„Akkor nem adom el a ku… lakást!” – üvöltötte a besztercei maffiózó. Csak néztem magam elé, és nem tudtam, hogy mit szóljak. A jegyzőre pillantottam, aki szintén durván szólt vissza: „Akkor felbontják az előszerződést?”. Igen, nem volt más választásom, ez tűnt a leglogikusabb döntésnek. De hogyan is jutottam ide?

Tavaly decemberben eldöntöttem, hogy belevágok, lakást fogok venni Kolozsváron. A lakbérek annyira megnőttek, hogy szinte értelmetlen volt más zsebét tömni, inkább arra gondoltam, hogy azt a pénzt a banki kölcsönbe fektetem, legalább a saját lakásom fizetem. Az ötlettel csak egy baj volt: meglehetősen fafejű és céltudatos szoktam lenni. Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt véghez is viszem. Ez azért baj, mert sokszor jó lenne egy mély levegőt venni, pár lépést megtenni hátra, és elgondolkozni azon, hogy érdemes-e folytatni a Don Quijote-i szélmalomharcot. Lehet, hogy ez túl drámainak tűnik első olvasásra, viszont a teljes történet tudatában higgyék el, hogy nem az.

Kezdjük az átverésekkel. A keresés során olyan hamis hirdetésekkel találkoztam, melyek a pofátlanság határát súrolták. Így volt leírva az első lakás, amit megnéztem: száztíz négyzetméteres, teljesen berendezett konyhával, Kolozsvár szélén, kilátással az erdőre, belső lépcsős padlásszobával. A személyes látogatás során viszont kiderült, hogy a konyhában egy villanyrezsó és egy csap van (tényleg tökéletesen teljes a berendezés). Egyetlen ablak sem néz az erdőre: a tulaj valószínűlég a szomszéd ablakából fotózott a hirdetéshez. A lakásügynök persze úgy adta elő, hogy milyen gyönyörű a kilátás a városra, és a dombokra.

Persze ez sem volt igaz. A két városra néző ablak előtt épp felhúznak két új tömbházat, tehát a kilátás szépsége egy év múlva maximum a szomszédasszony domborulatai lehetnek. Miután felmentünk a belső lépcsőn, azt is megtanultam, hogy ne dőljek be az ilyen hatalmas négyzetméterű padlásszobás lakásoknak, mivel a fenti tér a tető miatt igencsak szűkös, és a százkilencvennégy centimmel nem sok hasznát látom. A slusszpoén a végén jött: a lakás már nem is Kolozsvár szélén van, hanem a szomszédos faluhoz, Feneshez tartozik. Tehát a „lokáció” is hazugság volt. Nyilván passzoltam az ajánlatot, és kerestem tovább. A következő lakásban penészesek voltak a falak. Utána volt egy a legfelső emeleten, mely beázott és repedezett. Árban: nyolcvannyolc ezer euró. Vegyél fel kölcsönt harminc évre egy repedt falú, beázott lakásért?

Egy másikat úgy árultak, hogy hatvan négyzetméteres, aztán kiderült, hogy igazából csak negyven, de a tulaj befalazta az erkélyeket, és azokat is szobaként árulja. A hamis hirdetések egy másik kategóriája, hogy meglepően alacsony árban jelennek meg, majd ha felhívod a tulajt vagy az ügynököt, kiderül, hogy az a lakás nem is létezik, csak azt akarták, hogy felhívd őket, és valami más maszlagot próbáljanak lenyomni a torkodon. Egy másik ügynök mindenképp olyan tömbházat akart rám sózni, amelyik meg sem épült. Hiába mondtam el neki háromszor is, hogy az albérletem júniusban megszűnik, nem tudok 2019 februárjáig várni. Biztos arra gondolt, hogy addig elleszek a Szamos partján.

A legtöbb ügynököt abszolút nem érdekelte, hogy a vevő mit is akar, csak vegyen valamit, és ő kapja utána a jutalékot. Azt pedig el lehet felejteni, hogy egyenesen a tulajtól vásároljunk. Nagyon kevés hirdetést találtam, amelyik nem egy ügynökségen keresztül futott. Az egyik tulaj mesélte nekem, hogy ő megpróbálta eladni ingatlanját egy adok-veszek oldalon keresztül, de az ügynökök egyből hívogatni kezdték, lecsaptak rá, mint a keselyűk, nem hagyták békén. Ő persze ellenkezett, mivel ha rajtuk keresztül adja el, akkor neki is fizetni kell a jutalékot, nem csak a vásárlónak. Végül azt csinálták vele, hogy ellopták a fotóit a hirdetéséből, felrakták a saját oldalukra, és vitték neki a vevőt: na, ugye, jó a segítségünk, most már rajtunk keresztül adod el a lakást?

A legtöbb hirdetéssel az volt a baj, hogy a lakás undorítóan nézett ki. Nyilván meg lehet oldani, de ha már az ember belefektet egy horribilis összeget, akkor lehet nincs kedve az egész lakást újrafesteni, kitatarozni… Pirosra festett fal, kék színű bútorok, és már nem is tudom, hogy mi volt a sárga. És ez nem az egyedüli volt. Csicsás, tipikusan igénytelen balkáni stílusú lakások, szinte véletlenszerűen kiválasztott színekkel. Egy másik lakás az izraelita temető mellett volt, persze ez nem volt benne a hirdetésbe, csak a helyszínen jöttem rá. Mikor az ügynököt kérdőre vontam, megnyugtatott: már nincsenek temetések.

Hosszú keresés után végre sikerült megtalálnom a számomra megfelelőt. Az első lépés az okmányok beszerzése volt a banki kölcsön igényléséhez. Hajnal négykor keltem (mivel aznap még dolgoznom is kellett), hogy hazamenjek Nagyváradra a fináncokhoz, hogy kiadjanak egy papírt, mi szerint nincs adósságom az állam felé. Kolozsváron ezt nem tudják ellenőrizni, mivel a személyim Bihar megyei. Hihetetlen, hogy 2018-ban még mindig papírokon dolgoznak, és a megyék semmit sem tudnak egymásról. Persze megpróbáltam Kolozsváron elintézni, de csak ordítottak rám, hogy merészelek bihariként ide pofátlankodni. A többi okmány beszerzése sem volt könnyű. Olyan papírokat kértek tőlem a banknál, amikről soha életembe nem hallottam. Nem akarom ezzel untatni az olvasót, de erről is tudnék oldalakon keresztül mesélni, mennyi utánajárással járt. Végre sikerült leadni az egészet, megvolt a dosszié.

Innen kezdődött csak az igazi kálvária. Kiderült, hogy a tulajdonos egy cég, amelyik hivatalosan „csak” betonkeveréssel foglalkozik, és úgy vette a lakást az építésztől, hogy besegített. Ennek fejében kapott öt lakást az épületben. Arról viszont nem volt számla, hogy tényleg annyi betont kevert, amennyi az öt lakás ára. Ez így viccesen hangzik, de higgyék el, nekem nem volt az. Adás-vételi szerződés volt köztük, de ez nem volt dokumentálva. Emiatt a bank elutasította a kölcsönkérési kérelmemet. A tulajt megkerestük telefonon, hogy segítsen pótolni a hiányos számlát, de csak ordibált. Az építész Németországban él, nem elérhető.  A bank jogászai szerint ez így nem teljesen hiteles, mivel ha én (és a bank) megvesszük ezt a lakást, az építész még három éven keresztül megtámadhatja a szerződést azt állítva, hogy nem kapott elég betont, és igényt tart a lakásra… Inkább neki hittem, minthogy hagytam volna az egészet.

Kezdtem idegileg kikészülni. A jegyző szerint elégséges az adás-vételiszerződés, és a bank jogi tanácsadói nem értenek hozzá. Hittem neki. Így hát átmentem egy másik bankhoz. Ott megint új és más papírokat kértek… Mehettem megint Váradra, mivel a bizonyítvány, hogy nincs adósságom, már lejárt… Utána be kellett szereznem a további iratot, ami hiányzott. Közben a tulaj tajtékzott a dühtől, hogy mi van már, miért nem fizetem ki.  Erre semmi joga nem volt, mivel a jegyző előtt előszerződést kötöttünk, mely szerint még a határidőn belül voltam. Az előszerződés persze húszezer eurós foglalási díjjal járt, melyből a jegyző is elkérte a saját 1,5%-os jutalékát, habár még nem volt teljesen biztos, hogy meg tudom venni a lakást. Tűkön ültem, hogy mi lesz, ez a másik bank másképp dolgozott, felküldték Bukarestbe elbírálni a dossziémat. A határidő rohamosan közelgett, és még sehol semmi sem volt.

