A megyeszékhelyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapatát három bajnok címhez és három Román Kupa-győzelemhez vezető Zoran Mikes pénteken délben további négy évre kötelezte el magát a zöld-fehérekkel.

Zoran Mikes aláírja az új négyéves szerződését. Fotó: Tibodi Ferenc

Rusz István csapatmenedzser elmondta, hogy a bosnyák edző irányítása alatt a SIC alakulatánál a bajnokság, a kupasorozat és a nemzetközi szereplés mellett a későbbikében nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az utánpótlás nevelésre. – A trénerünkkel való szerződéshosszabbítás egy garancia arra, hogy a 2012-ben elkezdett munka még nem ért véget, s megkísérelünk újabb kupákat letenni az asztalra, megpróbálunk Európában még nagyobb hírnévre szert tenni és reméljük, hogy eredményeink révén öregbíteni tudjuk Székelyföld nevét a nagyvilágban – jelentette ki határozottan Rusz.

– Az elmúlt négy év számomra olyanra sikeredett amilyenre nem számítottam akkor, amikor aláírtam a szerződést. Sokat elértünk együtt az elmúlt négy évben, az eredmények magukért beszélnek. Köszönöm a klubtól kapott eddigi támogatást, a vezetőség bizalmát, és azt is, hogy hittek a közös munkánkban. Továbbá köszönettel tartozom a támogatóknak és a szurkolóknak egyaránt – nyilatkozta Zoran Mikes a Sepsi-SIC sajtótájékoztatóján. A bosnyák tréner újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a trófeák elnyerése csak kemény munkával jöhet össze, amihez kellenek a kiváló játékosok, egy jó szakmai stáb, egy jó csapat és belátása szerint a zöld-fehér mezes alakulattal a továbbiakban is eredményesek tud lenni, ezért döntött úgy, hogy Sepsiszentgyörgyön folytatja edzői pályafutását.

Zoran Mikes 2013 novemberében Déri Csabától vette át a Sepsi-SIC irányítását, s már abban az esztendőben bajnoki bronzéremhez kormányozta a csapatot. Vezetésével a következő idényben a zöld-fehérek megnyerték a Román Kupát, majd – sajnos – 2–0-ról veszítették el a Tîrgovșite ellen játszott bajnoki döntőt. A 2015–2016-os szezontól kezdődően a szentgyörgyi csapat zsinórban három bajnoki aranyat nyert, amihez 2016-ban és idén is hozzáadódott egy-egy kupasiker. Ideérkezésekor azt írtuk, hogy Isten hozta, Mikes edző, s sok sikert kívánunk a csapat által kitűzött célok eléréséhez, ezt most annyival egészítjük ki, hogy további jó munkát és sportsikereket kívánunk neki, valamint a Sepsi-SIC együttesének.

Tibodi Ferenc / Háromszék

1 Comment

  1. Tóducz

    Soha se az edzők nyerik meg a meccseket! Az “edzőket” mindig az épp játékosok teszik naggyá, vagy kicsivé!