Fotó: weradio.ro

Költségvetés híján év eleji működésének biztosítására Kovászna Megye Tanácsa tegnapi rendkívüli ülésén meghozta a szükséges határozatokat.

A tavalyi 65 millió lejes költségvetési többletből 10,9 millió lejt felhasználtak az év végi kiadások fedezésére. 15 millió lejt előirányoztak a költségvetés nélküli két hónapra a fizetések és működési költségek fedezésére.

Továbbá ideiglenes beruházási tervet fogadtak el, hogy annak alapján törleszthessék a különböző fejlesztések során elvégzett, de ki nem fizetett munkálatokat.

A gyűlést vezető Henning László alelnök elmondta, amíg nincs elfogadott költségvetés, a hivatal és alárendelt intézményei működését biztosítani kell. Számításaik szerint a jóváhagyott 15 millió lejes keret erre elegendő. Az állami büdzséről szóló törvény január 3-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Ebből következik, hogy az előírt eljárások betartásával február közepén elfogadhatják a megyei költségvetést. Addig is a január végi soros tanácsülésen elfogadják a helyi közigazgatási egységeknek leosztandó összegeket, hogy a települések is dolgozhassák ki saját büdzséjüket. A közölt sarokszámokból úgy tűnik, a megyeháza idei költségvetése mintegy 13 millió lejjel kevesebb lesz, mint a tavalyi, miközben a fizetésemelésekkel nőnek a működési költségek, a személyi jövedelemadó csökkentésével kevesebb lesz a bevétel.

Tavaly a tervezés éve volt Háromszéken, különböző pályázatokat adtak le. Tíz napon belül a két erdővidéki út korszerűsítésére benyújtott nyertes pályázatra aláírhatják a finanszírozási szerződést. Az idei esztendő a kivitelezés éve lesz, tette hozzá az alelnök, hisz az utakon kívül kezdődik a múzeum infrastrukturális korszerűsítése, és a megyei kórházban is folynak fejlesztési programok.

Szekeres Attila / Háromszék