A hagyományőrző vőfélyek nem szívesen terjeszkednek túl a határaikon
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Óriási lakodalommá változott a hét végére Földes, a négyezer lakosú, Debrecenhez közeli kistelepülés. Volt kopjafa-koszorúzás a központban álló székely kapu mellett, a beszédekben, különös tekintettel a közeli századik évfordulóra, megemlékeztek Trianonról, volt sok pálinka, néptánc és népzene, meg rezesbanda – amely szombat délután már Goran Bregovic slágerét, a Bubamarát húzta a művelődési ház lépcsőjén.

És sokat tanulhattunk a vőfélyekről, az esküvők szertartásmestereiről. Ahányan vannak, annyifélék: stand-uposba hajló XXI. századi játékmestertől a hagyományőrzőig, huszonévestől a 82 éves székely bácsiig vagy a vajdasági magyar női vőfélyig. Viselhetnek zakót, bocskait, népviseletet vagy azok stilizált utánzatát, ami inkább „népies”, mint népi. Közös bennük, hogy sokszor versben, rigmusokban beszélnek – de ezek nem mindig a néphagyománynak megfelelők, lehetnek a vőfély saját költeményei is, amelyekből a kínrímek sem mindig hiányoznak.

A legeredetibb vőfély, akivel találkoztunk, a székely ujjasban pompázó sepsiszentgyörgyi Balázs Antal. 82 éves, és még mindig aktív, nyáron lesz a következő esküvője. Neki a gyakran látott díszes, faragott, szalagokkal feldíszített vőfélybot sem kell, a határozott fellépés az egyetlen munkaeszköze.

Vőfélytalálkozó Földesen
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

A néphagyományt őrző, autentikus esküvőket gyakran a táncházmozgalom köreiben rendezik. A táncházasok benne élnek a néphagyományban, fel vannak vértezve a kellő tudással is, így nem csoda, ha aztán e körökből kerül ki a vőfély is. Körülbelül úgy, ahogy valamikor falun történt: abból lett vőfély, akinek jó fellépése volt, és ki tudott találni szövegeket. Nem véletlen, hogy sokszor nagyobb tudású, értelmiségi embert választottak. Balázs Antal is pedagógus, földrajztanár. Úgy került bele az első lagziba, mint Pilátus a krédóba. Akárcsak Bistey Attila – szintén pedagógus, fiatal éveitől a Nyírség táncegyüttesben táncolt, s művészetoktatással folytatta. Az első esküvő előtt öt napra bezárkózott, hogy fejből vágja a fellelhető népi gyűjtéseket, és meghallgassa a kazettákat, amelyeket maga vett fel Széken.

Miközben a hagyományőrzést fontosnak tartják, ők is látják, hogy megváltozott a világ. – Akkor, amikor én elkezdtem, a hetvenes években, egész más íze volt az egész mindenségnek ott, Székelyföldön. Volt esztendő, hogy hatvan-hetven esküvőm volt – mondja Balázs Antal. Nem sajnálkozik, csak megállapítja, hogy más a harmadik évezred: az esküvő elveszítette a varázsát. Szerinte Székelyföldön kilencvenkilenc százalékban az anyagi haszon reményében tartják fiatalok, nem az ünnep kedvéért.

– Rengeteg olyan szokás volt, amelyek elmaradnak a mai lakodalmakból, ilyen a padláson muzsikálás. Ott ágyaztak meg az ifjú párnak, még olyan is volt, hogy a menyasszonyra rátették a dunnát, és a vőfélynek háromszor végig kellett hengeredni rajta, hogy fiúgyermek szülessen – említ egy példát Gyönyörű Zsigmond, a vőfélytalálkozó fő szervezője. Az európai esküvői ceremóniamesterek közül elmondása szerint a magyar vőfélynek volt a legszélesebb feladatköre; mára már megfogyatkoztak a teendők és a szerepek. Azért is hívják össze kétévente a vőfélytalálkozót, hogy beszélgetni tudjanak arról, hogyan lehetne visszacsempészni a hagyományt.

Azt gondolnánk, női vőfély nincs. (Nincs is – jegyzi meg az asztalunknál ülő férfi vőfélyek közül valamelyik félhangosan.) Pedig stilizált kalocsai népies kosztümjében a körünkben helyet foglaló vajdasági Nyers Tímea semmivel sem furcsább jelenség, mint bocskaiban vagy divatos zakóban pózoló kollégái. A valódi hagyományőrzőkről az a kép rajzolódik ki, hogy világuknak megvan a maga szigora, és nem szívesen terjeszkednek túl a határaikon. Meggondolják, milyen felkérést vállalnak el. Bistey Attila úgy véli: ha valaki túl távol áll kulturálisan ettől az egésztől, azzal nem is érdemes foglalkozni, úgysem működne.

Tény, hogy nem lehet könnyű egy néphagyományokat kevéssé ismerő társasággal levezényelni egy ilyen lakodalmat. Ha a vendégek nem mozdulnak, nem elég érdeklődők, akkor nehéz csodát tenni; élő lakodalmi forgatagot varázsolni nem lehet.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

 

R. Kiss Kornélia / Magyar Nemzet

1 hozzászólás

  1. Tóducz

    Csak a következőre? Én az Ő korában már a következő utánira gondolnák.

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.