Erdély címererdély ma logó
június 19. szerda | Gyárfás napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4992 RON | 100 HUF: 1,5313 RON | több
Aki a csatát önmagával kezdi, az már ér valamit. (Browning, Robert 1812-1889, angol költő)

Archívum
2012.07.31. | 21:27 Tóásó-ügy – Leváltották a perben eljáró bírókat

635

A bolíviai belügyi és igazságügyi tárca kifogásának helyt adva lecserélték a Tóásó-per két hivatásos bíráját. Az indoklás szerint érdekükben állt az eljárásban való részvétel, és „bizonyos részrehajlás" is a számlájukra írható – adta hírül kedden a La Razón című bolíviai napilap.

Az újság értesülése szerint Sixto Fernándezt és Elena Gemiót jelölték ki az úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben való bíráskodásra.

Sixto Fernández közölte, hogy a „helyzetet aprólékosan elemezték" és azt találták, hogy bizonyos tényezők igazolják az eddigi bírák – Claudio Tórrez és Carlos Espinoza – személyével kapcsolatos kifogásokat.

Hirdetés

A tárgyalás helyszíne is változhat, Marcelo Soza ügyész ugyanis azt kérte, hogy az új bírák Santa Cruzból, a lázadó tartomány fővárosából Tarijába vagy Cochabambába helyezzék át a per érdemi szakaszának megvitatását.

Az állítólagos terrorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A rajtaütés során életét vesztette a magyar, bolíviai és horvát állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott az érvényes bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.

Az illetékes törvényszék múlt hétfőn döntött hivatalosan a július 23-ra kitűzött tárgyalás újabb elhalasztásáról, miután a belügyi és igazságügyi tárca kifogást emelt a szóban forgó két bíró ellen.

MTI


MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Könyv Környezetünk
Közéletünk Magyarország
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Világ Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:


Tükrözze híreinket
Webáruház
Női bocskai- és kazinczy-kabátok
500 lej275 lej
420 lej420 lej
Legolvasottabb
Szavazás
Hol nyaral az idén? Figyelem, nem idénymunkára gondoltunk!
Válaszlehetőségek
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Formanyomtatvány társadalombiztosítási járandóságok kérelmezésére (nyugdíj kivételével) (Cerere tip privind solicitarea drepturilor de asigurări sociale, altele decât pensiile)
Éljen a jogával, használja!
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Videótár

 A történelemtudat tisztítása – Beszélgetés Marius Diaconescu történésszel
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Weboldalkészítés: Elistaria | MAhonlap | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt | GreenSmoke ]
Hirdetés

  rmdsz     történetek a valóság határán     skultéty     erdélyország az én hazám     gocz     nem kell ay rmdsz-nek     schweighofer     nemes gyula     sebestyén péter     sütő andrás     nem kell az rmdsz-nek     gocz elvira     alfalu     zászló     létjogosult az utcai     szocialis halo     a hagyományos családmodell mellett tüntettek varsóban     autópálya     erdély tv     meleghazassag  
Kulcsszófelhő