Környezetünk

2010. március 6-án sikerült megtalálni az ember számára is járható összeköttetést a Harcsaszájú- és a Hideg-lyuk-barlangok között Budapesten, a II. kerületben. A nagy dobás azonban még hátra van: lehet, hogy a Baradla barlangnál is nagyobb az egész rendszer?
A Harcsaszájú- és a Hideg-lyuk-barlangok 100 éve ismert üregek, de 2 éve még csak pár száz méter volt járataikból ismert. A Harcsaszájú-barlang intenzív feltáró kutatása cserkész barlangászok kezdeményezésére és részvételével indult 3 évvel ezelőtt a Magyar Cserkészszövetség hathatós anyagi támogatásával. Az első új feltárások másfél éve történtek a barlangban, melynek folyományaként az addig fél km hosszú barlang mára 3,5 km hosszú „lett". Természetesen egy ilyen nagyszabású, éveken keresztül folyó feltárás sikeréhez sok ember együttes erőfeszítéséhez van szükség, így az évek során a cserkészek mellett más barlangkutató csoportok barlangászai is bekapcsolódtak a munkákba. A Hideg-lyukban a Szabó József Barlangkutató Csoport vezetésével 5 éve folyó kutatás 2009. őszén hozott áttörést, azóta az onnan feltárt szakaszok elérik a 2,5 km-t.
A barlangok ugyanabból a kőfejtőből nyílnak, mint a Pál-völgyi-barlang. Járataik a legnagyobb valószínűséggel ugyanazon barlangrendszer részei, azonban a két barlang között még 40 méteres ismeretlen zóna húzódik. Ha a további kutatások nyomán sikerül megtalálni a Pál-völgyi-barlanggal összekötő járatokat, akkor az ország leghosszabb barlangrendszere Budán lesz, maga mögött hagyva a 25 km hosszú aggteleki Baradla-barlangot.
A barlangkutatók szombaton a két barlangból egyszerre próbálták meg a barlangok térképei alapján meghatározott helyen átbontani az agyagos szűkületet. Először rádión tudták a kapcsolatot tartani, majd már lehetett egymás hangját hallani és a lámpák fényét is látni. 2 óra munka után vált járhatóvá a két barlangot összekötő járat, amin hason kúszva lehet közlekedni. Hasonló módon kötötték össze a közelben 2001. december 2-án a Pál-völgyi- és a Mátyás-hegyi-barlangot is.
A barlangrendszer járatai néhol teljesen szárazak és agyagosak, néhol pedig igen nedvesek. E részeken a falak gazdagon vannak borítva cseppkövekkel. A barlang legnagyobb, 68x15x27 méter kiterjedésű termét Mikolovits Veronikáról, az ősszel Szecsuanban eltűnt hegymászó-barlangkutatóról nevezték el.
A járatok csak szakképzett barlangászok számára járhatóak. Mivel a közelben, a Pál-völgyi-barlangban több száz méter turisták számára is látogatható, az új barlangok hagyományos idegenforgalmi hasznosítása nem valószínű.
A mostanában feltárt új barlang-szakaszok mélyen benyúlnak lakott területek alá. A budai termálkarszt barlangjai a világörökség várományosi listáján szerepelnek. Az új feltárások lendületet adhatnak a világörökséggé nyilvánításnak.
gondola.hu
Írja meg a véleményét a fentiek kapcsán!Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást.
Korábban írtuk:Hétvégétől jön a tavasz (2010. március 09., 17:07)
Kezdődik a rágcsálóirtás (2010. március 08., 13:29)
Mínusz 23 fokot mértek ma Csíkszeredában (2010. március 08., 11:43)
-21 fokig csökkent éjszaka a hőmérséklet Gyergyóalfaluban (2010. március 07., 11:26)
Sokan tagadják a klímaváltozást (2010. március 05., 14:26)
Az országban több az autó, mint a porszívó vagy bicikli (2010. március 05., 14:19)
Újraindul a Zöld Ház program – magánszemélyek számára is (2010. március 05., 08:37)
A dinók tízmillió évvel idősebbek? (2010. március 05., 00:01)
Visszatér a tél (2010. március 04., 23:05)
Verespatakot védi a környezetvédelmi miniszter – VIDEÓ (2010. március 04., 22:35)
Van pénz a roncsautóprogramra (2010. március 04., 22:22)
Visszajön a tél (2010. március 04., 22:18)
Csökkent a külföldi vadászok száma Erdélyben (2010. március 04., 14:32)
Olajgyűjtés lesz Marosvásárhelyen (2010. március 04., 12:22)
A Fekete-tengerbe költöznek át a földközi-tengeri állatok (2010. március 04., 11:53)
Befedik a régi szeméttelepet Szatmárnémetiben (2010. március 04., 08:48)
A chilei földrengés megrövidítette a napokat a Földön (2010. március 03., 08:42)
A megmérgezett folyó – kiállítás Brüsszelben (2010. március 02., 20:58)
Sok hűhó semmiért? (2010. március 02., 12:49)
Dübörög a roncsautó-program – VIDEÓ (2010. március 02., 09:35)

[
Archívum ]