Erdély címererdély ma logó
május 21. kedd | Konstantin napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,3428 RON | 100 HUF: 1,4949 RON | több

Archívum
2012.07.09. | 10:30 Kövér László: fárasztó már elviselni a különféle nagyhatalmak folyamatos kioktatását

2722 62

Kövér Lászlót fárasztja a különféle nagyhatalmak folyama- tos kioktatása, az őt kritizáló Elie Wieselnek, a Nobel-bé- kedíj tulajdonosának pedig azt üzeni: vele ellentétben az ő száját soha semmilyen népcsoport vonatkozásában nem hagyta el olyan mondat, hogy a lelkében a gyűlöletnek mindig helyet kell hagyni. A Magyar Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy nem ért egyet Németh Zsolt államtitkárral, aki együttműködésre törekszik az RMDSZ-szel. Kövér László elismeri, hogy a januári békemenet csattanós válasz volt az Orbán Viktor ellen puccsot fontolgató köröknek.

– Most akkor önök nézik tétlenül az antiszemita provokációt, ahogyan azt az ötven amerikai képviselő állította, vagy az USA kormánya, amely nem záratja be a magyar nyelven uszító, de ott székelő újnyilas portált, miként azt Orbán Viktor írta válaszul?
– Egy közép-európai kis nemzet tagjaként egy kicsit fárasztó már elviselni a nagyhatalmak különböző személyiségeinek folyamatos kioktatását. Huszonkét éve megy ez, előtte pedig egy másik hatalom vezetői oktattak ki bennünket állandóan. Igaz, hogy egy kicsit más módszerekkel, de a hozzáállás, a mentalitás nem nagyon változott. Nem kellene rajtunk számon kérni azt, ami az Egyesült Államok liberális rendszerében nyomokban sem lelhető fel. Mi például tiltjuk a kommunista és náci diktatúrák bűnei­nek tagadását, amíg ott bárki bármit mondhat. Megjegyzem, az anonim internet lehetősége világszerte kiiktatta a közlő felelősségét, így a józan erkölcs is kiveszőben van. Senki nem felelős azért, amit ír, s ez nagyon sok emberből a csőcselékösztönt hozza ki. Ez a folyamat iszonyatosan rombolja a civilizációnkat és a több ezer éves értékeinket. Magyarországon a baloldalnak hosszú ideig csak egy Szabó Albert és egy Bácsfi Diána nevű operettnáci futtatására tellett, mára azonban – köszönhetően az országot gazdasági, szociális és erkölcsi válságba juttató kormányzásuknak – megváltozott a helyzet: valóban bent ül a parlamentben egy radikális párt, nem is csekély támogatottsággal, s e párt jó néhány megnyilatkozása igenis megérdemli a szélsőséges jelzőt. Valóban vannak itthon is a tömegkommunikáció említett átalakulásából adódóan olyan internetes fórumok, ahol nyílt antiszemita, náci uszítás folyik. Hozzáteszem, hogy a miniszterelnök teljesen pontosan idézte fel az amerikai képviselőknek, hogy mi ezeken a fórumokon „zsideszesek”, „zsidóbérencek” vagyunk. Ha számításba vesszük, hogy a kommunista diktatúra örököseinek szitokáradatában meg nyilasok, akkor alighanem jó helyen állunk.

– Önt nemkívánatos személlyé nyilvánították Izraelben, ez elég radikális és barátságtalan lépés.
– Ez ebben a formában nem történt meg, ha megtörtént volna, meglehetősen súlyos lépés lett volna. Maradjunk annyiban, hogy a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezésen – miután én hivatalosan lemondtam az utazást – a magyarországi Wallenberg-emlékév fővédnöke, Áder János köztársasági elnök úr lesz jelen a képviseletünkben.

Hirdetés

– Elie Wiesel is önt oktatta ki. Akárhogy is nézzük, egyesek szemében most ön a kormány antiszemitája.
– Mióta a posztkommunista baloldal kénytelen elviselni, hogy szabad választásokat lehet tartani Magyarországon, s a polgári pártok pedig néha arra az arcátlanságra vetemednek, hogy ezeket megnyerik, azóta ez minden jobboldali kormánnyal megtörtént, és meg is fog történni. Antall József kormányával szemben ez a hecckampány éppen úgy lezajlott, ahogy az első Orbán-kormánnyal szemben is. Ürügy volt és lesz is. Ha Csurka ment az MDF-ből, még ott maradt Kónya Imre vagy Lezsák Sándor. Nem örülök neki, hogy a Fidesz politikusai közül éppen én vagyok a támadások látszólagos középpontjában, de nyugodtan alszom, mert tudom, minden engem ért minősítés igazságtalan és méltánytalan. Ami pedig a Nobel-békedíj tulajdonosát illeti, vele ellentétben az én számat soha semmilyen népcsoport vonatkozásában nem hagyta el olyan mondat, hogy a lelkemben helyet kell hagyni a gyűlöletnek. Ebben a vitában ugyanakkor a mi részünkről csak a türelemnek és a megértésnek van helye, minden más csak a gyűlöletet szítaná.

– Az RMDSZ múlt hét végi „kisparlamentjén” azt indítványozták a párt egyes vezetői, hogy élve az unió adta lehetőségekkel induljanak el a következő magyarországi választásokon, mintegy fricskát nyomva az ön orrára, amiért beavatkozott az erdélyi helyhatósági választásba. Elképzelhetőnek tartja, hogy azok a határon túli magyarok, akik a Fidesz–KDNP-kormány jóvoltából kaptak állampolgárságot, egy RMDSZ-klónt szavazzanak be a budapesti Országgyűlésbe?
– Ez egy komolytalan ötlet.

– A Népszabadság két címlapot szánt rá.
– Attól komolyabb lesz? Különben meg minek nekik még egy magyarországi párt? Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. Mindkét párt „kívülről” vezérelt, s mindkettő azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni. Az RMDSZ vezérkara alig több mint három évvel a 2004. december 5-i népszavazás után szemrebbenés nélkül elfogadta annak a Gyurcsány Ferencnek a támogatását, aki az általa vezérelt uszító kampánnyal a nemzetárulás minősített esetét valósította meg.

– Azt sejtjük a szavaiból, hogy nem igazán ért egyet Németh Zsolt külügyi államtitkárral. Ő a napokban azt mondta, hogy „a magyar kormány kész a korábban okozott sérelmek meghaladására, s együttműködésre törekszik a Most-Híddal és az RMDSZ-szel”.
– A kormánynak van egy világos irányvonala, és lehet, hogy lemaradtam egy brosúrával, de nem úgy tudom, hogy ez a hivatalos álláspontunk. Egyébként meg mit is kéne meghaladni? Az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim képviselője, és mint ilyennel a mindenkori magyar kormány kapcsolatot tart fenn. A magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy bármiféle – úgymond – sérelmeket számon tartson vagy meghaladjon. A kormány a nemzetpolitikai céljaink megvalósításához partnereket és szövetségeseket keres, és ezekkel érzelmek nélkül együttműködik. Más kérdés, hogy mint a Baltikumtól a Balkánig terjedő posztszovjet térség leghosszabb időt kormányon töltött pártjának, azaz az RMDSZ-nek a román politikai elithez sikeresen integrálódott „főtisztjei” felelősek az erdélyi magyarság drámai fogyásáért, gazdasági és társadalmi elsúlytalanodásáért és politikai jogai­nak folyamatos kétségbe vonásáért, megnyirbálásáért, az autonómia célkitűzésének elsikkasztásáért. Ami pedig Bugárékat illeti: a Most az a szlovák párt, amely sajátos érdeklődést mutat a magyarkérdés iránt.

