Nemzetünk számára december elseje gyásznap, azonban nem feledkezhetünk meg azokról a hősökről sem, akik 1918-ban ezen a napon indultak el küldetésükre, melynek célja nem más volt, mint Erdély ősi földjének védelme a betörő román hadaktól.

Így, az elmúlt évekhez hasonlóan Erdély szerte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai Kolozsvártól Kézdivásárhelyig megemlékeztek a hős Székely Hadosztályról.

Kézdivásárhelyen tagjaink a Hadosztály parancsnokának, Kratochwill Károlynak a szobránál emlékeztek meg, míg Sepsiszentgyörgyön a közös temetőben található Első Világháborús emlékműnél gyújtottak meg 38 gyertyát a 38. Székely-magyar hadosztály tiszteletére.

Erdővidéki bajtársaink Barótra látogattak,ahol a református templom homlokzatán levő emléktáblánál helyezték el koszorújukat.

Kolozsváron komoly rendőri készültség mellett zajlott a megemlékezés, ugyanis a Kismező utcai temető környékét már reggel ellepték a rohamrendőrök. A koszorú elhelyezését ugyan nem zavarták meg, de ezt követően tagjainkat kétszer is megállították a rendőrök.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sajtóközleménye