2010. szeptember 02. csütörtök - Rebeka , Dorina
holnap: Hilda
1 USD: 3,3335 RON | 1 EURO: 4,2636 RON | 100 HUF: 1,4893 RON
holnap: 1 USD: 3,3203 RON | 1 EURO: 4,2616 RON | 100 HUF: 1,5001 RON
Az Erdély híreit RSS-ben is olvashatja! Az Erdély-t kezdőlapnak
Nagyobb betűk
Kultúra
Tanári önértékelő teszt – VIDEÓ
[ 2010. május 14., 21:57 ] [350]

  Csak a papír számít, és méltatlan helyzetbe kerülnek azok a tanárok, akik komolyan veszik azt: a pedagógusnak nem csak az a feladata, hogy ismereteket adjon a diákoknak, hanem az is, hogy embert neveljen a gyerekből. Ekként fogalmazzák meg többen is félelmeiket a román tanügyi minisztérium által kidolgozott tanári önértékelő teszt kapcsán. Hírek szerint ezt veszik alapul majd akkor is, ha elbocsátásokra kerül sor a tanügyben.

„Nemrég szembesültem ezzel az esettel: pontoznom kellett saját magamat, és akkor döbbentem rá, hogy, bizony-bizony, alig kaptam a tíz éves munkámra pontot” – pedig Szőcs Levente dolgozik. Azt teszi, amit kollégái közül egyre kevesebben: kiviszi a természetbe a gyerekeket. Tíz éve szervezi például a Mikes futást és a honismereti biciklitúrát.

Egy városvégi séta pontosan 0,1 pontot ér, mint egy egyhetes kerékpártúra, ráadásul ebből a típusú aktivitásból legfeljebb 0,8 pontot lehet összegyűjteni, a 100 pontos rácsban. Ha egy tanár néhány akta tologatásával járó katedrafőnöki tevékenységet lát el, azért éppen tízszer annyi pontot kap, mintha két hétre elvinné a gyerekeket egy magashegyi táborba. A mindenféle bizottságokba való tagság, megbeszéléseken, konferenciákon való részvétel pontokat ér, de ha a pedagógus gyerekei körében, tábortűz mellett tölti nyári estéit, azért egytized pontot kap.

Több iskolaigazgatót is megkerestünk ez ügyben, de nem nyilatkoztak. Azt mondják: ez az értékelés nem illeszthető a jelenlegi rendszerbe, a valós tanügyi reform pedig egyelőre a jövő zenéje. És különben is: tanügyi reformtervezetből eddig minden kormányzati ciklusra jutott legalább kettő...

A TÉRkép összeállítását és a Keresztély Irmával, Kovászna megye főtanfelügyelőjével készült beszélgetést megnézheti kapcsolódó videónkban!

Duna TV

Nézze meg a Keresztély Irmával, Kovászna megye főtanfelügyelőjével készült beszélgetést videón:

 

Írja meg a véleményét a fentiek kapcsán!
Név:
Hozzászólás:
A művelet eredménye: 4 plusz 2 ?

Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást.

Korábban írtuk:
Legalább boldog vagy? – Road movie De Niróval (2010. május 14., 09:42)
Bemutatkoztak a kantai képzőművész-palánták (2010. május 14., 07:13)
Erdélyi gyermekirodalom – VIDEÓ (2010. május 13., 16:36)
Tanítás határok nélkül – VIDEÓ (2010. május 13., 16:23)
Ópusztaszeri kirándulással ért véget a 15. Bánsági Magyar Napok – AUDIÓ (2010. május 13., 14:47)
Határon túliak a Magyar Zeneakadémián – AUDIÓ (2010. május 13., 14:33)
Mikor jön az Avatar 2? (2010. május 13., 10:34)
Elrajtolt a 63. Cannes-i Filmfesztivál (2010. május 13., 10:26)
Két háromszéki tudós a Magyar Tudományos Akadémián (2010. május 13., 07:15)
Erős magyar csapat Cannes-ban – VIDEÓ (2010. május 12., 23:49)
Kocsis István író 70 éves (2010. május 12., 21:53)
Agyagkatonák újabb csapata került elő Kínában (2010. május 12., 11:33)
A nyárádszeredai rejtély (2010. május 12., 09:42)
Lélek Boulevard – Beszélgetés Jókai Annával – VIDEÓ (2010. május 12., 09:40)
Húszéves a Temesvári Rádió magyar adása – VIDEÓ (2010. május 11., 21:45)
Duna Tv-nívódíj Németh Árpádnak, a TÉRkép főszerkesztőjének – VIDEÓ (2010. május 11., 17:51)
Éles viták kereszttüzében kezdődik cannes-i filmfesztivál (2010. május 11., 17:23)
Az ész és bűbáj erdélyi gyémántja (2010. május 11., 13:37)
Nemzetközi kollokvium a kultúráról Kolozsváron (2010. május 11., 11:12)
Játékos ismerkedés az Európai Unióval (2010. május 11., 10:12)

[ Archívum ]


   Keresés az interneten:    

   Keresés az Erdély Mán:
   
   
Szótár:
A nap gondolata 
Mások hibáiból kell tanulnod. Nem élhetsz olyan sokáig, hogy mindet magad kövesd el! (Baughman, M. Dale kortárs amerikai író)
Időjárás 
Hírlevél 

Válasszon a listából:
Autonómia
Ajánló
Dokumentum
Életmód
Gazdaság
Hátrányban
Hitvilág
Jótékonyság
Kisrégió
Kultúra
Környezetünk
Közéletünk
Magyarország
Mozaik
Néphagyomány
Pályázat
Publicisztika
Sport
Társmagyarság
Turizmus
Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Kedves naplóm! 















Mondja, kérem! 
Ön nem Magyarországon él, és szándékában áll igényelni a magyar állampolgárságot, amit remélhetőleg meg is fog kapni. Ha megterem-
tődne annak a lehető-
sége, hogy szavazhas-
son a magyar parlament összetételéről, és ezt akár az internet révén is megtehetné, élne-e ezzel a joggal? Kérjük, hogy erre a kérdésre csak az érintettek válaszoljanak!


81%
(449 szavazat)

19%
(103 szavazat)
Az előző kérdésre adott válaszok ITT.
  A saját képeit
    ITT TÖLTHETI FEL
  A legsikeresebbek

Híreink az Ön lapján 

Tükrözze Ön is Erdély friss híreit SAJÁT HONLAPJÁN! Tudnivalók.

Fórum 
Édes-Erdély versek 
P. Bíró Antal OFM
Az élet szent, szeresd a gyermeket!
Wass Albert
Intelem
Visky András
Miatyánk '95
Szélyes Sándor
Székely Karácsony
Simonyi Imre
Rendületlenül
Reményik Sándor
Atlantisz harangoz
Népköltés
Gyimesi fohász
[ a versek, MIND ]










[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]

[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]

REKLÁM [ Keresőoptimalizálás: SEOmarketing.ro | Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja.] REKLÁM