Végül négy nappal előtte felhívott a bank, hogy megvan, elfogadták! Egyből hívtam a jegyzőt, készítse a szerződést, megkaptam a kölcsönt, végre sikerülhet! Madarat lehetett fogatni velem, annyira boldog voltam. Aztán jött a hidegzuhany. A fináncok rászálltak a tulaj cégére, blokkolták az összes bankszámláját, és zálogot raktak a lakásra… Így már nem adhatja el. A jegyző azt tanácsolta, hogy sürgősen találkozzunk, és kérjük vissza az előleget. A tulaj hatalmas összeggel tartozott, nem fizetett adót, sikkasztott…

Letörten ültem a jegyzőnél. Még volt rá esély, hogy meglesz a lakás, ha a tulaj gyorsan kifizeti az adósságát. Tehát még reménykedtem. Leültünk tárgyalni. A cél az volt, hogy az előleget visszakapjam, és az előszerződést meghosszabbítsam, amíg a jelzálogot sikerül eltávolítania. A megbeszélés korántsem volt kellemes. A tulaj végig ideges volt, hol azt mondta, hogy kifizeti, hol azt, hogy rohadjanak meg a fináncok, amiért üldözik, ő azért sem fizet semmit. Közben a családjára meg a gyerekei életére esküdözött, hogy ő a más pénzét nem lopja el, vissza fogja adni az előlegemet, csak nem most, mert most nem lehet. Adjunk neki három napot, lehet addigra a lakást is el tudja adni.

Gigi Becali stílusban beszélt, közben hadonászott a levegőben, és izzadt, mint egy disznó. Úgy beszélt velem, mint egy taknyossal, idézem, „ba copile”, meg „ba baiatu” voltam neki, aztán végül elmagyarázta, hogy nem tudja visszautalni a pénzt, mert ugye a fináncok felfüggesztették az összes bankszámláját.

– De itt egy zacskó pénz, te fiú, csak hogy aludj jól. – kiáltotta, majd elővett egy „pungát”, és a tartalmát kiöntötte az asztalra. Köteg ötven- és százeurósok voltak. Én csak ámulva néztem.

– Ezt nem fogadhatom így el, nem hivatalos. – mondtam én, mire a jegyző bólintott.

– Tegyed el, itt van harminc ezer euró is, csak hagyjatok békén. Engem nem érdekel a pénz, van egy csomó pénzem! – üvöltötte.

– Bankon keresztül kell átutalnia, vagy váltsa át lejbe a pénzt, és rakja be egyenesen a vevő bankszámlájára. – mondta a jegyző.

– Miért nem hagytok már békén? Mondtam, hogy megoldom, minek hívtatok ide?

– Azért, mert nem tudhatjuk, hogy nem az előlegből fizeti ki az adóssága egy részét, ami ha jól látom, akkor száztízezer euró. A jelzálog ugyanúgy marad, tehát a vevő lakás és pénz nélkül marad. Ezért felszólítom, hogy fizesse neki vissza a pénzt még ma. – mondta az jegyző.

– Akkor nem adom el a ku… lakást! – üvöltötte a besztercei maffiózó. Itt a pénz, nem érdekel engem a pénz! Tegyed el! – mire elkezdte dobálni a kötegeket az asztalon.

Négy órán keresztül ültem a jegyzőnél. Végre átváltotta a zacskó készpénzét még nagyobb zacskóra, amiben lej volt. Az ügyvéd elküldött minket a bankba, hogy rakja be a számlámra. Úgy tűnt, hogy megoldódik a helyzet, a bankban viszont kiderült, hogy mégsem lesz ez így jó, mivel én az előleget a cégének fizettem, és ugyanaz kell visszafizesse, csak úgy lenne legális. Ő magánszemélyként nem adhatja nekem vissza. Ha pedig beteszi az összeget a cége bankszámlájára, akkor nem férhet hozzá, mert ugye blokkolva van…

