Mint egy örök hamleti dilemma marcangolhatta a magyar színjátszás ősi fészkében, Kolozsvárott a színészeket, amikor 98 éve a történelem szeszélyes és váratlan, előre nem sejthető fordulataihoz idomultak, vagy valami más volt a dolgok mögött, ki tudja! És kitudja,

»Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?«

Az első sorsforduló az I. világháborút követő román megszállás volt. 1919. szeptember 30-án, még békeszerződés sem volt, így elméletileg nem lehetett tudni semmit, a megszálló román hatóság kiebrudalta a magyar színészeket, az 1905-ben épült Hunyadi téri Nemzeti Színház épületéből. A sors fintora lehetett, hogy aznap este pont a Hamlet ment, melyet a vicces kedvében levő román cenzor, talán vészjósló figyelmeztetésként úgy húzott meg, hogy Hamlet nagy monológjának csak az első sorát hagyta meg:

„Lenni, vagy nem lenni ez itt a kérdés”.

Janovics Jenő naplórészlet

Az est Hamletjét alakító színházigazgató, Janovics Jenő így vall erről naplójában:

»Következett a nagy monológ. És én elfelejtettem mindazt, amit tudós dramaturgiai professzoraimtól hallottam a színiakadémi­án, hogy ez a nagy monológ önmagát marcangoló, magába mélyedő elmélkedés. Kiállottam a súgólyuk elé, a nézőtér felé harsogva a kérdést: „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés!”

Pillanatnyi megdöbbent némaság után robbantak ki a szenve­délyek. A karzatról lenyilalló éles női hang törte meg először a halá­los csöndet:

– Élni akarunk!

S utána kétezer torok dörögte, harsogta felszabadultan, uj­jongva, reménykedően:

– Élni akarunk!

Mintha a történelem kerekébe akart volna ez a kétezer ember kapaszkodni. A tenyerek összeverődtek, a lábak szilajul dobogtak, félelmes pillanat volt. Magam is megriadtam a visszafojtott szenve­délynek ettől az orkános kitörésétől«.

Janovics Jenő naplórészlet

Az új hatalom, Fortinbras, berendezkedett. És ha nem is emeltette négy századossal magasra Hamletet, de valahogy ha nehezen is, de élni hagyta Horatiot, akinek az lett a dolga, hogy meggyőzze az igaz ügyről a kétkedőket. A magyar színészeknek át kellett költözni a Sétatéri nyári Színkörbe. Nehéz és küzdelmes időszak következett el, de a magyar színjátszás bölcsőjében Kolozsvárott élt a magyar szót ébren tartó színház. És ez a színház nem csak Kolozsváron, hanem Erdély számos más településén is hirdette az Igét!

 

✽ ✽ ✽

A második fordulatot a II. bécsi döntés hozta meg. A Hunyadi téri színház épület ismét magyar lett. A kolozsvári színház műsorregiszterében így jelölték meg ezt a napot.

Részlet a Kolozsvári Nemzeti Színház műsorregiszteréből

Az első ünnepi díszelőadáson műsorra került az a Hamlet, amely 23 évvel korábban itt az utolsó volt. Ez a Hamlet azonban ott kezdődött, ahol az előző megakadt: „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés”. Sajnos azonban ez az újravirágzás csak rövid életű lehetett, a front és a háború közelgett. 1944 őszén még utolsóként bemutatták Páger Antal rendezésében Kerecsendi Kiss Márton színművét, az „Első”-t, miközben a városban vérző sebesült katonákat szállító katonai járművek dübörögtek.

Az Első színlapja

A szerző, Kerecsendi-Kiss Márton így emlékezett vissza erre az időre évekkel később: »A színpad és a nézőtér egyaránt nyomott hangulatú. Mi már tudjuk, hogy hiába dolgozott egy egész hónapig ez a nagyszerű kolozsvári együttes: nem lesz több előadásunk. A kolozsvári Nemzeti Színház nézőterén zsebkendők fehérlenek. A darab végén fel-felcsuklik a sírás. A tapsnak is más hangja van, mikor kihívják a művészeket a függöny elé. Én is köztük állok… Az egész napot a házsongárdi temetőben töltöttem. Mentem kőtől kőig, Most ugyanígy vándorol tekintetem a szép erdélyi arcokon. Tamási Áronnál megállok, ő van hozzám legközelebb, az első sor szélén. Ó is beszédesen rajtam tartja a szemét. Mögötte síró asszonyok. Az Első című társadalmi színművet Erdélyben könnyek öntözik. Váratlanul megszólal a Himnusz. Mi is könnyezünk már, fent a színpadon, egymás kezét fogva. Átérezzük a mélyebb drámát: így lesznek az elsókb6l utolsók…« 1

