Fotó: Joel Saget

Ötvenmillió amerikai Facebook-felhasználó adatait szerezte meg jogtalanul a Cambridge Analytica, letiltották. Magyarországon egy, a Demokratikus Koalícióhoz köthető cég csinált hasonló módszertannal dolgozó mérést.

Pénteken jelentette be a Facebook alelnöke, Paul Grewal, hogy letiltják a közösségi oldalról a Cambridge Analytica (CA) nevű adatkutató céget, valamint több hozzá köthető személyt – közölte a CNN. A cég beszámolója szerint a republikánus kampányokban, így a Trump-kampányban, de például a brexitkampányban is közreműködő, Robert Mercer konzervatív milliárdos által finanszírozott cég jogtalanul jutott hozzá a felhasználók adataihoz, és mint mostanában kiderült, azokat azután is kezelte, hogy 2015-ben felszólították a törlésükre.

A többek között Steve Bannont, Donald Trump amerikai elnök egykori kampányfőnökét és tanácsadóját is vezetői között tudó Cambridge Analytica egy, a Cambridge-i Egyetemen tanító Aleksandr Kogan által kifejlesztett, úgynevezett Big5 személyiségteszttel gyűjtött adatokat. A módszer alapja, hogy a Big5 teszt által felvázolt pszichológiai profilok és közösségi médiás adathalmazok összevetéséből következtetéseket vonnak le a felhasználókról, majd azok alapján sokkal részletesebben tudják célozni és személyre szabni a hirdetéseket és a „sötét posztokat”, mint az általában használt demográfiai megközelítések esetében.

A The New York Times eközben hosszú cikket közölt a már korábban kirobbanó ügy fejleményeiről. Eszerint Kogan ötvenmillió amerikai adatait szerezte meg jogtalanul, ebből harmincmillió csomag volt olyan, amelyet a CA tudott is használni az ott egykor dolgozók elmondása alapján. Arról a mai napig tart a vita, hogy a módszer mennyiben segítette például Donald Trump vagy a brexitkampány során a távozást pártolók kampányát. A CA most azt állítja, hogy nem dolgozott a jogtalanul megszerzett adatokkal a Trump-kampányban.

A cég azt is állítja, hogy már 2015-ben törölte az adatokat, a New York Timesnak nyilatkozó egykori dolgozók viszont azt mondták: a felhasználók adatai a mai napig megvannak a Cambridge Analytica szerverein. A Facebook alelnöke most azt ígérte: mindent megtesznek azért, hogy az adatokat végérvényesen töröljék.
Magyarországon Gyurcsány volt tanácsadója gyűjtött ilyen adatokat

Lapunk számolt be korábban arról, hogy hazánkban a Cambridge Analytica módszeréhez kísértetiesen hasonlóval gyűjtött adatokat egy, a Demokratikus Koalícióhoz közel álló cég. A tesztet ugyan a volt Gyurcsány-tanácsadó, Dessewffy Tibor által vezetett ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontja hirdette a Facebookon (ahogy korábban a CA is egyetemi kutatásként tüntette fel magát), az adatkezelő azonban nem a kutatóközpont, hanem a Smart Data Solutions Kft. volt, amelynek résztulajdonosa Dessewffy, vezetője pedig Ficsor Ádám, aki korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, illetve a Bajnai-kormány titokminisztere is volt.

A cég egyébként Niedermüller Péter DK-s európai parlamenti képviselő „foglalkoztatási keretösszeg” címen kapott pénzeinek kifizetőhelyeként is működik. Dessewffy lapunknak akkor azt mondta: az adatokat anonimizáltan kezelik (ami persze nem zárja ki az olyan felhasználást, mint amilyet a CA követett el), a kutatás nagyságrendje miatt pedig sem piaci, sem politikai szereplő számára nem lehet érdekes; de azt is elmondta: ha mégis érdekes lenne, akkor az adatokat a piacon a Smart Data hasznosítaná.

Lapunk megkereste a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalt is az ügyben, amely később több ponton is elmarasztalta a céget és a kutatóközpontot. Például megállapította, hogy a teszt nyitóoldalán megtévesztették a kitöltőket, mivel azt a látszatot keltették, mintha az adatkezelő az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontja lenne, nem pedig a Smart Data; ez a megtévesztés pedig kétségessé teszi azt, hogy a kitöltők valóban önkéntesen, a megfelelő tájékoztatás birtokában adták-e át adataikat.

A Cambridge Analytica módszerét használó Big5 tesztet cikkünk megjelenése óta nyomtalanul eltávolították az internetről.

Pintér Bence / Magyar Nemzet