– A Frankfurter Allgemeine Zeitung publicistája szerint Victor Ponta és személy szerint ön nagyon sokat ártott a kiváló román–magyar viszonynak és a magyar kisebbségnek. Azt is írják, hogy a budapesti nemzetpolitikában hiányzik egy kormányzó kéz, aminek a Külügyminisztériumban lenne a helye. Nem lehet, hogy Németh Zsolt, illetve ön és Semjén Zsolt esetében csak a jó rendőr–rossz rendőr módszer tudatos alkalmazásáról van szó?
– Mindenkinek el kell döntenie itt is, Erdélyben is, a Felvidéken is, hogy mit vall. Azt, amit a magyar alaptörvény és a nemzeti összetartozás törvénye, amely világosan rögzíti, hogy a magyar nemzet különböző országok fennhatósága alatt áll, de szerves egységet alkot? Vagy azt, amit egyes – egyébként a Fidesz-kormány intézményeiben is fellelhető – politológusok, történészek írnak, hogy a magyar nemzet „szétfejlődést” mutat? Aki az utóbbit képviseli, ideoló­giát nyújt a magyar nemzet egységének szétszabdalásához, s ennek a gondolatnak egyenes következménye, hogy „Budapest ne szóljon bele” a határon túli magyar politikába és viszont. „Felejtsük végre el a múltat” és egymást! Köntörfalazás helyett színt kell vallani, nem mellébeszélni. Az elszakított nemzetrészek politikusainak egy része az otthoni pozíciószerzés, a csip-csup alkuk és előnyök oltárán feláldozta a nemzet stratégiai céljait és egységét. Ők a kinti megbízóik érdekét képviselve a helytartó szerepét töltik be a túszhelyzetben lévő magyar kisebbség körében. Éppen, hogy ők alakítják a „jó rendőrt”, aki rávezeti a foglyokat arra, hogyan viselkedjenek, hogy a „rossz rendőrök” ne bántsák őket olyan nagyon. Ne akarjanak például a rendőrökkel egyenjogúak, azaz szabadok lenni. S hálából a „jó rendőrök” a „rosszaktól” néha kapnak egy-két újabb csillagot a váll-lapjukra.

– Eltemetik-e valaha Nyirő Józsefet a szülőföldjén, vagy majd itt adjuk meg a végtisztességet a pesti Nemzeti Sírkertben?
– A kérdés is furcsán hangzik. Még az elítélteknek, politikai kivégzetteknek, háborús bűnösöknek is jár a temetés joga. Nem ismerek olyan szabályt, még Romániában sem, ami alapján ezt megtagadhatnák. Tehát Nyirőnek akkor is joga lenne a végakaratának megfelelő helyen nyugodni, továbbá az ő hamvai feletti jogokat gyakorló Magyar Országgyűlésnek akkor is joga lenne őt oda temetni, ahova csak akarja, ha Nyirőről mindaz igaz lenne, amit róla hazudnak. Egyébként a problémamentes előzmények alapján hogyan gondolhattuk volna, hogy az új román kormány Bunta Levente udvarhelyi RMDSZ-es polgármester közreműködésével gáncsot vet, miközben Erdélyben utcák, terek viselik Nyirő nevét, és még a Ceausescu-rezsim is nyugdíjat folyósított az özvegyének? Nyirő műveiből az emberszeretet árad, ezért tiszteljük őt, nem másért. A temetésről jelenleg még semmit nem tudunk. Izgatottan várjuk, hogy a polgármester úrnak sikerül-e hibátlanul kitöltenie egy tenyérnyi űrlapot.

– Miért kellett huszonkét évet várni rá, hogy elvegyék a kommunista funkcionáriusok kiemelt nyugdíját?
– Nem ilyen egyszerű a kérdés. Az Antall-kormány egyszer már elrendezte ezt, de érdekes momentuma a rendszerváltozásnak, hogy Horn Gyula kormánya csendben visszacsinálta a döntést. Kétségtelenül megszavazhattuk volna hamarabb is ezt a jogszabályt, de mentségünkre szolgáljon, hogy két év alatt több mint négyszáz törvényt fogadtunk el. Volt dolgunk ezenkívül is bőven.

– Ön szerint győzelemmel, fegyverletétellel vagy ügyes békekötéssel ért véget a gazdasági szabadságharc?
– Ha az IMF-tárgyalások küszöbönálló megkezdésére gondolnak, akkor se egyik, se másik. Mi egyébként sem különböző nemzetközi szervezeteket akarunk legyőzni, hanem a bennünket illető szuverenitásunkat szeretnénk megőrizni, illetve visszaszerezni. Osztom a miniszterelnök úr pozitív véleményét Matolcsy György munkájáról, még akkor is, ha olvasom a különféle jobboldalinak számító elemzők kritikus tanácsait, például az önök lapjában. Ők ugyanis éppen azt ajánlják, amit a másik oldalon egyértelműbben és köntörfalazás nélkül, hogy nem kell itt új dolgokat kitalálni, hanem a jól kipróbált úton kell haladni. Csakhogy nem lehet egyszerre két ellenkező irányba vágtató lovat megülni. A „jól kipróbált”, az úgynevezett realitások kockaköveivel kirakott út oda vezetett, ahova 2010-re kilyukadtunk. Mi egészen mást teszünk. A kormány a középrétegeket hozza kedvezőbb helyzetbe, hogy azok ne veszítsék el az adófizető képességüket, sőt: minél többen legyenek, akik dolgozni tudnak, s nevelik a jövő adófizetőit, azaz államalkotóit és nemzetfenntartóit. A hiányzó pénzt pedig máshonnan, a bankoktól, multiktól szedjük be, mert onnan, ahonnan 2010 előtt rutinszerűen elvették, már nincs mit.

– Így utólag visszatekintve, az év elején, amikor a kormány és az unió vezetői, illetve az atlanti térség megmondóemberei közti feszültség a tetőfokára hágott, valóban volt reális esély arra, hogy Orbán Viktort egy puccsal elmozdítsák a helyéről?
– Volt ilyen próbálkozás, ha reális esély nem is. Nyugodtan hihetünk például Charles Gatinak, a mindenkori demokrata párti amerikai külügyminiszter befolyásos magyarügyi tanácsadójának, aki meg merte engedni magának, hogy több interjúban is azt nyilatkozza: ha nem megy demokratikus úton, más módon kell eltávolítani Orbán Viktort.

– A békemenet azért csattanós válasz volt.
– Kétségkívül. Ha ez a békemenet a rendszerváltozás hajnalán vonul végig, sok minden egészen máshogy alakul.

– Két év alatt olyan mértékben újították meg az állam működését, mint a magyar parlamentarizmus hajnalán vagy a rendszerváltozás idején. Önnek mekkora szerepe volt a reform levezénylésében?
– A munka oroszlánrésze a kormányra és a kormánypárti frak­ciókra hárult, én csak azt tettem, ami minden házelnök kötelessége. Biztosítottam ehhez a működőképes parlamenti hátteret. Irdatlan mennyiségű jogszabályt fogadtunk el, tulajdonképpen egy teljes államreformot hajtottunk végre, letettük a rend helyreállításának és megszilárdításának törvényi alapjait. Súlyát tekintve ez az államreform egyenértékű a rendszerváltozással, de azért nem használom az új rendszerváltás kifejezést, mert ami történik, az a rendszer korrek­ciója, az elmúlt két évtized tapasztalatai és az új kihívások alapján. Fenntartható, biztonságos államot akarunk nyújtani az emberek adó­jáért cserébe. Lakható otthont egy erősödő nemzet számára.

– Mielőtt 2006 őszén elfogyott volna körülötte a levegő, Gyurcsány Ferenc is folyamatosan az államreformról beszélt. Neki miért nem sikerült?
– Az értékrendünk, az emberről és a társadalomról alkotott kép a lényeg. Orbán Viktornak és a Fidesz–KDNP-nek van értékrendje és ebből fakadó jövőképe. Gyurcsány Ferencnek és a politikai baloldalnak viszont soha nem volt ilyen. Ők a tizenkét éves kormányzásuk során állandóan csak a külvilág vélt vagy valós elvárásaihoz akarták igazgatni a valóságot, mindegy, hogy mibe kerül. Tőlük annyira telik, hogy hazug rendszereket hoznak létre, ha pedig elverik a pénzt, akkor megkísérlik másokon behajtani.

