Archívum2012.06.27. | 22:15 Nyirő-ügy: Kövér bízik a román jogállamban – VIDEÓ

1387

20

Kövér László kabinetfőnöke szerint Nyirő József újratemetésének nem lehet jogi akadálya. Veress László kiemelte, hogy a román polgári törvénykönyvben külön szakasz szól az elhunyt személy végakaratának tiszteletben tartásáról. A Magyar Polgári Párt elnöke az újratemetési engedély megsemmisítésére reagálva elmondta, 22 év alatt egyetlen hasonló esetre sem volt példa Székelyudvarhelyen.
Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke közölte, bíznak a román jogállamban és abban, hogy Nyirő József újratemetésének nem lehet jogi akadálya. Veress László ezt arra reagálva közölte, hogy a Hargita megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és szerdán kihirdetett ítéletében formai okok miatt megsemmisítette a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott, az író nevére szóló temetkezési engedélyt.
Kövér László kabinetfőnöke felidézte, hogy a Hargita megyei prefektus korábban elismerte: az újratemetés szervezői nem hibáztak, a hibát a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal követte el. A prefektus ezen álláspontját a bíróság is megerősítette – állapította meg. Kiemelte: a maguk részéről bíznak a román jogállamban, különös tekintettel arra, hogy a hatályos román polgári törvénykönyv 80. szakasza szerint az elhunyt személy megállapítható végakaratát tiszteletben kell tartani. „Ezért is bízunk abban, hogy Nyirő József újratemetésének nem lehet jogi akadálya” – fogalmazott Veress László.
A Hargita megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és szerdán kihirdetett ítéletében formai okok miatt megsemmisítette a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt. A törvényszéknek harminc napon belül kell eljuttatnia a megindokolt ítéletet a feleknek, akik a kézbesítést követő 15 napban nyújthatnak be fellebbezést az ítélet ellen.
Szász Jenő, a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Egyesület és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke elmondta: „azt szorgalmazzuk, hogy Székelyudvarhely polgármestere ne fellebbezzen a döntés ellen, hanem állítson ki egy hibátlan igazolást. Ez oldja meg ugyanis az újratemetés jogi helyzetét” – jelentette ki Szász. Úgy vélte, a polgármester fellebbezése az időhúzással lenne egyenértékű. Szász Jenő hozzátette, hogy a városházán évente mintegy háromszáz hasonló iratot állítanak ki, és az elmúlt 22 évben egyet sem rontottak el, a Nyirő József papírját leszámítva. Szász szerint ez a körülmény szándékosságot sejtet: mintha a temetést meg akarták volna akadályozni.
MTI
Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!Pali írta (2012-06-28 22:49:47)
Kover Ur! ROOMANIA nem jogallam hanem egy osszetajkol juhakol!Ne remenykedjen kerem hanem lepjenek erdekunkben az europai forumokon!
vizi írta (2012-06-28 18:06:03)
Nem értek sok hozzászólást, vádaskodást. Ha Szász Jenő sikkasztott volna, eddig az UDMR és az USL rég felkoncolta volna nagy csinnadratta közepette. De nem tudtak semmit sem rábizonyítani. Pedig HEJ!, de szívesen megtették volna, ha egy mód is lett volna rá!
Állandóan a Kossuth utcai ingatlanját emlegetik. Teljesen törvényesen járt el, ha tetszik, ha nem egyeseknek. Tessenek utána nézni, én megtettem! Ugyanakkor a Kossuth utcai OTP-s ingatlan tulajdonosát senki sem vádolja, a Szuper üzletlánc épületeinek tulajdonosát senki sem emlegeti, az Ugron-kúria épületének átjátszásáról senki sem értekezik, stb., stb. Az árvízi pénzekről pedig több helyen is közöltek kimutatást, csak el kellett volna olvasni, nem a pletyka-padon osztani a rosszmájú feltételezéseket. Igen, mindenki jól informált, ha valakit le kell járatni!
Szász Jenőnek is vannak hibái. Az egyik legnagyobb, hogy olyanokban bízott meg, akik mellette csak a hasznot lesték, aztán hátra arccal kisomfordáltak mellőle. Issza a levét? Bizony! És még sok mindennek. Nem sajnálom,nincs miért, de a 22 éve gyarapodó nagykutyák klánja megeszi. Nem ő az első, akit elfogyasztottak vacsorára. Okos ember, persze más nézetekkel, és veszélyes rájuk nézve.
Egy igen magas rangú tisztelendő atya nemrég szűk körben azt nyilatkozta: vannak magyarok, székelyek és udvarhelyiek... ez a kijelentés önmagáért beszél.
viram írta (2012-06-28 16:51:21)
Tisztelt Vazul úr!
Nem akarom én itt egyik pártot sem szidni, de ha udvarhelyi lakos lennék, biztos nem szavaztam volna Bunta úrra. Az én szemembem ő elárulta nemzetét. Fáj, fáj és fáj. Jobban fáj, mint annak idején a sikertelen népszavazás az magyar állapolgárságról. Ilyet nem szabad tenni! Többet gondolkodtam azon, hogy milyen érvet hozzak fel mellette, hogy megértsem a döntését, de nem találtam megnyugtató érvet, nem találtam olyat, ami mellett emelt fővel újra indultam volna a polgármesteri székért, ha a helyében lettem volna. Ha arra kényszerülök, hogy ilyen dolgot tegyek, akkor inkább félrehúzódom és csendben élek tovább. Én legszívesebben elkergettem volna. És akkor is, ha történetesen nem RMDSZ tag, lehetett volna bármelyik párt tagja. Úgy tűnik, hogy a mai világban az egyenesség és a becsületesség nem divat és nem tudják értékelni.
sylvain írta (2012-06-28 15:55:55)
Kedves Vazul, inkább vagyok törpepárti, mint törpeagyú, mint ön és az udemerés birkanyáj...
Nyilas írta (2012-06-28 15:41:24)
Kedves Vazul.
A "pohost" Udvarhely népe három cikluson keresztül választotta polgármesternek, úgy, hogy önök háérom cikluson keesztülhazudták, rágalmazták vádolták, és lehetetlenítették el a város működtetését.
Ezek tények.
Mint ahogy tények azok is, hogy egyetlen állításukra, vádjaikra sem tudtak hitelt érdemlő bizonyítékokat felmutatni.
Viszont a 12 évigy foló piaci pletyának meg lett a sikere, elhintve az udvarhelyi lakosok között az irigység magvát, hogy Szász elsikkasztotta a nekik adományozott árvizi pénzeket, hogy azokon az elsikkasztott pénzeken már a fél udvarhelyt megvásárolta magának.
Mert hát nem zörög a haraszt...
Pedig hát udvarhely elég kis város ahhoz, hogy az ottani lakosok akár minden épületről tudhatják hogy ki a tulajdonosa.
De még magyarországiak is úgy vélték tudni 100%os biztonsággal, hogy az állampolgárság ellen kampányoló magyar plakátokat is a Szász nyomdájában készítették.
Tudja a közmondást, hogy amely nőről sokan állítják hogy K.. arról végül mindenki elhiszi.
Hát így múködik a politikai propaganda
sandor írta (2012-06-28 14:25:51)
Vazul!Jeno biztosan nyert volna ha ne ismertuk volna ,de ket mandatum alatt megismertuk .Ha csak azt mondom hogy mit kinoztak az eggyiranyu forgalommal evek soran es Jeno mindenfele szakertokhoz folyamodott anelkul hogy embereivel esszeru megoldasokat keresett volna mar ez eleg volt ahoz hogy Jenot egy felelotlen embernek tartsuk!Jeno ugy jart mint a Szentkatolnai legeny akinek Brassoban azert nem adtak palinkat hitelbe mert nem ismertek ,otthon pedig azert mert ismerik!
Vazul írta (2012-06-28 13:57:12)
Milyen hiperaktivak megint a törpepárti mocskolódók. Hát nektek senki sem mondta meg hogy a nép elsöprő többségben zavaros ideológiájú törpepártjaitok ellen szavazott?? Nagyon tudtok küzdeni igazatokért itt a fórumokon, de mi történt a "terepen" - sok helyen szereplésetek még jelképesnek sem nevezhető. Az "árnyékszékely" Bunta urat miután a (szerintem is) helytelen döntését hozta, az udvarhelyi polgárok 54,6%-a még mindig megszavazta polgármesternek. Ez szerintem jelzés értékű - vagy ők is mind "árnyékszékelyek" sumir úr? Igen, hibás az rmdsz a megalkuvó gyáva döntéseiért, de sokkal-sokkal hibásabbak törpepárti alternativái, mivel megölik még azt a kevéske reményt is hogy létezhet egy nemzetibb, rámenősebb, sikeresebb alternativa mint az elhasználódot rmdsz! Pl. hogy is képzelték az mpp-sek hogy visszahozzák Udvarhely élére a pohost, tényleg nem találtak megfelelőbb jelöltet a posztra?
ex Kalib úr írta (2012-06-28 13:44:11)
"...többet várok töllük!..."
És mik azok a múlhatatlan érdemei, tisztelt csalodás, amivel kiérdemelte azt a bizonyos többet?
csalodás írta (2012-06-28 12:19:43)
csalódtam a magyar kormányban! többet várok töllük! csak a szájukat jártatják, de azt se eléggé euroapában nem csinálnak semmit a magyar ügyért!! ezt látom Erdélyből!
piszkapeti írta (2012-06-28 10:12:49)
Nyugi Elnok Ur! Romania,nem jogallam, nem lessz soha jogallam. Ha meg a postamat sem kaphatom meg........?
kond ás írta (2012-06-28 10:02:05)
a szavazófülkében már eldölt!!csak ti acsarkodtok itten...
sumir írta (2012-06-28 09:46:28)
Tisztelt Fórumozók!
Bár nem szeretem Szőcs Gézát, de meg kell mondanom, hogy a Nyirő József megemlékezésen elmondott beszédében, melyben az Antigoné drámáját említette fel, szinte hasonlítva a kreoni zsarnokságot napjainkhoz, csattanós válasz volt az újratemetést megakadályozóknak. Az ősi jogot, ősi szokást negligálták, ami szerint "halott nem maradhat temetetlen". Még az 1849-es hősi harcban elesett magyar honvédeket is Nyergestetőn az ellenük harcoló orosz-kozákok eltemették és nem gyűlölködtek az ellenük harcoló honvédek ellen.
Ezt az ősi szokásjogot sértette meg, ezt az emberi kötelességet, politikai okok miatt a 'messziről vezényelt-felhergelt' Bunta Levente nevezetű árnyékszékely.
Árnyékszékely mert a morált, a honfitársával fennálló örök kötelességét feladta és mindenféle furfanggal és jó szocialista UDMR-s és még messzebről jövő, szintén szocialista (nem bizonyírható, de valós) segédlettel valósította meg, honfitársa Nyirő József végakarata ellenében.
Kérdés csak az, hogy milyen ember, ki honfitársa végakarata ellen, mindenféle praktikákkal harcol?
A másik: Kövér László és az újratemetést szervező magyar hivatalos bizottság, CSAK és KIZÁRÓLAGOSAN az európai jogszokások és a jelenlegi román állam törvényeit maximálisan betartva akarta és tette azt, amit tennie kellet.
Annak ellenére, hogy Kövér László az MPP tiszteletbeli alaelnöke a Magyar Országgyűlési elnöksége mellett.
Számunkra, magyarok számára megtisztelő, hogy egy székely párt alelnökévé válasz egy magyar állampolgárt.
Erős válasz ez azoknak, kik inkább a magyar-székely ellentét szításában serénykednek. Ez egyféle összekapaszkodás.
Kutasinak: Érdekes, hogy egy államférfit és egy jó magyar embert így aposztrofál:"Hihetetlen hogy az ilyen fajtak mint Peldaul Kover ur ..."
S, ha nem vette volna észre T.Kutasi, Kövér László házelnök úr, pontosan azt teszi, amit ön elvár tőle.Határozottan kiáll a magyar és egyben egyetemes értékrendekkért. Abban ,hogy ez valóra is váljon, csak és kizárólagosan a szerep önökön a Székelyföldön élő jó érzésű VÁLASZTÓPOLGÁROKON múlik.
