Lóháton indult Csíksomlyóra zarándokok egy csoportja csütörtök reggel Kökösből, az Olt mentén haladva összesen 14 háromszéki ló-lovas páros megy a pünkösdi búcsúra. Száz kilométeres útjuk során tíznél is több települést érintenek, s hasonló távot tesznek meg azok is, akik Gyergyószékről és Székelyudvarhelyről csatlakoznak a lovas programhoz.

Szikra, Jang és Rabló, a zarándokok hűséges társai. Albert Levente felvétele

Szürke felhők alatt, szemerkélő esőben érkeztek a Sepsi Aréna mögé az első lovas zarándokok, Király Károly gidófalvi hagyományőrző huszár azonban azt mondta, lovagláshoz ez éppen megfelelő idő. Hasonló kezdeményezés korábban is volt már – jegyezte meg –, akkor csupán öt-hat háromszéki lovas indult a pünkösdi búcsúba, az összefogott szervezés révén most több mint százan pattantak nyeregbe, hogy szombaton részt vegyenek a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben a Hármashalom oltárnál tartandó szentmisén.

Első társai csütörtök délelőtt Veres Bálint és Bajna Ika Zsuzsanna voltak, Sepsiszentgyörgyről és Gidófalváról két-két lovas csatlakozott hozzájuk, Uzonból négyen, Zalánból pedig hárman. A zarándoklat háromszéki szakasza során Illyefalvát, Sepsiszentgyörgyöt, Gidófalvát, Sepsibodokot, Málnást, Málnásfürdőt, Mikóújfalut Sepsibükszádot tervezték érinteni. Pénteken hosszabb távot kell megtenniük, ezért már reggel hétkor elindulnak.

Tervezett útvonaluk: Tusnádfürdő, Tusnád, Csíkszentsimon, Csíkszentkirály, a végén Csibán pihennek meg, innen indulnak szombat reggel Csíksomlyóra.

Érdeklődésünkre, hogy miért éppen ezt a fajta zarándoklatot választották, Bajna Ika Zsuzsanna azt mondta, mindannyian lótartó-, állatszerető és vallásos emberek, „ily módon a lovak iránti hódolatunknak és Isten szeretetének is eleget teszünk”.

Az ellátásról, szállásról, az állatok etetéséről, pihenőjéről korábban gondoskodtak már, mint azt megjegyezte: a lovasok mindenhol segítenek egymáson.

A csíksomlyói hegynyeregben az ünnepi szentmise szónoka ebben az évben Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke.

Demeter Virág Katalin / Háromszék

Írj egy hozzászólást:

Az email címet nem tesszük közzé.