Archívum

2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009

január, február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december

1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31

2009. augusztus 18


  Hetedik esztendeje immár, hogy az államalapítás ünnepéhez közeledve fény gyúl a Máréfalvát észak irányából őrző, a község fölé magasló Leshegyen. A fény a hegyen lévő Kőlik nevezetű barlang szájából árad, és, akár a régi őrtüzek, jeladás értékű. A beavatottak tudják, értik a Jelet, az idegenből jött „bámész népeknek" pedig hangos szóval kidoboltatik: Máréfalván eljött a múlt megidézésének ideje. Három csudás éjszaka, amikor a Kőlik-barlang felfedi titkát. Este, amikor a település felett már bakacsinba vonva magaslik az égbolt, a kicsik és nagyok, a máréfalviak és a messziről jött vándorok nekivágnak a hegynek, hogy a köves, meredek úton felkapaszkodjanak rá és részesei legyenek a máréfalvi csodának, a Mirákulumnak. Amikor a Kőlik alatt lévő tisztást benépesíti a színes sokaság, felcsendül az ősi rigmus és énekszóban, versben elbeszélve megelevenedik a tatárjárás korát idéző legenda. Százhúsz, népviseletbe öltözött máréfalvi gyermek, asszony és férfi – köztük alig nyiladozó eszű és az évtizedek tapasztalatától mélyen barázdált orcájú – eleveníti meg a gyönyörű mesét. A narrátor megköveti az Időt, arra kérvén a halhatatlan felséget, hogy fürge lábával eredjen „régi idők rejtett homályába, emberek és történetek nyomába". Az Idő engedelmeskedik. Mintegy varázsütésre kelnek életre „mind, akik csak erre a napra vártak", a csudás történet szereplői. A cselekmény egyszerű, köznapi: Annácska férjhezmenetelére készül a falu, amikor híre megy: jön a tatár! „Dúl a világon Batu Kán népe." A hegy ormáról kilőtt tüzes nyilak fénycsóvái kettészelik a sötét égboltot, alant pedig a kivont karddal pusztító tatárok elől „menekednek hegynek oldalába", a biztonságot nyújtó Kőlikba a máréfalviak. De elfogy az élelem, a biztos pusztulástól pedig csak a furfangos ész mentheti meg a maroknyi embert. „Többet ésszel, mint erővel, ettől marad meg a székely!" Hatalmas kürtőskalácsot sütnek, azt dugják ki a Kőlikból, hadd lássa a tatár, van még elegendő élelem. A csoda megtörténik: a tatár horda elvonul, a fiatalok egybekelnek, a falu népe pedig örömtánccal, vigassággal ünnepli a mirákulumot. Amikor a darab végén felcsendül a székely himnusz dallama, a néző úgy érzi: odafent, a Leshegy felett, a csillagokkal teli égboltról Csaba királyfi büszkén néz le hűséges népére, amely képes még az együtt ünneplés csodájára.

A Máréfalvi Mirákulum misztériumjáték maga a csoda, és nemcsak azért, mert a máréfalviak mindenféle profi színtársulatnál hitelesebb, erőteljesebb és őszintébb tolmácsolói a legendának. Nem is pusztán azért rendkívüli élmény, mert a misztériumjáték atyja, Tömöry Péter szövege az ősi rítusok tisztaságával, ritmusával kalauzol a mesés régmúltba. A Mirákulum titka, varázsereje abban rejlik, hogy az, aki egyszer is szem- és fültanúja volt az előadásnak, az egészen biztos, hogy a következő augusztus derekán már azt várja, hogy kigyúljon a fény a Kőlikban, és ismét nekivághasson a Leshegynek. Mirákulumot látni.

Az augusztus 14–16. között megszervezett Máréfalvi Mirákulumot az Artera Alapítvány és a máréfalvi önkormányzat szervezte.

Lázár Emese
Hargita Népe 

Keresés az interneten:

Keresés az Erdély Mán:     nem-archivált írásokbanaz archívumban    összes szó után bármely szó után pontos keresés