Szeptember 15-én a társulat egy jelentős része elhagyta az ostromnak kitett várost. Köztük van báró Kemény János főigazgató, aki még 1931-ben vette át a a kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. vezetését mint elnök-igazgató, vagyonát a kolozsvári színház gazdasági helyzetének rendbetételére használva, s ebben a munkakörben marad 1941-ig, amikor a Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója lett és aki feldúltan hagyta el a várost. A vonaton eszelősen énekelte az Erdélyi Indulót parafrazált szöveggel – Az eredeti szöveg: ,,Édes Erdély itt vagyunk, Érted élünk és halunk” – ,»Édes Erdély itt vagyunk, S hogyha baj lesz, itt hagyunk«.2

✽ ✽ ✽

1944. október 11-én a Kolozsvárra bevonuló 2. ukrán front csapatai ismét fordulópontot eredményeztek. A színházat előzőleg október 9-én evakuálták. Ez ellen sokan tiltakoztak, mondván, hogy a kisebbségi sorsunk huszonkét esztendeje alatt megtanultuk értékelni, hogy mit jelent a magyar szó színpadról szóló ereje. Valljuk be őszintén látszólag ebben igazuk is lehetett volna. Az új hatalom, ez a keleti Fortinbras már teljes ideológiai behódolás kívánt! Biztos, hogy ez is a lenni vagy nem lenni hamleti gyötrődés kérdése, de nem ugyanabban az értelemben. A tenyerek már nem verődtek összeverődtek, a lábak nem dobogtak szilajul, ennek ellenére mégis félelmes pillanat volt.

Valójában már 1944. október 31-én valamiféle Észak-Erdélyi Nemzeti Demokrata Párt tartott egy díszelőadás Észak-Erdély felszabadulása alkalmából. Az est folyamán Jancsó Adrienne Petői-, Ady-, József Attila-verseket szavalt. A beszédeket Teodor Bugnariu, Kolozsvár háború utáni polgármestere, – mivel ebben az időben Kolozsvárnak a százezres lélekszámhoz közeledő lakosságának 88,1%-os volt a magyar anyanyelvű lakossága – és Nagy István tartották. Nagy Istvánról a lexikon3 az alábbiakat írja: (Kolozsvár, 1904. febr. 22. – Kolozsvár, 1977. ápr. 24.): író, egyetemi tanár. Munkáscsaládban született. Az elemi isk. ötödik osztályát félbehagyva asztalosmesterséget tanult. 1919-től vett részt a munkásmozgalomban. 1920-ban a kolozsvári gyufagyárban inassztrájkot szervezett, 1922-ben a bútorgyárban szakszervezeti főbizalminak választották. 1922–27-ben vándormunkásként járta be egész Romániát, a nagy dunai kikötőkben, Galaţi-ban és Brăilában dolgozott. Visszatérve Kolozsvárra, a Román Munkássegély szervezetében végzett munkát. 1933-ban, a kolozsvári vasutassztrájk után bebörtönözték. Kiszabadulva az illegális Vörös Segély tartományi titkára, majd bukaresti irodájának tagja volt, emellett bútorasztalosként dolgozott. 1935–36-ban ismét börtönt szenvedett, Jilaván és Doftánán raboskodott.

Bár a színház 1944. november 8-án megnyitotta kapuit, a nézőtér sorai üresen tátongtak. A novembertől egészen február végéig tartó korai sötétségben Kolozsvár „felszabadított” lakossága félt kimenni az utcára. Vajh, miért?

Az első román kormány beiktatása után, 1945. március 13-án Petru Groza beszédet tartottKolozsváron. Ezen a napon a Hunyadi téri színház is ünnepelt. Észak-Erdélynek Romániához való újbóli hozzácsatolása alkalmából egy ünnepi díszelőadással!

A Romániához történt ismételt csatlakozás “örömünnepének” színlapja

Az elmenekült színészek egy része is visszatért és akik közülük átestek a Tisztogató Bizottság vizsgálatán, azokat a színház visszavette. A vissza nem tértek közül a gyanúsakat, Vaszy Viktor karmestert és Kenessey Ferenc rendezőt pedig itthon az ÁVH figyelte le. 1945. október 21-én ismét kiebrudalták a Hunyadi térről a magyar színészeket, akár azt is mondhatnám, hiába volt az örömóda a Román államiság miatt. Csakhogy ez alkalommal az utolsó előadás sem létről vagy nem létről szóló örök hamleti kérdést feltevő Hamlet előadás volt, hanem a Tatárjárás.

✽ ✽ ✽

1 Kerecsendi Kiss Márton: Emlékkönyv. Cleveland, 1972., 303. old.

2 Versényi Ida múvésm6 visszaemlékezése (rnagnófelvétel), Magyar Színházi Intézet, hangarchívum

3 Magyar Életrajzi lexikon 1000-1990 CD-ROM Bp. Arcanum Adatbázis Kft., 2001

Kiss-Dobos László / celpontban.blog.hu