Ott bizony a szavazófülkében dől el manapság ki kicsoda.
kutasi1991 írta (2012-06-28 07:03:59)
Nem jon hogy elhigyem hogy iljen furfangos szandekal akartak volna megakadalyozni egy igaz magyar erzesu ember ujratemeteset az szekelyfoldon? micsoda polgarmester, lehet az a baj hog nem is tud sem irni sem olvasni se magyarul se romanul, talan valamifele arrulo UDMR tag az ileto , hat akkor bizony nem szabad csodalkozni csak hozza irni a tobbihez.
kutasi1991 írta (2012-06-28 07:00:21)
Hihetetlen hogy az ilyen fajtak mint Peldaul Kover ur bizik a roman jogallamban. Honnan jot tisztelt uram? Talan egy masik magyar lakta bolygorol? Onok nem tanultak Trianon igereteibol es mi lett belole betartva? Ha egy agymosott liberalis mondana mindezt meg talan megbocsatanam neki hiszen miutan kifosztotak es tonkre tetek a magyar nepet, kiarultak es elarultak sajat fajtajukat a tortenelem soran,nekik mar nincsen mit vesziteni, de onnek van. Az erdelyi es tobbi orszagokban elnyomasban elo magyar erzesu es ontudatban nevelkedo egyenek nem ezt varjak ontol es tarsaitol, hanem mint vezeto egyeniseget igenis hatarozottan allyanak ki mindenert es mindenkiert aki magyar erdekeltsegu, kiveve az UDMR Isteneket hiszen ok is elarultak es eladtak a borunket darabb szamra. En az onok kormanyat tamogatom akkor tessek szives lenni es tamogasson minket on is ep ugyan ugy hiszen mi nelkulunk semmi eselyunk nincsen hogy valaha is az igazssag gyozzon Erdelyben es a tobbi magyar lakta teruleteken magyarorszag szomszedsagaban.
atyafi írta (2012-06-28 06:46:39)
NESZTEK rmdsz!:)
Mesterházyval tárgyalt az RMDSZ
A határon túli magyarsággal való kapcsolatokban nincs helye a pártpolitikának, erről egy nemzetpolitikai minimumot kell kialakítani - vélekedett szerdán Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke Bukarestben, miután az RMDSZ vezetőivel egyeztetett. Mesterházy - aki az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) frakcióülésére érkezett a román fővárosba - kedden az RMDSZ elnökével, szerdán pedig a szövetség képviselőházi és szenátusi frakcióvezetőivel is találkozott. Az MSZP elnöke azt mondta, a szocialisták számára prioritássá vált a nemzetpolitika, ennek keretében azonban nem beavatkozni akarnak a határon túli magyarok politikai életébe, hanem annyi segítséget nyújtani, amennyit a magyar közösségek igényelnek.
(MTI)
atyafi írta (2012-06-28 06:43:01)
Jól mondja Szász Jenő, igen a temetést meg akarták akadályozni! Budapesten elég sokan tudják, hogy kik léptek az újratemetés ellen, hová írogattak és mi volt az "indokuk" ......de a jogdíj ellen nem küzdöttek ennyire!!!!!
EGYSZER ÚGYIS KIDERÜL MINDEN ÉS AKKOR NÉVEN KELL NEVEZNI ŐKET!
szekely írta (2012-06-28 01:21:11)
Olaf(Olah) , nagyon suket alak vagy halod-e! Nem mentseg a reszedrol , hogy RMDSZ-es vagy! Nem azert temettek volna ujra Nyiro Jozsefet , hogy valaki is valasztast nyerjen! Azert kellett Nyiro Jozsefnek szamuzetesben meghalnia mert olah testvereid a masodik vilaghaboru utan ujbol elraboltak Erdelyt es elvtarsaid kegyetlen kommunista diktaturat vezettek be. Mindenkinek joga , hogy szulofoldjen nyugodjon!
beszelo írta (2012-06-28 00:12:54)
Olaf, a halálra ítélteket is megilleti az utolsó kívánság joga.
Nyirő József megállapítható végakarata, utolsó kívánsága az volt, hogy szülőföldjében nyugodjon illetve a Jóisten áldását kérte minden magyar emberre.
Az olyanra is, mint Te, aki tele vagy gyűlölettel, előítélettel és közben moráletikáról mesélsz.
Olaf írta (2012-06-27 22:52:09)
Soha nem hittem volna, hogy a román állam törekvései egybe fognak vágni fontos moráletikai elvekkel. Pl. kegyeleti elvekkel: nem temetünk újra valakit azért, hogy választást nyerjünk.
Vagy például emberiességi elvekkel: nem temetünk valakit újra azért, mert saját írói munkásságát kompromittálta xxx eszméivel.
ex Kalib úr írta (2012-06-27 22:36:09)
Na, én nem.
Korábban írtuk: