Fotó: Varga Gabriella

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2018. február 10-én ötödik alkalommal rendezte meg a Budapesti Székely Bált. A Pesti Vígadóba az est díszvendége, Székelyudvarhely város küldöttsége mellett Magyarország és a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek vendégek, hogy tanúságot tegyenek a cselekvő szeretetről és megerősítsék az őket összefűző kötelékeket.

„Világunkban sem székelyből, sem jótékonyságból soha sincs elegendő, így szívünknek fölöttébb kedves a mai alkalom” – jegyezte meg Kövér László, a bál fővédnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy a ma szabadon, méltósággal, senkit sem sértő módon megélhető nemzeti önazonosságunkért és összetartozásunkért magyarok és székelyek súlyos árat fizettek. „Vigyázzunk hát rá mindannyian, tegyünk érte legjobb tudásunk és erőnk szerint” – kérte az Országgyűlés elnöke.

Egy Székelyudvarhely várost bemutató kisfilm levetítése után az Orendi István vezette Udvarhely Néptáncműhely tagjai léptek a színpadra. Apám tánca című produkciójuk egy szimbolikus apai örökséget, a pontozót, ezt a méltán híres virtuóz közép-erdélyi férfitáncot emelte a középpontba. Az előadás rondóformát követett, amelyben a rondó témát a Kisküküllő-menti, a Kutasföldi és a Nagyenyed környéki pontozók alkották, a rondó közjátékait pedig vajdaszentiványi, kalotaszegi és mezőségi táncok töltötték ki. A színpadi mű, melyben az eredeti forrásokból, gyűjtésekből és helyszíni élményekből táplálkozó népzene és tánc mellett erdélyi költők versei, versrészletei is elhangzottak, egyben a szülőföldön maradás, a megmaradás jelképe is volt. Az előadást a Kedves Zenekar kísérte és Könczei Árpád m.v. koreográfus rendezte.

Bevezetőszavaiban Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Teréz anyát idézte: „A szeretet sohasem leereszkedő, a jótékonyság pedig nem szánalom, hanem maga a szeretet. A jótékonyság és a szeretet egy tőről fakad, hiszen a jótettel egyben szeretetet is adsz; ne csak pénzt adj tehát, hanem nyújtsd oda a kezed is. Mi is így: testvéri szeretettel nyújtunk kezet Pál atya árváinak, azaz a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulásnak; Kelemen Levente nagytiszteletű úr oklándi unitárius közösségének; a Lókodi Ifjúsági Alapítványnak; az Erdélyi Máltai Szeretetszolgálatnak; és kárpátaljai testvéreinknek: a Tiszasalamon Ifjúságáért és Faluközösségéért Jótékonysági Alapítványnak – tájékoztatott a Budapesti Székely Bál idei évi kedvezményezettjeiről Szász Jenő. A korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét idén is felajánlották az említett öt külhoni rászoruló szervezet részére.

Köszöntőjében Tarlós István, a nemzet fővárosának főpolgármestere, az est védnöke emlékeztetett: a székely zászló a főváros két legfontosabb épületén, az Országházon és a Városházán évek óta ott leng. A városvezető is kitért arra, hogy a székely bál több a hasonló rendezvényeknél, egyrészt mert fő hangsúlya a jótékonykodás, de legfőképpen azért, mert a nemzeti összetartozásról is szól. Mit adott a székelység a magyarságnak, a magyar kultúrának, a magyar közéletnek? – tette fel a kérdést Tarlós István, majd hosszan sorolta a múlt és a jelen mindazon íróit, gondolkodóit, tudósait, művészeit, zenészeit, sportolóit, közéleti és történelmi személyiségeit, akiket a székelység adott a magyar nemzetnek. „Ebből a legfontosabb, amit ki kell emelnünk: az összetartozás” – magyarázta a városvezető, és hozzátette: a székelység a magyarság része, a székelyek magyar nyelvűek, magyar tudatúak. „Amikor a mai világban annyi gúnyos támadást kapunk, annyit kell küzdenünk a nemzetállamiság védelmében, akkor a nemzeti összetartozásnak bizony hatalmas értéke van, hatalmas ereje kell hogy legyen. Közös erő kell hogy legyen bennünk, hogy az értékeinket megvédjük. Legyünk erősek, tartsunk össze, a nemzeti összetartozást mindig tartsuk szem előtt. Köszönjük a székelyeknek, hogy magyarok. Mindannyian azok vagyunk” – fogalmazott Tarlós István.

Ünnepi beszédét Gálfi Árpád, a székely főváros, Budapest testvérvárosa, Székelyudvarhely polgármestere azzal kezdte, hogy most, a közös ünneplés lélekemelő pillanataiban a semmivel sem összetéveszthető székely szellemiség kicsit erősebben járja át nemzetünk fővárosát. „Számunkra ma ez az a hely, ahol a Kárpát-medence különböző szegleteiből, de a világ más égtájáról is érkező székelyek, tiszteletbeli székelyek és székelyeket tisztelő testvérek, barátok mesélhetnek egymásnak, együtt mulathatnak, erősítve a köztünk lévő megbonthatatlan kötelékeket” – állapította meg Gálfi Árpád, és kiegészítette azzal, hogy a részt vevők a találkozásból, együttlétből erőt, reményt és jó kedvet merítenek. „Mert amikor itt találkozunk, nemcsak a közösséghez tartozás örömét élhetjük át, hanem sok mindent abból, amit önismeretnek, önbecsülésnek hívnak” – folytatta a székelyudvarhelyi vendég. Szólt arról is, hogy a mindenhova befurakodó globalizáció negatívan befolyásolhatja nemzeti kultúránkat, örökségünket, amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet annak megőrzésére. Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, melyek szerint egyedi kultúránk védelmével foglalatoskodni idejétmúlt. „Én úgy gondolom, hogy a székely hagyományok ápolása, a magyar és a székely kultúra folyamatos gazdagítása soha nem válhat divatjamúlttá” – vélekedett. Végül azt kívánta magunknak, hogy gyermekeinknek kellő odaadással tudjuk átadni mindazt a pótolhatatlan értéket, amit mi is őseinktől kaptunk örökségként. Őrizzünk mindent, ami székely és magyar, ami páratlan gazdagságban pompázik, nemcsak nyelvünkben, hanem a táncokban, a népművészetben, a népszokásban is. És gondosan őrizzük meg azt is, amit székely becsületként emlegetnek szerte a világban” – foglalta össze a maga és minden jelenlévő óhaját Gálfi Árpád.