– Mire véli, hogy a Medián szerint – az államfő után – Mesterházy Attila a legnépszerűbb politikus?
– Ez azért van, mert nyilván Mesterházy a legokosabb, legtehetségesebb és legmegnyerőbb személyisége a magyar politikának. De hagyjuk a vicceket! Ha úgy nézzük a felméréseket, hogy a félidőre melyik kormány népszerűsége mekkora mértékben csökkent, akkor nem állunk rosszul, és most kezd csak beérni, amiért két éven át dolgoztunk, egy nagyon nehéz nemzetközi helyzetben, nagyon brutális örökséget cipelve. Megkockáztatom, hogy az Antall-kormány sem szembesült akkora nehézségekkel, mint a mostani. Mesterházy MSZP-jének erénye annyi lehet a választók szemében a nagyon aranyos, de nem is létező LMP-vel és a rendszerellenes dühöt, a kiábrándultságot meglovagoló destruktív Jobbikkal szemben, hogy az mégiscsak egy látszatra létező és pártra hasonlító szervezet.

– És mit gondol, meddig melegít még az öltözőben Bajnai Gordon, akit köztudomásúan nagyon befolyásos körök szemeltek ki az Orbán Viktort legyőzni hivatott olajfa-koalíció élére?
– Olyan baleset, hogy a pénztőke lieblingje jut politikai lehetőséghez, bármelyik volt szocialista országban előfordulhat. Sőt – mint láthattuk – nem csak errefelé. Ténykérdés, hogy nemcsak itthon, de külföldön is sok politikai és pénzügyi csoport reménye, hogy Bajnaival maguk mögött tudhassák azt a kínos állapotot, amit számukra a Fidesz-kormány létezése jelent. Ám hogy 2014-ben a rajtvonalnál ott lesz-e végül Bajnai Gordon, az sok mindentől függ. Legfőképp attól, hogy milyen állapotban lesz addigra az ellenzék. Azt kell mondanom, megértem, ha Bajnai nem sieti el a döntést.

Huth Gergely, Stefka István
Magyar Hírlap


MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

nemzeti írta (2012-07-21 09:33:44)
"Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni." Mt.5.14
Bravó Kövér László

irma írta (2012-07-21 08:14:32)
Minden tiszteletem Kövér László úrnak.

pont írta (2012-07-16 11:05:00)
Tüsi2
Mindent félre lehet magyarázni.
Emlékezetem szerint a mondat valahogy úgy hangzott , hogy "akár fel is akaszthatjuk magunkat"
Amit ön ír, az már a kifordított változat.
Ron Werber óta szabadon.

Tüsi2 írta (2012-07-16 01:07:34)
Amit „Ginko" ír, azt lényegében az ún. balliberális politikusi oldal kitalációja. Kövér már 2001 környékén is fontos személyiség a Fideszben, vélhetően ezért Orbán után ő volt a leginkább és folyamatosan támadott Fidesz politikus. A leghatásosabb rágalom, lejárató akció ellene az ún. „köteles-beszéd"-ügy volt. Röviden: ekkor a ballib hazugsága az volt, hogy Kövér azt mondta, hogy „aki nem a Fideszre szavaz, az akassza fel magát". és ennek változatait. Akkor tájt a balliberális média majd teljesen uralta a hírpiacot, ezért nem volt olyan magyar ember, aki ne „tudta volna", milyen csúnyát mondott Kövér. És olyan pedig kevés volt, aki meghallhatta, hogy hazugság az, amit Kövér szájába adtak, és a csapból is folyik. Annyira „sikeres" volt ez a rágalom hadjárat, hogy még 4-5 év multával is emlegették, mint Kövér valóságosan elkövetett „hibáját". Ekkor tájban tette közkincsé a ballib azt a vélekedést, miszerint „Kövér a Fidesz elszabadult hajóágyúja" – miként ezt most „Ginko"-tól is olvashatjuk.
Szerencsére a Fideszben sem gondol mindenki mindenről „egyformát"! (Mindenről egységesen egyet gondolni, vagy legalább mondani kötelezően a szocializmusban kellett.) Szerencse, hogy az emberek „felfogásában" vannak árnyalatnyi különbségek! Mindenkinek más a stílusa. Kétségtelen, hogy Kövér megnyilatkozásai talán karakteresebbek, mint a „nagy Fidesz átlagé". De ebből cseppet sem következik az, amit Ginko alább fejteget. A Fidesz sokat tapasztalt és tanult az elmúlt évtizedekben. (Mindent persze nem tanult meg, amit szerintem kellett volna!) Azt megtanulták, hogy nem szerencsés „szétbeszélni". Ha a jelenleginél egységesebb benyomást mutatna, keltene a párt, akkor esetleg már az lenne gyanús!
(„Ginko" Pápára is utal! Ha „bűn" volt kb. 60 évvel ez előtt Pápán megszületni, mert kb. 50 évvel ez előtt ugyanott Gyurcsány is megszületett, akkor még az is lehet, hogy Kövérnek valóban nincs érzéke az erdélyi viszonyokhoz.)
Pár órája mondta nekem valaki némi kioktató hangsúllyal: „a székely ember jól tudja neki mi a jó. Majd eldönti, és aszerint tesz". (Vagyis nem kell oda menni „osztani az észt". Felesleges! Csak árt!) Elgondolkodtató, hogy némely (nem kevés!) székely milyen jól tudja a többi székely képességét és a véleményét is! Meg hogy mi a helyes! És milyen „jól", ellentmondást cseppet sem tűrően képviseli ezt mindet! --- Tehát az öntudatosságon és az érzékenységen semmi nem fog múlni!
(Bocsánat a hosszúságért!)

zoma írta (2012-07-15 20:55:54)
T.ginko! Igaza van, nem fogalmaztam helyesen.
Javítom:
Kövér László, Magyarország egyik leghitelesebb politikusa.
Ön szerint a Házelnök mit nem cselekszik helyesen? Milyen érvekkel támasztja alá azt az állítását, miszerint Kövér László nem követi a FIDESZ és a kormány irányvonalát?

ginko írta (2012-07-15 14:34:07)
T. zoma! Kövér nem kormánytag. Tehát azt mond és csinál amit akar.Erős ember.Amit ő csinál azzal viszont jelenleg nem lehet messzire eljutni.Ahogy látszik, a FIDESZ és a kormány nem ebbe az irányba megy.

Géza a Halász írta (2012-07-15 14:30:16)
Nagyon találó, igaz és ütős válaszok. Befogta a szájukat, nemcsak az újságíróknak. Gratula.

zoma írta (2012-07-15 12:25:46)
T. ginko, nem értünk egyet!
Az Orbán kormány egyik leghitelesebb politikusa, Kövér László. Sok Hozzá hasonló következetes, megalkuvást nem ismerő politikusra lenne szükségünk a Kárpát-medencében.

ginko írta (2012-07-15 02:24:01)
A Magyar Kormány ez irányban felelős, mérv adó politikusa Németh Zsolt államtitkár úr. A legfőbb irányítója a magyar- magyar ügyeknek Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes. Mindketten kormányvéleményt képviselnek és bírják Orbán Viktor Miniszterelnök Úr bizalmát.
Kövér László Házelnök Úr legfőbb feladata a kötözködés, a nemzeti egység bomlasztása és az, hogy minden lehetséges választást -ha hagyják - a pártjával , vagy akit támogat sikeresen elveszíttessen.Igazi elszabadult hajóágyú. Pápai illetőségű, az Erdélyi viszonyokat nem ismeri.( érzéke sincs hozzá)Tanácsadóira nem hallgat,megy a saját fele után. ( nagyot koppan az után elhallgat) Hála Istennek a Miniszterelnök Úr úgy tűnik más irányba tereli.

Dr. László Lajos írta (2012-07-13 10:21:51)
Kedves Olvasók, Hozzászólók! "Tüsi2" szavaival messzemenőkig egyetértek. Kövér László házelnök úr körútja nagyon is megfontolt s helyénvaló volt; negyedévente ismételni kellene, sőt az őszi választások előtt havonta! Udvarhelyen, s Zetelakán is személyesen hallhattam megnyilatkozásait, s rendkívül okos, tartalmas mondandóját. Rokonaim s barátaim visszajelzéséből tudom, hogy "a mag jó talajra hullott, s rövidesen szárba-szökken a vetés." Őszintén kívánom s remélem, hogy már az őszi "betakarítás" is bőségesebb lesz, mint a nyári (aszályos)!!! Tisztelettel, László Lajos
U. i.: Németh Zsolttal egyetlen, a saját sorsáért felelősséget vállaló és az erdélyi magyarság megmaradásáért küzdő ember (politikus) sem érthet egyet. Az RMDSZ jelenlegi vezetésével való összefogásra való felszólítás olyan, mintha a halálraítéltet arra kérnénk, hogy kössön "örök barátsági szerződést" a hóhéraival. Nagyon sajnálatos, hogy a hivatalos magyar külpolitika még mindig itt tart, legalább 20 évvel kullogva az események után!!!

moderátor írta (2012-07-12 22:34:14)
sámán írta (2012.07.12. 20:24:57),
námás írta (2012.07.12. 20:31:39), kérem legyen rövidebb!!!

Tüsi2 írta (2012-07-12 03:34:53)
Tisztelt Antal M.!
Próbálja elhinni, hogy semmiféle káreset nem történt.
Az igaz, hogy "minden ember téved életében", de most biztosan nem ez történt. Minden "érett" politikus nagyon tudatosan cselekszik. A "rossz időben rosszkor járt" teljesen kizárható. Ellenkezőleg: tudatosan, megfontoltan, tervezetten járt ott. Ha a választók ezt most úgymond nem igazolták vissza választásukban, ez által nem válik értelmetlennek Kövér látogatása. Lehetnek időben eltolt eredményei. ((Az nem lehet véletlen, hogy az RMDSZ részéről érthetetlenül erős reagálás történt.))

Tüsi2 írta (2012-07-12 03:00:16)
((Kellemes meglepetés, hogy van még ide figyelő, és van – ide is! - még hozzászóló.))
SZERINTEM ha az ideális helyzetről álmodozunk, akkor valóban az lenne jó, ha a csonkán „kívüli" részeken az önkormányzati posztokért versengő magyar szervezetek az országos választások előtt mindig megegyeznének, egységesen lépnének fel. Pár évvel ez előtt ez még nem tűnt annyira lehetetlennek, mint most.
Vagyis esetleg most jött el az ideje mindent újra alaposan átgondolni, és „átgombolni"!
((Kommentelős keretek között ehhez hozzáfogni sem érdemes. Aki gondolja, hogy van „eredeti", megosztható elképzelése, talán érdemes a „hosszadalmasabb" rovatban „próbálkoznia".))
A nagyon sokak által támogatott Góliát (RMDSZ) a „megegyezést illetően" arrogáns, kevély, önhitt, önelégült. A megegyezés a jól észlelhető Góliát és Dávid között „nehézkes", vagyis gyakorlatilag lehetetlen. Bármilyen politikai megállapodás azonos pályán versengők között akkor képzelhető el, ha a közéletben hasonló „súllyozással" vannak jelen. Jelentőségük több szempontból is hasonló. Jelenleg az RMDSZ „egyeduralkodó". Pedig sok ellenzője is van. De az ellenzők láthatóan nem tudnak karakteres, versenyképes politikai alternatívát alkotni.
Az erdélyiek többsége valami kevéssé ismert ok alapján, és helyesnek vélt megfontolás által időről-időre az RMDSZ jelöltjeit preferálja, előre tolja. A magyar kormány ezt teljes mértékben figyelembe veszi, és tudomásul veszi. De ezen túlmenően a jelenleg kormányt alkotó Fidesz számára a politikai szövetségesek keresése, és megerősítésük is fontos. Szerintem mindkét szándék érvényesül a magyar külpolitikában. Nincs semmi ellentmondás Kövér tettei és a magyar kormány célja között. Tehát Kövér nincs semmiféle összeütközésben a kormánnyal! Bálint felvetése az előbb említett okok miatt érthetetlen.

zoma írta (2012-07-11 22:42:43)
T. Bálint, olvassa el még egyszer, figyelmesen a fenti cikket. Kövér László érthetően tolmácsolja a magyar kormány álláspontját. Mi a gond?

Bálint írta (2012-07-11 16:53:51)
Orbán Viktornak és a FIDESZ fő embereinek az elvárása, hogy a magyar pártok Romániában egyezzenek meg egymással.E tekintetben Kövér véleménye -úgy tűnik - nem egyezik meg a kormány akaratával.
Most ez lesz soron. A győztesnek kell pedig gesztusokat kell tenniük.De a bolháknak is meg kell barátkozniuk a hozzájuk képest nagynak tűnő rinocérosszal.Mindez nem lesz könnyű dolog.

Antal M. írta (2012-07-11 15:17:04)
Kár a nagytiszteletü emberünkért./ Rossz idöben, rosszkor járt. Minden ember téved életében,- akár egyszer./././

Tüsi2 írta (2012-07-11 02:14:01)
Fakutya!
Köszönöm a kiegészítést.
Ha az emberek viszonya, vagy legalább egy jó részének a viszonyulása nem változik a közélethez, a politikához, akkor marad a jólismert, kiismert, „megbízható" RMDSZ az „élen".
A posztkommunista pártok úgy tűnik képtelenek változni. Még akkor sem tudnak, vagy nem akarnak (vagy nem engedik nekik?) változni, ha alaposan elpáholják őket. Ez a tapasztalat. (Valóban „különös anyagból" gyúrják őket, amint már a mozgalom kezdetén elárulták a saját „receptjüket".)

Lehet, születni kell arra, hogy valaki jól helytálljon egy pártban. Hogy képes legyen érvényesíteni valamelyest szándékait, ne nyomják mindig a víz alá. És biztos, hogy nagy fokú kompromisszum készség is feltétlen szükséges lehet, különben esetleg naponta megfutamodik. Sok irigye van a politikusoknak, pedig nem lehet könnyű hivatás.

Olvasom, megint pénzt osztott az RMDSZ. (07. 09. Közéletünk – Részrehajlással vádolják--) Tehát van amiben egyenletesen jók.

zoma írta (2012-07-11 00:48:28)
Csatlakozom a fortis et fidelis kommentjéhez!

sanyi írta (2012-07-10 19:38:41)
Hajra Kover Laci! ennyi semmihazi komentelot meg nem lattam , tisztelet a kivetelnek . Ezek csak olyan gyerekek ,hogyha kapnak egy pofot mindjart bealnak a sorba!

Dr. László Lajos írta (2012-07-10 16:51:39)
Kedves RUA-ROGA és Rottana! Gratulálok! Röviden, velősen, egyenesen, ahogy Kövér László is szokta. Igen, elkelne még jó-néhány hasonló vezető nemzetünk élén, mint Kövér László és Orbán Viktor! De nekünk is oda kell tenni magunkat otthon is és itthon is, hogy haladjon a "karaván". A habzó szájjal csaholó kutyákkal meg majdcsak elbánunk valahogy.Tisztelettel, László Lajos

kekegbolt írta (2012-07-10 10:44:34)
Tusi2.Ketsegtelen,hogy vannak maskepp gondolkodok a szervezeten belul..De ha igy van ,miert nem hallattatjak a hangukat,mereszen ,batran?Miert nem emelik fel a kezuket ha kell? Felnek?Meg vannak felemlitve? Vagy az allasikba kerulhet?Kicsinalhatjak oket anyagilag,ellehetetlenitik oket?Nem lesz elony,mi lesz tovabb?Igen am ,de vetkesek kozott cinkos aki nema,ezt mindenki tudja nem?

Fakutya írta (2012-07-10 10:42:33)
Tüsi2!
Egy kis kiegészítés:
A "kumcsi" ebben a megfogalmazásban szűklátókörű és fejlődésképtelen, diktatórikust jelent. Aki csak körbe jár, nem látja fától az erdőt.
Az "opportunisták" pedig elsősorban olyanok, akik régebb hol itt-hol ott bukkantak fel, most meg mivel itt vannak pénzek hirtelen iderajoztak... Ezeknek lássuk be, a hatékonyságuk és a hitelességük is alacsony... Akárcsak a "rokon, barátok" akik szintén az eredményektől függetlenül úgyis megmaradnak ezen minőségükben:)

hamar írta (2012-07-10 10:21:32)
Az erdelyi nem szereti ha Budapestrol dirigalnak neki,de szivesen rinyal a roman elnyomas alatt.Az aldozati szerep kell neki.Ebbe a papok is jol beledolgoznak,akarcsak hajdan a kommunista magyar erdelyi aparatcsikokok;"VALLALNUNK KELL SORSUNKAT".Persze ok nem raciora kaptak az elelmiszert ,a hatso ajton szolgaltak ki oket.Hasonlo a helyzet ma is.A lebutitott nyaj pedig begetve szavaz rajuk.AZ aldozatok megmentojere az Rmdsz-re.

fortis et fidelis írta (2012-07-10 09:02:50)
Tüsi2 írta (2012.07.09. 23:32:45)

Csak pár szót a témához.
Kövér László pár évvel idősebb a többi Fideszesnél.
Így pályája is másként kezdődött.
De, az első pillanattól ott volt a fiatal demokraták /Fidesz/ alakulásánál. Nem kezdett az MSZMP utódpártjában az MSZP-ben politizálni. Demokrata.
A parlamentben hosszú időn keresztül ellenzékben voltak. Nem megélhetési politikus.
Semmi köze Gyurcsányhoz .

Tüsi2 írta (2012-07-10 01:45:22)
Kekegbolt! Pár napja itt erdely pont man olvastam a siker magyarázataként a számomra is elfogadható vélekedést: az emberek embereket választottak. És nem pártot. Az RMDSZ-ben a „földszinten" választhatók közül lehet sok valóban elfogadható személyiség, helyben jól ISMERT személyiség, a közélet érdekében köztudottan aktívan tevékenykedő, és sokak bizalmát bíró, vagyis választható ember. Sajnos az derült ki, hogy a másik két „versenyzőnek" van mit behoznia.
Fakutya! 1. Nem kell sminkelni a dolgot! Az EREDMÉNYT tekintve – márpedig erre kell tekinteni! – most nem bizonyult hatékony „háttérnek" Kövér L.!
Mindent nem tudhatunk, tehát valójában nem tudjuk, miért vállalta K. L. a kampány körutat 70 megállóval. Mindent ne akarjunk kitalálni! Az ellenzék reagálásokból kiindulva lehet ok akár még bizakodni is.
2. Előjövök egy családias hasonlattal. (Minden hasonlat sántít! Ne feledjük!) Senkit nem akarok megbántani! Egy jó apuka nem csak az okos, ügyes gyermeke felkészülésére, produkciójára figyel. Nem csak a tudottan sikeres gyermekét pátyolgatja. VAN JÓ APUKA! Esetleg ezt kell észrevenni.(?!) Itt a magyarázat.
3. Így talán a „vesszőfutás" is érthetőbb lehet. És itt határozottan jeleznem kell, nem vagyok bennfentes. De amit Fakutya említ, az eléggé bennfentes információnak tűnik! Nevezetesen az, hogy azért nem vállalnak ismerősei képviselőséget, mert az egyik „kumcsibbnál kumcsibb lett" (őszintén megvallom, nem akarok a szóhasonlóságból következtetni, árulja majd el, mi ez a „kumcsi"?!), a másik meg állítólag „tele van opportunistákkal". Ezt a kifejezést személy jellemzésére szokták használni, pártra kicsit érdekes elképzelni, átültetni. Igyekszem jól venni az üzenetet. Itt most nagyon köszönöm, hogy ezeket leírta, mert így magam is sokat megtudtam, és mindenki más is, akit érdekelt, aki olvasta. Köszönöm!
Az ismerősei fenntartásával kapcsolatban nem tudok érdemben nyilatkozni. Jobb is így. Mindig mindenki maga döntse el, hogy mennyire akarja megismerni azt, amiről véleményt alkot, vagy dönt. (Magam csak megemlítem, hogy van olyan gyanúm, hogy nagyon sok előítélet kereng az erdélyi magyarság körében. Esetleg érdemes lehet közelebbről is megnézni, esetleg testközelből is, egészen közelről, helyben beszélgetve megismerkedni több emberrel a csoportosulást alkotók közül, mielőtt véleményeződik a csoport. No meg azt is tudjuk, hogy van egyfajta „természetes eloszlás" a társadalmunkban. „Mindenféle emberből mindenhova jut." Vagyis egy-két ember megismeréséből semmire nem lehet következtetni a csoport egészét illetően.

Számtalan kitérő, megfogalmazható úgynevezett mentség van mindenre. Minden választásunkra, elutasításunkra, és minden döntésre. Kevés ilyen dologban van, de azt hiszem, erről írni, erről dönteni még van szabadságunk. Egyelőre.

Ginko írta (2012-07-10 00:39:02)
Tüsi2 ! Úgy tudom az MTA-nak volt Szociológiai Intézete, a másik meg - ami szóba jön- a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete.
Úgy hallottam Gyurcsány és Kövér is Pápai illetőségű.

A saját véleményem, hogy Kövér sokat árt a FIDESZ- nek. Vele bármikor el lehet veszteni egy látszólag megnyert választást.

Tüsi2 írta (2012-07-10 00:04:05)
Fakutya! Nem kell sajnálni „Kövérék jóindulatú szándékát, ami elég nagy kudarcba fulladt." Nem kizárható, hogy a közélet formálása a világon a legrosszabb hatékonysággal végezhető tevékenység. Megfigyelésem szerint rengeteg energiát kell befektetni, és kétes az elérhető eredmény. Tehát semmi különös nem történt most az önkormányzati választás alkalmával! De az is biztos, hogy a közéletben szinte minden TETT, „befektetett energia" „elnyeri jutalmát, vagy büntetését". HATNI FOG. Csak mintha ezt ki kellene várni. (Ha akarna, erről a ballib oldal M.o-ról sokat mesélhetne!)

Tüsi2 írta (2012-07-09 23:32:45)
„Hat" megérkeztetett minket a „tárgyalás" gusztustalanabb részéhez. Magam nem tudok róla, hogy a múltban Kövérnek bármi köze lett volna Gyurcsányhoz, vagy az országos KISZ, vagy a kommunista pártvezetéshez, miként a 90 előtti Gyurcsány féle életút csak ilyesmikből állt. Szerintem „Hat" a hiszékenységéből „táplálkozva" állít itt nagy valószínűséggel többszörös hazugságokat, „tényt és bizonyítást" emlegetve. Gondolom sokan várjuk a „tény bizonyítását". Bár szerintem itt a bizonyítás (Hol lehet ellenőrizni az állítást?! Hol a bizonyíték?) el fog maradni, és könnyen lehet, „Hat"-ról nem hallunk többet. (Az nem bizonyítás, hogy akitől hallottam, annak a nővére látta azt, aki - stb., stb.)
Így is hálásak lehetünk „Hat"-nak, mert ügyesen előállt a témával, mely vélhetően a suttogó propaganda által Erdély szerte köröztetve van. Hat megsejtetve kötődéseit mindjárt be is mutatkozott egy SZERINTE és számára „bizonyított ténnyel". Így ez inkább egy önvallomás, mint Kövér L. besározása. Na de várjuk türelemmel a bizonyítékot!
Addig is:
Kövér (nyilvános) életrajzában benne van, hogy az egyetem elvégzése után szociológusként dolgozott az MSZMP Szociológiai Intézetében. (Emlékezetből írok, lehetséges hogy a megnevezések nem abszolút pontosak, és pontos dátumot sem tudok. Nem esik szó vezető beosztásról, párttagságról.) Feltehetően néhány sorvadt elméjű ebből az életrajzi részletből „kerekítette ki" azt a „bizonyított tényt", amit „Hat" volt kedves megosztani velünk.
De tovább várom / várjuk a „bolsevik gyökerekre" utaló bizonyíték elérhetőségének, fellelhetőségének helyét. Addig is mindenkit arra bíztatok, hogy ne higgye el a „Hat"-féle „tényeket", szóbeszédeket és szándékosan kitalált, terjesztett hazug suttogó propagandákat.

