Archívum2012.07.04. | 15:40 Valótlan adatok Victor Ponta önéletrajzában

2848

30

Fotó: adevarul.ro
A Catania-i Egyetem vezetése szerint Victor Ponta nem szerzett náluk mesteri fokozatot. Az Adevărul újság kérdésére az egyetem vezetője, Antonino Recca elmondta: „kérdésükre válaszolva megerősíthetem, hogy Victor Ponta nem mesterizett soha egyetemünkön."
Victor Ponta soha nem is járt a Catania-i egyetemre, írta az Adevarul napilapnak címzett válaszában az egyetem vezetője.
Tehát Victor Ponta az önéletrajzában hazudott – ezt támasztja alá a neves egyetem válasza is.
A miniszterelnök CV-je 12 éven át tartalmazta a nemzetközi büntetőjog mesteri fokozatot, amelyet 2000 márciusa és júniusa között szerzett (volna) az olaszországi Catania-i Egyetemen.
Amint kirobbant a plágiumvád Ponta ellen, ez a mesteri fokozat hirtelen eltűnt az önéletrajzából.
Mindössze egy napra rá, hogy a Nature lehozta a plágiumvádat Ponta kitörölte a Catania-i mesteri fokozatát a CV-jéből.
Régebbi önéletrajzait is megváltoztatta, például a 2004-2008 közötti, törvényhozásra kiadottat is.
Victor Ponta azzal magyarázta az újságnak a Catania-i mesterijének törlését, hogy csak azokat tartotta meg abban, „amelyeket a törvény kér, hogy miniszterelnök lehessen".
adevarul.ro
Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!ZSOLT. írta (2012-07-08 09:08:07)
Ez az ember nem méltó, hogy vezesse románia kormányát...................ő minden csinál amit nem kell de nem vesszi észre, hogy Románia a szakadék szélén van................a gazdaság nulla, a fejlődés nulla, mindenhol csak káosz és fejetlenség uralkodik..................miért nincs egy ember ebben az országban aki tud kormányozni és megmentené az országot a csődtől.....................itt csak azok élnek jól akik csalnak, lopnak, hazudnak...................de aki egész nap dolgozik, reggeltől estig lelkiismeretesen annak nincs annyi pénze sem, hogy eltartja a családját és ezt miért nem veszik már észre azok az európai okosok..................mert az egész EU csak egy színház és úgy játszadozik az országokkal ahogy akar....................ezt nem lehet így eltürni....................itt csak akkor lesz jó és békesség, ha minden ország, állam független lesz és úgy intézi sorsát ahogy akarja......................nem kérünk diktatórikus sorsot, nem kell az EU, nem kell a FMI..................nélkülük sokkal jobb életünk lehetne abban én biztos vagyok. AMEN.
Nocsak írta (2012-07-07 13:23:50)
Nem értem,miért mind emlegetitek úgy hogy RMDSZ?Akkor mi is benne vagyunk. Ki kell mondani a vezérek nevét ki vásárra vitték a becsületünket,pénzünket,mindent....
Luki írta (2012-07-06 11:53:18)
Ehez egy pldt szeretnk felhozni.Ha ma valaki Svjcba
munkra jelenkezik s Romn egyetemi Diplomt mutat fel
mr röktön elutasItjk s szoban sem lnak vele.Ht nem
helyes ?Ellemben ismerek egy pr Doktor,közgazdszt,Erdlyi magyart akiknek mgis sikerült bizonyitani s komolyan dolgozni.Ez szp.
megjegyző írta (2012-07-05 22:51:04)
Az R.szózat igy hangzik:Hazudnak rendületlenül, Légy hive o magyar???
csaba1 írta (2012-07-05 12:29:27)
Dr Vízfejű.
Csaba írta (2012-07-05 10:29:09)
Kedves Mimi, úgy Romániában mint másutt, ún. kredit pontok alapján áll össze a mesteri. Azoknak akik a bolognai rendszerben végeztek, a mesteri 2 év, (ugyanis nem egyetemi, hanem főiskolai diplomájuk van, a 3 éves képzés annak felel meg), míg akik azelőtt (4 vagy 5 évvel) csak egy évet kell mesterizzenek, mert annyi kredit pontjuk gyűlt össze. Úgyhogy az a megállapítás, hogy Romániában minimum 2 év a mesteri nem állja a helyét.
Tóth István írta (2012-07-05 09:56:55)
Nekem nagyon tetszik a funari név Poanta Győző.
zis prosztönakul.
Ezzel hencegtek Szatmáron az emberkék ,akik most átvették Szatmár Vármegye s Szatmárnémeti önkormányzatának a vezetését.
Van aki arra esküszík,hogy valami minél rossszabb az másnak annál jobb is lehet.Értitek ?
Várközi írta (2012-07-05 08:49:52)
A hentesmesterihez, még ennél is több kell.
mimi írta (2012-07-05 08:10:05)
A mesteri minimum 2 év, még Romániában is. Vizsgákkal, szakdolgozattal a végén. Ezek szerint az összes diplomáját ilyen gyorstalpaló módon szerezte.
mihály írta (2012-07-05 07:26:41)