Így maradtam aznap pénz nélkül, és előszerződés nélkül, amit felbontottunk egy melléklettel, mely szerint, ha nem kapom meg a visszatérítést három napon belül, akkor a jelzálogból nekem is részesedésem lesz. Jogilag biztonságban voltam, de kinek volt kedve egy két éves romániai pereskedéshez? A tulaj megígérte, hogy másnap nyit egy „titkos” bankszámlát egy nevenincs banknál, amit a fináncok csak napokon belül vesznek észre, és onnan visszautalja. Persze nem feltétlenül hittem neki. Alig tudtam aludni, és a munkában is idegesen vártam, hogy végre megjöjjön a pénz. Hívtam többször is, és mindig fel is vette, viszont mindig lerázott. „Igen-igen, most nyitom a számlát”, vagy „mindjárt utalom”. Azt hittem megbolondulok. Közben hívott a lakásügynök, hogy talált nekem egy másik lakást ugyanabban az épületben, sokkal jobban néz ki, de drágább…

Az előleget végül visszakaptam. Addigra már számolgathattam az ősz hajszálaimat. Mégis tartotta a szavát a besztercei. Az viszont biztos, hogy mai napig sem fizette ki az adósságát, ezt a jegyzőtől tudom.

Megnéztem az új lakást, és elfogadtam az ajánlatot, mivel már nem volt türelmem újra keresni, penészeseket nézegetni, meg hamis hirdetéseken tépni a hajam. Rohamosan közelgett a június, hajléktalan sem akartam lenni. A kálváriának viszont ezzel nem lett vége: a banki kölcsön pontosan a másik lakásra vonatkozott, így hiába tudtam volna a föld alól előteremteni a plusz pénzt. Kötelező volt újraindítani az egész dossziét, újra felküldeni Bukarestbe, újra elmennem Váradra papírt kérni a fináncoktól, hogy még mindig nincs adósságom… Amit a jegyzőnek kifizettem, az elúszott. Hiába veszekedtem vele, hogy nem vettem meg végül a lakást, nem volt jogos, hogy már az előszerződésért elkérte az 1,5% jutalékot. A bankban az előző dosszié kezelési költsége úszott el. Mindent kezdhettem elölről…

Az új lakásról kiderült, hogy egy szatmári házaspár tulajdonában van. Ez már megnyugtatott, hátha nem olyan problémásak, mint az előző. A kislányuknak vették a lakást, aki végül nem Kolozsvárra ment egyetemre, hanem Temesvárra. Azért kell nekik a pénz sürgősen, hogy ott vegyenek lakást neki. Nem kommentálom.

Az optimizmusom inkább naiv ábránd volt. Mikor a jegyzőhöz értünk, hogy aláírjuk a szerződést, kiderült, hogy a házaspár euróban kéri a pénzt. Kolozsváron az a normális, hogy a lakások ára euróban van, viszont a fizetés lejben történik, átszámolva az aktuális nemzeti árfolyam („curs BNR”) szerint. Ők viszont ragaszkodtak hozzá, hogy euróban fizessek. Lehetetlen volt az átváltás ráfizetés nélkül, ugyanis a bankok és a pénzváltók jóval a nemzeti árfolyam felett árulják az eurót. Két órán keresztül vitáztunk. Én szerettem volna lejben fizetni, ők szigorúan ragaszkodtak az euróhoz. Végül sikerült megállapodnunk egy átváltási árfolyamban, és lejben fizettem, de persze így is sokat vesztettem az egészen. Talán leheletnyivel olcsóbb volt, mintha egy bankban váltottam volna. Több stressz nem is volt, egészen a végső szerződés megkötéséig. A banktól már kedden felhívtak, hogy most már szinte el van fogadva a kölcsönöm, csütörtökre kérhetek egy időpontot a jegyzőtől. Délelőtt tizenkettőt beszéltünk meg. Tíz órakor a dosszié még mindig nem volt elfogadva… Munkában voltam, és a jegyző öt percenként hívogatott, hogy nem kapta meg a banktól a szükséges aktákat. Én meg a bankot hívtam fél óránként, hogy mi van már, mi történt már megint?

