Liviu Pop / Fotó: romaniatv.net

Liviu Pop román oktatási miniszter szerint nem szabad megismétlődnie annak, ami Marosvásárhelyen történt a Római Katolikus Gimnáziummal, és leszögezte: a kormánynak vagy a parlamentnek is rendelkeznie kell  azzal a  joggal, hogy iskolát alapíthasson olyan esetben, amikor a helyi önkormányzat ellenszegül.

A tárcavezető erről szerdán nyilatkozott azt követően, hogy megbeszélést folytatott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójával a magyar érdekvédelmi szervezet kérésére.

A miniszter emlékeztetett, hogy a nyáron hatályba lépett az oktatási törvénynek egy olyan módosítása, amely megteremti a kormány számára az iskolalapítás jogát. A jogszabály korábbi formája szerint ebben csak a helyi önkormányzat volt illetékes. Pop szerint nem normális, hogy senki ne tehessen semmit, ha egy helyi önkormányzat akadályoz egy iskolaalapítást.

A miniszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy amíg nem születik bírósági határozat az ügyben, nem lehet lépni. Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint a találkozón Pop kijelentette: amennyiben január közepéig lezárul az iskola ügyében indult per, újra lehet alapítani az iskolát önkormányzati határozattal vagy miniszteri rendelettel.
Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: a nyáron jelent meg a román közlönyben a szóban forgó módosítás, amely az RMDSZ javaslatára született. Ez lehetővé teszi, hogy a kormány hozzon döntést egy település iskolahálózatáról. Szabó Ödön szerint a marosvásárhelyi iskola megalapításának ez csak az egyik megoldási eleme, politikai döntésnek kell születnie kormányzati szinten – tette hozzá.

Kifejtette: a rendkívüli megbeszélést azért kezdeményezték, mert több panasz felhalmozódott a kisebbségi oktatásban. Megállapodtak a miniszterrel, hogy az új román oktatási törvény – amelyen jelenleg dolgozik a minisztérium – nem fogja szűkíteni a kisebbségi oktatási jogokat. Ígéretet kaptak arra, hogy nem fog tovább késlekedni kisebbségi pedagógusközpont, valamint az oktatási, nevelési és kutatási intézet magyar irodájának megalakulása. Szorgalmazták, hogy mielőbb szülessen megoldás a kisebbségi diákoknak szánt tankönyvek, valamint az iskolák kisegítő személyzetének pótlására.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a marosvásárhelyi magyar tannyelvű katolikus iskola működését, a korrupcióellenes ügyészség pedig vádat emelt az iskola megalapításáról rendelkező volt megyei főtanfelügyelő és az iskola volt igazgatója ellen.

Szeptemberben Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező szociáldemokraták pártelnöke megígérte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy megoldják a marosvásárhelyi iskola helyzetét.

MTI

2 hozzászólás

  1. István Fülöp

    A Szabó Ödön által említett módosítás így szól: ” În cazul în care autorităţile administraţiei publice locale nu aprobă organizarea reţelei şcolare prevăzute la alin. (2), în termen de 30 de zile de la data-limită impusă pentru aprobare, ministrul educaţiei naţionale emite un ordin cu privire la aprobarea reţelei şcolare, inclusiv pentru înfiinţarea, desfiinţarea, fuziunea sau divizarea unităţilor de învăţământ de stat, confesional şi particular pentru unitatea administrativă- teritorială în cauză, cuprinzând toate grupele, clasele de nivel preşcolar, primar, gimnazial, liceal şi postliceal.”
    Ez tehát egyértelmûen nem megoldás, mert biztosak lehetünk benne, hogy a jövõ tanévre a marosvásárhelyi tanács el fogja fogadni határidõre is iskolahálózatra vonatkozó határozatot. Gondoljon csak bele az, akinek van sütnivalója: megteszik az rmdsz-es tanácsosok azt, hogy nem szavaznak meg egy olyan iskolahálózatot, amiben majd lesz valami Petõfi-Siller iskola, szemkiszúrásból? Aztan mikor kiderül hogy csak csali volt, már késõ lesz ismét, s a tanácsosok meg majd sajnálkoznak, s bizonygatják, hogy õk a maguk dolgát elvégezték.
    Készül tehát az újabb átverés, megtanulhatja Orbán Viktor, hogy mennyit ér a Dragnea szava. Bárcsak tévednék!

    • hÍMES TOJÁS

      Az utolsó mondat tévedés. Orbán nem Dragneában fog csalódni! Hanem Szabó Ödönben, Kelemen Hunorban, és haverjaikban. Mert az erdélyi magyar vezetők azok, akikből a románok rendszeresen hülyét csinálhatnak!!!
      Hogyan lehetséges ez? Csak úgy, hogy valóban hülyék. És ez nagy baj! De ezen Orbán nem segíthet.
      A másik lehetőség, hogy Szabó Ödön és a többiek csak színészkednek, tettetik magukat, és közben tudatosan a románok kedve szerint játszák el a hülyét. Ez is nagy baj! De ezen is csak az erdélyiek tudtak volna változtatni, ha akartak volna. De nem akartak! Ragaszkodtak a Szabó Ödönökhöz, meg a Markó Bélákhoz, és hasonlókhoz. “Ez van” – sajnos mást nem lehet írni.
      Ha Orbán szedved valamitől, akkor annak oka az UDMR politikusainak minősége lehet./!!!/
      Orbánnak biztosan nincs illúziója Dragneát illetően. Tehát benne nem tud csalódni. Orbán kénytelen támaszkodni az erdélyiek által választott politikusokra!!! Orbánnak nincs más választása.
      Ha a magyarok többsége látja, hogy a románok teljes mellszélességgel 1993 óta CSAK az UDMR-t támogatják, (mely szervezet néhány vezetője irreálisan meggazdagodott!), és minden más eddig felbukkant magyar szervezetnek a románok NAGYON-NAGYON ELLENE VOLTAK. Ha ezek a tények nem ébresztettek a magyarokban gyanút, akkor csak magukra vethetnek.
      Ezt egyszer végre valahára fel kellene fogni!!!

      Láthatóan most egyedül Kelemen az “előre tolt” pajzsos szuronyos “katona”. De “egy fecske nem csinál nyarat”, és egy harcos sem. És nem tudjuk mi zajlik a háttérben. Nem ismerjük meg a többi UDMR vezető mulasztásait. Az UDMR vezetőinek többsége közismerten kollaborátor volt eddig. Az pedig olyan szerepkör, amiből nehéz kilépni. De ismétlem, az UDMR hiába “fekete ló”, ha ezt választotta a többség, akkor ezzel kell beérnünk!