Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

A magyarországi parlamenti pártok elnökeinek közös kiállását szorgalmazta az LMP társelnöke a kárpátaljai magyarok anyanyelvi oktatásáért hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szél Bernadett arra kéri Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, Vona Gábor Jobbik-elnököt, Semjén Zsolt (KDNP) valamint Molnár Gyula szocialista pártelnököket, kezdeményezésére lássák el kézjegyükkel azt a dokumentumot, amelyben az ukrán elnökhöz fordulnak és amelyben felkérik Petro Porosenkót, ne írja alá a kisebbségek anyanyelvi oktatását korlátozó az új ukrán oktatási törvényt.

Szél Bernadett hangsúlyozta: a magyar kisebbségek nyelvhasználatának kérdése olyan nemzeti ügy, amelynek segítéséért a pártoknak háttérbe kell szorítaniuk önös érdekeiket. Megjegyezte: felemelő lett volna, ha a kormánypártok is részt vesznek a magyar ellenzékiek vasárnapi demonstrációján.

Elmondta azt is: az Európai Parlamentben is közös kiállásra kéri az ügyben a magyar delegáció tagjait, pártcsaládtól függetlenül.

Arra is kérte a magyar kabinetet, olyan külpolitikát folytasson, amely nem aláássa, hanem segíti határon túli magyarok ügyét. Mint fogalmazott, a zsarolás vagy a keménykedés nem mindig használ nekik.

Arra a kérdésre, miért szerződteti az LMP azt a Ron Werbert, aki korábban a szocialista párt mellett egy magyar kisebbség elleni kampányt irányított, Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője válaszolt. Azt mondta: tévedés, hogy a kampányt Ron Werber tervezte, vezette volna. Valóban felháborító volt a 2004-es kampány – jegyezte meg -, ezért azonban Gyurcsány Ferencnek kell viselnie a felelősséget.

Közölte: még nem született meg a megállapodás az LMP és a kampánytanácsadó között.

MTI