre nevelték. Krizbai Imre az első honvédtalálkozót is felelevenítette: a magyar hadsereg 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásának hatvanadik elfordulóján még háromszázhetven egykori baka vett részt, sokukat feleségük és gyermekeik is elkísérték, jóformán alig fértek a templomban.
Sokat jelentett számukra az a templom is: mielőtt az egyház megvásárolta volna, s istenházává alakította volna, művelődési házként szolgált, s mint olyan, sorozási központként működött – onnan rukkoltak be s ott vettek búcsút édesanyjuktól és édesapjuktól a frontra indulás előtt.
Boér Imre nyugalmazott tanár, egykori frontharcos Krizbai Imre tevékenységét áldásosnak mondta: rengeteget jelentett az egykori frontharcosoknak, hogy közel húsz esztendőn keresztül megadatott a lehetőség számukra, hogy találkozzanak és emlékezzenek.
Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője a honvédek mellett a családtagoknak mondott köszönetet: míg fiaik a fronton szolgáltak, addig az itthon maradt édesanyák és édesapák itthon dolgoztak, vállaltak feladatot, esténként pedig azért imádkoztak, hogy gyermekeik sértetlenül térjenek haza.
Miklós Árpád egykori MIÉP-es országgyűlési képviselő azokról szólt elismerően, akik az elmúlt évtizedekben az új nemzedékek lelkében elvetették a hazaszeretet magját, a honvédeket pedig arról biztosította, harcukat folytatják.
A Székely Társalgó Egyesület elnöke, Tókos Imre a második édesapjának nevezett nagyapjának mondott köszönetet, amiért a többször is elmesélt háborús történetei által jó hazafivá nevelte.
A művelődési otthon előtt felavatandó kettős keresztnél elsőként Murányi Levente 56-os szabadságharcos a jelkép évszázadokon keresztülívelő jelentőségéről beszélt: már akkor megjelenik történelmünkben, amikor Vajkból István lett, majd címerünkbe is bekerült, manapság pedig azt is jelzi, olyan magyarok lakják e tájat, ahol az emberek a magyar jövőben bíznak. Murányi Levente arra biztatta az erdővidékieket, a honvédtalálkozók szervezését ne hagyják abba: fontos, hogy hőseinkről az újabb nemzedékek is tudomást szerezzenek – mondotta.
A kisbaconi fából készült alkotást Lakatos Elemér közbirtokossági elnök és Kovács Antal, a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdővidéki megbízottja leplezte le. Krizbai Imre lelkipásztor áldásában azokról emlékezett meg, akik fáinkat megőrzik, akik az alkotást elkészítették, akik felállították, s akik gondját fogják viselni, hogy az még sokáig hirdethesse a magyarok jövőbe vetett hitét.
Az eseményen díszőrséget vállalt a Történelmi Vitézi Rend, felléptek és bemutatták gitárkísérettel előadott műsorukat a kisbaconi ifjak, énekelt Máthé Bíborka, a kisbaconi kórus, a Gróf Tisza István Dalkör, Lakatos Andrea, verset szavalt Szuróczki Judit és vitéz Barta Imre.
Hecser László / Háromszék