Egy irat nem jött le Bukarestből, és a végső elfogadási folyamat még nincs teljesen kész. Azt hittem megőrülök, közben a tulajok is engem idegesítettek, hogy potyára jöttek el Szatmárról. Szerencsére sikerült elhalasztani délután fél négyre, és addigra meglett minden. Nehezen megsaccolható, hogy hány idegsejtem maradt addigra. Persze ezután sem volt komplikációktól mentes a dolog, ugyanis Romániában sehol sem adnak kölcsönt euróban (vagy ha igen, akkor hatalmas kamatra), tehát én lejben lettem elkötelezve, viszont fizetnem euróban kell.

Megint kezdődött a vita, hogy írjuk alá a papírt, és mi legyen a szerződésben, ugyanis a bank csak azután utalja át a pénzt a tulajoknak, miután már a szerződést aláírtuk, és én egy hitelesített jelzálogot készítettem a bankkal. Igen, amíg nem fizetem ki a kölcsönt, igazából a banké is a lakás.

Délután hat volt, mikor végre kulccsal kezemben kiléptem a jegyzőtől. Végre sikerült, végre megvan, már semmi sem történhet. Annyira fáradt voltam, hogy nagyjából örülni sem tudtam. Épp, hogy csak benéztem a lakásba, egyet mosolyogtam, majd visszamentem az albérletbe, és lerogytam az ágyba. Pár nap múlva hívtak a banktól, hogy Bukarest visszautasította a kölcsön átutalását a tulajoknak, mivel a szerződésből hiányzik a telekkönyvi kivonat bizonyos beiktatási száma… Be kellett mennem a bankba, és délután fél hétig valami új papírokat aláírnom (ez vicces volt, mivel ötkor záróra, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer be leszek zárva egy bankba), majd azokkal uzsgyi a jegyzőhöz. Újra…

Ha valaki szeretné megismerni a bürokrácia Chimborazóját, akkor ezt a folyamatot mindenképp ajánlom neki.

Pataki Előd, Kolozsvár

10 hozzászólás

  1. Dobai

    Budapesten kb. tíz évvel ezelőtt nem magyar állampolgárnak 30 napot
    kellett várnia (banki kölcson nélkül) a lakásvásárlásra.
    Lehet, hogy azóta változott a törvény.
    Függetlenül attól, hogy mennyi időbe telik, érdemes vásárolni
    vagy építeni, mert a lakbér kidobott pénz.

  2. Jonas412

    Budapesten garantalom ketszer annyi mindenen mentel volna keresztul, ha banki hitelre lett volna szukseged es nem egy honap alatt, hanem legalabb harom.

  3. ez van

    Nem újdonság, csak nem sokan ismerik. Ez is egyik oka, hogy ifjaink a demokratikusan bürokrata kies hazánknak megmutatják a hátukat és Joe nyomdokaiba lépnek. Oda, ahol az ügyintézés pár óra akkor is, ha külföldről (itthonról) kell beszerezni dolgokat. Az ők alkalmazottaik ezt meg tudják tenni azalatt, amíg várakozol az előszobába.

    • Sorok-Soros

      Igen megtudjak,mert az nekik a szakmajuk!!! Igen ,a mostani hazunk penzfolyositasat telefonon inteztem az utszelerol,mert az autoban voltam. Es egy parszazezer dollarrol volt szo. Ez az iras egy nagy humbuk. A vevo nem is talakozik a vasarloval!! Azert vannak a lakaskozvetitok,es az ugyvedek. A vevo es az elado,csak a keszen allo szerzodest irja ala. Miutan alairta,a vasarlo ugyvedjenel elveheti a kucsot,vagy futarral az ugyved elkuldi. A lakasvasarlas nem olyan mint a barompiac,hogy csapjuk egymasnak a kezet,es alkuszunk. Haromszor csereltunk hazat ,tudom hogy hogy megy. Ketszer ujat vettunk,de azt is az ugynokseg intezi es az ugyved.

      • Crouch

        Mi a nagy humbug? Mirol beszel? Csak a jegyzo elott talalkozott az elado es a vevo, olvassa el figyelmesen, mielott hulyesgeket beszel.

      • ez van

        Azért kedves Joe, mifelénk a vevő és a vásárló még a tükörben is találkozik.

  4. Névtelen

    köszi, hogy leírtad, nem is hinné az ember fia, hogy így zajlik egy lakásvásárlás 🙁

  5. Névtelen

    Ez Budapesten is ugyanígy történik, ha ez megnyugtat.

  6. Rozsnyai László

    Elhiszem.