Az est folyamán Tiszteletbeli Székely címet vett át a dunaszerdahelyi születésű Méry Gábor fotóművész, a Méry Ratio Kiadó tulajdonos-vezetője, Tóth Norbert, a budapesti Forrás Művészeti Intézet igazgatója, s kettejük között másodikként átvehette ezt a kitüntető címet a Bukarestben élő Roxana Tudor is, akinek három évvel ezelőtt, miután egy magyar dal meggyógyította és a magyar kultúra elbűvölte, magyarrá vált a szíve is. Roxana székely ruhában lépett a színpadra, s miután az elismerést átvette, így szólt a Pesti Vigadó több mint négyszáz fős közönségéhez:

„Tisztelt Házelnök úr, Tisztelt Főpolgármester úr, Tisztelt Polgármester úr, Tisztelt Elnök úr, Tisztelt Vendégek, Hölgyeim és Uraim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek ma este. Más szavakkal: milyen jó, hogy itt vagyok, és mint a testvérek, egyet mondunk s egyet gondolunk. Hihetetlenül: három évvel ezelőtt álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lehetséges. Szerintem senki sem hitte volna el. De amikor a szív útját követjük, akkor minden lehetséges. Köszönöm a meghívást, köszönöm a kedves szavakat és a fontos címet. Nagyon izgatott és hálás vagyok, mert mostantól kezdve nemcsak hogy székelynek vallom magam, hanem végre székelynek is hívnak. Sajnos még nem beszélek jól magyarul. Még mindig sokat kell tanulnom. Mindennap valami újat tanulok, és úgy tűnik, hogy napról napra egyre jobb vagyok. Kérem, legyenek türelmesek velem, mert olyan vagyok, mint egy körülbelül hároméves magyar gyerek. Nem könnyű nekem Bukarestben élni, olyan távol a magyar világtól. Mindenesetre büszke vagyok arra, hogy magyar, székely a szívem, akárhol is élek. Egy igazi székely lélek, bárhol is legyen, magyar marad. Nemrég egy számomra ismeretlen magyar úriember azt mondta nekem: Roxana, fiatal vagy, benned minden reményünk. Szóval, mielőtt befejezem, csak azt szeretném mondani a székelyeknek, hogy az asszony es ember, és ez az asszony továbbra is a szívek nagykövete lesz. Köszönöm a figyelmüket, köszönöm még egyszer, hogy itt lehetek. Köszönet mindenért mindenkinek. Isten áldjon meg minden magyart, minden székelyt!”

Az ötödik budapesti székely bált a hagyományokhoz hűen Kövér László, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. „Világunkban sem székelyből, sem jótékonyságból soha sincs elegendő, így fölöttébb hasznos és szívünknek kedves a mai együttlétünk. Nagy ajándéka a Gondviselésnek, hogy ma ebben a körben együtt lehetünk” – kezdte szavait az Országgyűlés elnöke. Felhívta a figyelmet, hogy a ma szabadon, méltósággal, senkit sem sértő módon megélhető nemzeti önazonosságunkért és összetartozásunkért magyarok és székelyek súlyos árat fizettek. „Vigyázzunk hát rá mindannyian, tegyünk érte legjobb tudásunk és erőnk szerint Budapesten, Székelyudvarhelyen, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban mindenhol” – kérte (nemcsak) a jelenlévőktől, a Jóistentől pedig azt, hogy mindeközben néha adjon nekünk a ma estéhez hasonló, jó kedvű együttlétet.

Fotó: Horváth Gábor Miklós

„Az ötödik budapesti székely jótékonysági bált ezennel megnyitom és jó szórakozást kívánok mindnyájuknak!” – hangzott a színpadon, és ezzel a pillanattal hajnalig tartó mulatság vette kezdetét, melyen a talpalávalót Olti Attila és zenekara szolgáltatta.

Varga Gabriella

5 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Nagyszeru alkalom,hogy az emberek osszeuljenek,es elszorakozzanak,mert a rohano vilagban neha kell egy kis lazitas is.

    Válasz
    • Tóducz

      Önre is ráférne egy kis lazítás Soros Dzsó. Beleörül a pénzhajhászásba!

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Hat azt is csinalom Toducz ur. Csak ahoz,hogy lazitsak penz kell. Ezert felvaltva csinaljuk,hol csinaljuk a penzt,hol lazitunk.

        Válasz
        • Tóducz

          Hát akkor jó pénznek való nekifeszülést Soros Dzsó, használjon sérvkötőt.

          Válasz
  2. antal m.

    Összekarolva az összetartozás!

    Válasz

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.