Syd írta (2012-07-09 23:19:13)
Bátor.A Fidesz a Jobbikkal teljes.
Erdélyben a magyarság románosodik-rohamosan.

zoma írta (2012-07-09 22:16:35)
T.hat!
Mindannyian indulunk valahonnan. A lényeg: az életünk során, hova érkezünk, milyen értékeket képviselünk.

Fakutya írta (2012-07-09 21:37:36)
1. Én nem tartom gyenge háttérnek Kövér Lászlót. Azért élőben lenyomni a Dunatv-n, megcsinálni a herce-hurcát, az kemény volt. Az hogy ez nem hozott szavatot inkább belső okokkal magyarázható. Mert miért nem nyert Szász Jenő?
2. Látom másnak is hihetetlen, az RMDSZ túlnyerése. Bár tegyük hozzá, Vásárhelyt elveszítették. Lehet hogy a 'minden magyar számít' népszámlálási szlogen, és a népszámlálási előkampány volt az oka?
Lehet hogy az a magyarázata, hogy 4 év alatt az MPP szinte semmit nem mutatott fel, az EMNP pedig a hegy alatt abrakolt és összeségében egyik sem volt meggyőző?
3.Ismerek több jobboldali embert, aki nem volt hajlandó indulni a két jobboldali párt listáján. A kifogások: az MPP a kumcsinál kumcsibb lett, az EMNP pedig tele van opportunistákkal... Miért nem látja/látta ezt Kövér, mielőtt belevágott a veszőfutásba?
4. Borboly Csaba nem egy szent. Emberként egyáltalán nem kedves, inkább arrogáns karakter, ez egyébként még a plakátokon is látszott. Frunda dettó. Kelemen Hunor félszeg, komoly, látszik hogy mindent a szájába rágnak. Ezek nyertek, te Jóég??? Hol volt a szavazók szeme? Nem inkább a biztonságot keresték és azért szavaztak az RMDSZ-re?
5. Ahogy a pszichológiában a viselkedés, úgy a politikában az eredmények beszélnek csak. 2008-ban az MPP nagyobb lendületben volt, mint most. Az EMNP pedig a hegy alatt abrakolt, a választási kampányban szinte nem is érinett helyi aktuális problémákat. Most tényleg azt lehetne, hogy "fiatalítani", akkor lenne esély. Persze a rokonok és barátok azok maradnak ugy-e, akkor mivel jobb mint az RMDSZ?:P

kekegbolt írta (2012-07-09 20:31:59)
Fakutya!Meg en sem tudtam feldolgozni az RMDSZ "gyozelmet"Egyszeruen besokkolodtam az eredmenyek hallatan...Ez egy nagy titok:Mindenre gondoltam mar,es magyarazat meg nincs.De a tortenelem egyszer kinyitja kapuit es megtudjuk mi is allt ennek a hattereben!!!!Egyszeruen nem tudom elhinni,hogy az erdelyi magyarok meg mindeg megajandekoztak aruloinkat a bizalmukkal!Nem hiszem es kesz!

Tüsi2 írta (2012-07-09 19:57:57)
Tisztelt Fakutya!
Nagyon valószínű, hogy lehetnek olyan szabályok, amiket közös érdekeink megvalósulásának figyelése közben szem előtt kell tartanunk. Említek ilyet. A vádaskodókra és bizonyítékaikra nagyon oda kell figyelni. A vádaskodók gyakorta csak rágalmazók! (Rágalmazni a legegyszerűbb! Kivédeni a legnehezebb.) Azt mindig gyanúsnak kell tekinteni, ha valamely szervezet vezetőinek a személyével, és a családjával foglalkozik a politikai ellenfele. Vagyis a magánéletével. A politikában elsősorban a programokkal, a szándékokkal kellene foglakozni. Meg a politikus közéletet érintő tetteivel. Sikereivel, kudarcaival. A közéleti és nem a magánéleti botlásaival, - már ha megbotlott. Fintorogni könnyű. Ellenőrizni a hallomások valóságtartalmát munkásabb. Be kell látni, hogy „politikát csinálni", vezetni egy szervezetet, vagy bármilyen egységet, az bizalmi feladat. Ezért nem szabad azon meglepődni, hogy régi ismerősök, esetleg rokonok dolgoznak egymás mellett egy szervezetben. Ebből önmagában semmi rossz nem fog következni.(!) Éppen ellenkezőleg! Egy régi kapcsolatra épített bizalmi légkör lehet morálisabb, mint csak az utcáról betévedő érdek-vezérelt politikusok által fenntartott, érdekhálózatra épülő szervezet!
Hogy miből lehet azt tudni, hogy melyik politikus ténylegesen mennyit dolgozik, azt nem tudom. (Valószínűleg törvényes eszközökkel objektíven ez nem lenne kideríthető.) Az eredményesség, vagy annak látszata lesz perdöntő a választó számára, ha az elvégzett munka alapján kíván választani. Meglehet, Borboly és Borbély is kitett magáért a munka frontján. De melyek a tágabb közösség számára érvényesülő eredmények, ezt kellene számba venni.
Úgy általában és lépten-nyomon az RMDSZ, vagy bármely szervezet öncélú ócsárlása sehová nem vezet.
A polgári-nemzeti oldalnak „szervezkedéssel", aktivisták keresésével, és a pozitív kampány tervezésével kellene foglalkoznia. Miként támogatóiknak is. Gondolom. Mit szól ehhez?

Tüsi2 írta (2012-07-09 19:06:46)
Fakutya kiírta a lényeget: Kövér László GYENGE „háttér"! Ez bebizonyosodott. (És ez nagyon megnyugtató lehet Alvin jóslatára gondolva!)
Az erdélyi, a közéletben aktív embereket már réges régen „felszippantotta" az RMDSZ. Ezt még mozgalom korában megtette. A nagy szervezetnek van lehetősége a kötődés fenntartására, úgy látszik, „nem éri meg" kihátrálni a pártból. (Főleg ezen válságos időkben!) És minden eddigi jel szerint a közéletben mozgolódni kedvelők utánpótlása csekélyke. És ami még szomorúbb, hogy a fiatalok sem igyekeznek a közösség érdekével foglalkozók szerepét felvállalni. Ezek következménye, hogy a jóval az RMDSZ megalakulása után létrehívott pártok tagsága kicsi, tehát a szerveződésük „lyukas", gyenge, ezekből következően pedig a külső (látszólag persze belső) erős bomlasztási szándéknak (ilyesmi előfordulhatott!) nem tudnak ellenállni, esendőségük olykor nagyon látványos. Az RMDSZ legfőbb ereje nem csak hosszú idejű létezésében van, hanem ahogy Kövér is említi, ügyesen „betagozódott" a román elitbe is, és sikerült „hallgatólagosan" elfogadottá, „kicsit" kedvelté válnia. Vagyis ha kell egy kis pénz, média-támasz, politikai támogatás, ilyesmire sokkal inkább számíthat az RMDSZ általában román és balliberális részről, mint bármely más erdélyi szerveződés. Mindettől függetlenül más szempontból, más megközelítésből is érdemes tovább gondolkodni arról, hogy a viszonylagos RMDSZ siker hátterében mi lehet még. (Úgy tűnik, az RMDSZ szimpatizánsoktól annál többet nem lehet megtudni, minthogy egyszerűen „jól vezetik a magyarságot, mert jók".)

Tüsi2 írta (2012-07-09 18:25:20)
(Alvin) Mindig nagyon-nagyon elgondolkodtatnak a kikerülhetetlen végzetes jóslatok beteljesülései. Most az, hogy Kövér minden bizonnyal a "segítsége" által a rontásba viszi az erdéllyi magyarságot. Logikusan: "minden" Kövéren múlik. Tehát ha netán semmit nem tenne Kövér, akkor biztosan, vagy valószínűleg felragyog a székelység Napja. Gondolom így képzeli tisztelt Alvin?

hat írta (2012-07-09 18:13:50)
Hát bizonyított tény, hogy Kövér László úrnak vannak bolsevik gyökerei (fontos KISZ vezető Gyurcsány mellett) Kelemen Hunornak nincsenek. Kövér László folyamatosan erkölcsről beszél, csak a gerendát nem látja a tükörképében. Ő beszél kioktatásról amikor ő az aki mindig kioktat másokat, pedig nem igazán lehetne példaképnek állítani fiatalok elé. Üdülni és tanulni jöjjön Erdélybe, ne gyülölködni.

fortis et fidelis írta (2012-07-09 17:49:42)
"Erre csak két példa: sok nemzeti érzelmű ismerősömnek nem tetszik Szász Jenő személye, főleg az ominózus dec 1-i bukaresti koccintás után"

Tessék mondani, más nem koccintott dec.1-én?
Szerintem még Markó Béla is, itt Bp-en Medgyessi és Nastaze társaságában. A Medgyessit itthon "megdicsérte" a jobboldal, no de Markót ?
Ezzel nem veszem védelmembe Szász...

/Mi, Tőkést ismerjük jobban./

Udvarhelyi írta (2012-07-09 16:17:07)
gyznek kellene tortenelmet tanulnia, mert amit o tanult, az hamis. Aztan meg a jelent sem tudja, ha itt vezetesrol beszel es nem megvezetesrol, vagy arulasrol. No az ilyen ne adjon lecket Magyarorszag hazelnokenek. Meg a sajat gyrmekeit (ha vannak) is felre vezeti az ilyen hamis dumaival. Olyan mint a gyurcsanyistajudameraj, hamis magyarkepviselet.

atyafi írta (2012-07-09 16:06:18)
HAJRÁ Kövér László, csak így tovább! A székelység számít Önre!

Fakutya írta (2012-07-09 15:55:45)
Engem is meglepett, hogy az RMDSZ ugymond túlnyerte magát. Mai napig nemtudom megmagyarázni - szerintem ők sem...

Hogy az MPP és az EMNP ennyire a béka fenek alá kerüljön, ráadásul ilyen erőss háttérrel, mint Kövér L. jelenléte - ez is szinte hihetetlen.
Lehet, hogy olyan személyi próblémákra utal, vagy olyan "építkezési" stílusra, ami baráti-kapcsolati alapon és egyáltalán nem versenyszellemben valósult meg.

Erre csak két példa: sok nemzeti érzelmű ismerősömnek nem tetszik Szász Jenő személye, főleg az ominózus dec 1-i bukaresti koccintás után. Hasonlóan az EMNP egyes tagjaira is húzzák az orrukat, (ki kinek a rokona, stb) mert azt mondják, hogy soha a büdös életben nem dolgoztak...

Sajnálom emiatt Kövérék jóindulatú szándékát ami elég nagy kudarcba fulladt.

Azért az rmdsz sem tudta a "nagy falatot" lenyomni a jónép torkán, gondolok itt Frunda polgármester jelölt úrra...

Tehát, ha az MPP úgy építkezne, ahogy pl. Borbolyék építkeztek (Timur és csapata), az EMNP fele olyan szorgalmas lett volna, mint Borbély Lászlóék generációja - azért olyanok, amilyenek, de dolgoznak szorgalmasan az tény. Akkor lehet hogy ma másképp állnánk és Kövérék sem egy kudarcot könyvelnének el.

Alvin írta (2012-07-09 15:51:51)
Ha Kövér László tovább "segíti" az erdélyi magyarságot, akkor annak helyzete egyre rosszabb lesz.
Ezzel az állításommal lehet vitatkozni, de igaz lesz és beteljesedik.

Lüdérc írta (2012-07-09 15:45:28)
Hát ez nem sikerült valami hizelgőnek a székely feleimre nézve t.Álmos.

Álmos írta (2012-07-09 15:23:21)
gyz. Azt állítja,hogy a székely nem szereti,ha neki dirigálnak,parancsolnak.Nagyon téved! Ne feledkezzen meg a székelynép mindég határvédő katona volt, aki csak parancsra indult hadba.Mihály vitéz is a székelyekben bizott jobban,ezta román történészek igazolják. Igen a székely nem tűrte "SOHA" az igazságtalanságot, gazemberséget,rafináltságot,azért tud ölni ha kell. Lenin testőreinek 90%-a is magyar-székely ember volt,Csíkszentgyörgy-i származású Bors Gergébácsi ,aki közvetlen testőre volt Leninnek!

Nyilas írta (2012-07-09 15:21:02)
Tüsi2.
Engem a nemzetközi visítás és átkozódás kevésbé izgatna, az erdélyi magyar visítás és átkozódás anál inkább.
Bár ahogy látom teljesen mindegy, mert erdélyi barátaink ha van sapka rajt azért átkozódnak, ha nincs akkor meg azért.
De ők tudják, hogy együtt kell üvölteni a farkasokkal.
És aki közülük nem e falka tagja, arra természetesen nem vonatkozik a fent állítás.

Tüsi2 írta (2012-07-09 15:05:32)
Tisztelt Gyz!
A székely ember nagyon érzékeny természet lehet! Mert ha Kövér László, vagy más Fideszes politikus puszta megjelenését a Székelyföldön a „székely ember" úgy tudja leírni, hogy neki ezzel máris „DIRIGÁLNAK", és így Kövér is dirigálni érkezett oda, akkor ez rendkívüli érzékenységre utaló jel!
És valóban nem kedveli az érzékeny székely ezt a durva dirigálást, mert annak ellenére, csakazértis a dirigálással szemben szavaz. Minden jel valóban azt mutatja, hogy a székely lelkületet jobban érti az RMDSZ, mint a Fidesz.
Magam úgy tudtam, a politikus dolga közel kerülni a választóhoz, és a tervekről, szándékokról beszélni. A választó dolga a hallott tervek, szándékok képviselői közül választani. Akkor miért kell dirigálásnak leírni azt, ami nem lehet dirigálás? Ezt nem értem. De tiszteletben tartom azt a meggyőződését, miáltal elégedett az RMDSZ vezetésével, politizálásával. Nincs egyedül, sokan vannak így. Megtenné, hogy tájékoztatja a kevésbé elégedett kommentelőket arról, hogy Önt mi sarkallja elégedettségre? Nagy téma. De az okok minden kis részlete, szelete is fontos.

Nyilas! Tudjuk, a politikában sincs semmi következmény nélkül. Összességében (mindent mérlegelve) magam azt gondolom, hogy a Fidesz nem tehette volna meg, - vagyis a döntése reális volt. Aki azt gondolja, hogy egy ilyen ultimátummal kikényszeríthető lett volna pl. az autonómia, vagy más hasonló, azt hiszem, téved. Csak hatalmas ribillió lett volna a „nem" biztos eredménye: vagyis nemzetközi visítás, és átkozódás.

Nyilas írta (2012-07-09 14:44:27)
Tüsi2
Természetesen megtehette volna, hogy ellene szavaz.
Na akkor lett volna még csak igazán visítás és átkozódás, a most éppen ezt a szavazást számon kérő erdélyi barátaink részéről

Nyilas írta (2012-07-09 14:40:10)
gyz.
Kifejtené bővebben mire gondol, amikor az anyaországi, és az erdélyi magyarság közötti egyet nem értésről beszél?
Bár én trianon előtti időkből nem ismerek olyant, hogy erdélyi és anyaországi, ez valami olyan kategória lehet önnél, ami a trianon előtti időkből származó történelem nem ismeretéből fakadhat ..
Bár kétségtelen, hogy voltak még fegyveres összecsapások is a történelmünk folyamán, aminek viszont semmi köze nincs, az „anyaországi" és erdélyi magyar" kérdéshez, a Vitéz Mihály mellé ált székelység ugyanis nem az „anyaországgal" állt harcban, hanem a saját erdélyi magyarságával, azért meg meg is kapta a jutalmát, hisz soha akkora adóterhek nem sújtották, mint amivel Mihály vajda megjutalmazta őket.
Aztán meg Basta generális keblére borult, akitől ugyancsak megkapta a hálát az egész erdélyi nép.
Kedves uram, mielőtt ostobaságokat ajánlgatna legalább a saját történelmét ismerje meg. Ha már állítólagos magyarként ilyen elkülönültnek tartja magát.

Rottana írta (2012-07-09 14:37:11)
Csatlakozom RUA-ROGA-hoz!

RUA-ROGA írta (2012-07-09 14:24:24)
Csonka anyaországunk magyarságának több mint 2/3-a , a Fidesz és legkiválóbb vezérei - Orbán Viktor és Kövér László- , valamint az így létrejött Magyar Oszággyűlés , közel száz év után újra egyesítik a Magyar Szentkorona országainak magyarságát. Mint magyar állampolgár kérem a Jó Isten áldását ezekre az igaz magyar emberekre. Bár csak mi itt Erdélyországban, képesek lennőnk felnőni ehhez a történelmi pillanathoz.

Tüsi2 írta (2012-07-09 14:14:24)
Kicsit zavarba hoz, amiket „Harmadik" ír az interjú után „fáradt hülye gyerekről", meg „monarchiás" kényszerképzetet tulajdonítva Kövérnek? (Tehát önbizalom van bőven!) Meglehet, nem ugyanazt a szöveget olvastuk.
Ami ezt az interjút illeti itt fentebb, nagyon hasznos lehetne sok itt-ott kommentelőnek, mert magyarázatot találhatnának olyan sokat zavarosan rágcsált ügyekben, mint amilyen pl. az RMDSZ – Fidesz viszony - több szempontból. Talán idetalálnak az RMDSZ-lojalisták is, és lesz érdeklődésük, türelmük olvasni.
Nem mellékesen: Szindbád receptje nagyon reálisnak tűnik, de belülről változtatni a „86%-os" párton?
A kérdése reális és örökzöldnek látszik: ki mindenki, mikor és miben „reálpolitizálhat"? A belpolitika és a szomszédság politika talán egyszerűbb, mint a nemzetközi. Biztosan megtehette volna a Fidesz, hogy Románia belépése ellen szavazzon?

góbébarát írta (2012-07-09 13:20:01)
Én erdélyi gyökerű, de Magyarországon élő ember vagyok, és abszolút nem értem erdélyi testvéreimet, miért szimpatizálnak azzal az RMDSZ-szel, amely semmilyen érdemleges eredményt nem ért el, és azokkal a szocialistákkal rokonszenvezik, amely a 2004-es népszavazáson oly sok fájdalmat okozott az erdélyieknek is... Erre én logikus magyarázatot nem látok. Alkalmazkodásból, megalkuvásból? Az erővel nyomuló románokkal szemben? No hiszen, naponta látni az eredményét...

gyz írta (2012-07-09 13:10:35)
A házelnök úr, jó lenne, ha kissé tanulmányozná Erdély történelmét. Nem csak Trianontól napjainkig.Ha ezt megtenné, rájönne, hogy soha sem volt az az igazi egyetértés az anyaországi és erdélyi magyarság között. És szerintem nem is lessz.Erdélyi ember, de főleg a székely nem szereti, ha dirigálnak neki.Egy barátság, még akkor is, ha ugyan azon nemzet tagjai vagyunk, az a kölszönös megértés alapján kéne működjön.
És most Tasnak: Úgy látom Ön is a körön kivülről próbál itélkezni. Milyen konkrét vádak alapján nevezi csirkefogó gazembernek azokat akik nem "megvezetnek", hanem vezetnek, minket magyarokat itt Erdélyban?

Szindbád írta (2012-07-09 13:00:09)
Egyébként meg tegyük hozzá, hogy Kövérnek igaza van, és tőle - ellentétben a partvonalon pampogókkal - elfogadható ez a kritika, mert nem csak a száját járatta a bajusza alatt, hanem pár dolgot meg is csinált az elmúlt húsz évben.
mondjuk arra nem tért ki az interjú, hogy ha az RMDSZ elsikkasztotta az erdélyi magyarok jogait, akkor minek kell nevezni az a momentumot, amikor a Fidesz feltétel nélkül megszavazta Románia EU csatlakozását.

Vagy nekik szabad reálpolitizálni, csak másnak nem?

Szindbád írta (2012-07-09 12:57:27)
akinek baja van a főtisztekkel, rajta, le lehet váltani őket. Nem kell hozzá új párt se, be lehet menni az RMDSZbe felvételt kérni.

De lehet más pártot is csinálni, csak akkor nyerni is tudni kell. Nem elég a korcsmában edződni.

az alapvonalon túlról pampogni persze könnyű, csak minek.

Udvarhelyi írta (2012-07-09 12:56:41)
harmadik, Koverek nem a monarchiaban elnek, hanem egy demokratikus orszagot,Hazat epitenek, amit elodeik a monarchistak leromboltak. A Nemzetegyesitest probaljak ujra letrehozni, amit az idegen monarchistak szetzuztak. Hazugsagot nem kell terjeszteni, Nem valik hasznara Nemzetunknek. Vagy az a cel? On is a kommunista berencek egyike? Akkor ott a nepszabadsag, nepszava stb. onoknek valo hirportal, ne mergezze itt magat.

vfkcs írta (2012-07-09 12:47:28)
Az elkezdett munkát be kell fejezni, szabadítsanak meg a csirkefogóinktól

tas írta (2012-07-09 12:06:36)
Házelnök úr, minden tiszteletem Önnek! Világosítsák már fel ezt a megvezetett erdélyi magyarságot, hogy a főtisztjeik egyszerűen csirkefogó gazemberek.

harmadik írta (2012-07-09 11:45:55)
igen, hát a hülye gyereket is fárasztja az oskola. de mit tudj csinálni..
kövérék még mindig a monarchiában élnek, azt hiszik nagyhatalmak, de nem veszik észre, hogy a nagyhatalom már nem a monarchia, hanem izrael, amerika és oroszország. mindezek szivatják őket, ami a fideszt erősen fárasztja... mit tudj csinálni...majd megedződnek...

kekegbolt írta (2012-07-09 10:59:44)
Igaz,engem is faraszt mar nagyon!

Korábban írtuk:





[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Weboldalkészítés: Elistaria | MAhonlap | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt | GreenSmoke ]
Hirdetés

  csiksomlyo     lakó péterfi tünde     unitárius     csángó rádió     byealex     kovács p     legenda     a mol     pünkösd     eurovízió     autópálya     kelemen h     borboly csaba     daradics     gocz elvira     rmdsz     történetek a valóság határán     gyimesbükk     borboly     tőkés l  
Kulcsszófelhő