Lassan kiderül, hogy Basescut régóta fokozatosan járatják le, most következne, hogy megszabaduljanak tőle. Lehet, hogy Basescunak is voltak hibái, de Pontáékról nincs is mit beszélni.De az RMDSZ se érdemel többet.
autonómia írta (2012-07-05 00:20:44)
nyugodtan johet a referendum, ugy is basescu nyer. akarmit mond ez a pőkőlics vagy judemeraj
lejarattak magukat 1 honap alatt
piszkapeti írta (2012-07-04 22:51:56)
ex Kalib úr ! Jo uram, hat mindenki tudja hogy miert volt a nyugat olyan nete-nye. Ok semm voltak sokkal jobbak Hitlernel na meg aztan oriasi kolcsonok ki voltak adva Hitlernek a mibol fel alitotta a roham osztagait meg a haborus ipart. Az amerikai zsidosag indirect felelos volt az utolag legyilkolt zsidosag eleteert. Ez egy idoben volt szelloztetve de aztan eltunt a vilag hireibol. Az is kozismert hogy senki nem akart segiteni, amerika s altalaba a nyugat elzarkozott a zsidok megsegitesetol . Hiaba jartassak a mocskos pofajukat mert mindnek bibis az orra. Lassak ezt hiaba is mondjak annak az alszent berlini micsodanak mert nem tud rolla(ugy tesz mint ha nem volnanak informacioi a dologrol). A diszno egy kituno, tiszta allat azok mellett a kik hatat forditottak a sok millio ember nyomorusaganak. Aljassag volt a legjavabol. A penznek nem volt, nincs, es nem is lessz szaga a haracsolok szemebe. De az Isten soha nem ver bottal!!!
Öszilomb írta (2012-07-04 22:51:27)
Ez a ponta egy görény!!!
Mikorka Kálmán írta (2012-07-04 21:58:44)
Beschimttelt egy olasz diplomat...és egy doktori dolgozatot.
Nem értem mi a baj, nincs egyedül. :D
De komolyabbra fordítva: őrület, hogy ezek akarnak vezetni, okoskodni! Inkább egy hajóskapitány mint egy schmittelő!
Pali írta (2012-07-04 20:57:06)
Nincsenek ilyen kitetek a torvenykezesebe!Ocska hazugsag,...MI nem vagyunk dimbovitai olahok Ponta elvtars,...latnalak menni apukad utan te kis miniceausescu! ! !
nocsak írta (2012-07-04 20:38:49)
ex Kalib úr írta (2012.07.04. 19:20:47)
Sajnos, ez így lesz.
énmintki írta (2012.07.04. 19:32:11)
4 hónap alatt mesterizni amúgy is gyanús :D
Már magyarázza a bizonyítványát, de én azt is furcsállom, hogy 2000-ben, a "master diplomán" már doktorként emlegetik, holott a doktoriját 2003-ban szerezte meg.
sajna írta (2012-07-04 19:58:09)
Madarat tolláról, UDMR-et POntáról, olvastam valamikor itt. Ez van.
r.n. írta (2012-07-04 19:41:25)
Kelemen Humor most jelentette be, hogy Pontáékat támogatják. Az antena3 (USL párti tv adó) szerint a dokumentumok összeállításánál Márton Árpád, Verestóy Attila és Máté András Levente is segédkezett.
énmintki írta (2012-07-04 19:32:11)
4 hónap alatt mesterizni amúgy is gyanús :D
ex Kalib úr írta (2012-07-04 19:20:47)
Tisztelt Piszka Péter!
Nagyjából igaza van. De sajnos csak nagyjából. Az EU most alighanem azt fogja csinálni Pontának, hogy "ejnye-bejnye". Egyebet semmit, Egészen addig, amíg valami olyan nagy disznóságot nem tesz, ami mondjuk már a népirtással is felér.
Annak idején, a kezdetben Hitler ellen is csak ennyit tett a "művelt nyugat".
Most is későn fognak rájönni, hogy olyan mint a mesebeli kisgömböc. Mindenkit elnyel, akit csak tud.
turul10 írta (2012-07-04 19:13:58)
t lappi..tisztelet önnek...én még azt is szégyelem hogy van buletinem is van ..
Pandi Balázs írta (2012-07-04 18:51:47)
a kis pattanásos aktakukac.......
piszkapeti írta (2012-07-04 18:02:22)
Tolvaj orszagnak tolvaj a miniszterelnoke. Ez az uniot egyaltalan nem zavarja. Tehat az uniot mozgatok szinten tolvajok. HHHUUUUUUUUUUURRRRRRAAAAAAAAAA!!!
Netuddki írta (2012-07-04 17:42:03)
T. lappi!
Ez egy jó beírás volt az ön részéről. Az embernek valóban minősítenie kell az 'örökségét'. Ami nem vállalható, azt le kell építeni! Ha ezen a szemüvegem keresztül nézi a világot maga körül, valószínű jobb, igazabb lesz a véleménye!
-Hívő- írta (2012-07-04 17:24:27)
Despot Voda.
De lehet Rejtő Jenőnek az,Egy bolond száz bajt csinál-ja is!
Paul írta (2012-07-04 17:23:18)
Victor Pontának volt kitől tanulnia. Ponta ala Gyurcsány. Európa büszke lehet az új demokratákra.
csak vélemény írta (2012-07-04 16:33:40)
féreg
Imre írta (2012-07-04 16:14:03)
Egyre erdekesebb ez a miniszterelnok.
lappi írta (2012-07-04 15:49:16)
Eddig is szégyelltem hogy Román nemzetiségem is van.Ezután egyenesen titkolni fogom...Ez az ország egy nagy vicc...legalábbis a kifli része..
Korábban írtuk: