Porcsalmi Bálint: A legnagyobb fegyverünk 2017-ben a tudás és az információ Fotó: Youtube

„A mi legnagyobb fegyverünk 2017-ben a tudás és az információ. Mi mind, akik most itt vagyunk, dolgozni és tenni akarunk. Ez a tábor rólunk szól, nektek szól” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ és a MIÉRT politikai edzőtáborának megnyitóján csütörtökön, Zeteváralján.

Mint mondta, a tábor megálmodásakor nem akartak más rendezvénnyel versengeni, egy olyan alkalmat kerestek, ahol a Szövetségben és a MIÉRT-ben dolgozó fiatalok tanulhatnak, gyakorlati tudást szerezhetnek, persze, ahol emellett a szórakozás is főszerepet kap.

Ügyvezető elnöksége hat hónapja eredményeit áttekintve elmondta: az elmúlt fél évben munka volt elég, sokat változtattak, léptek előre. A kommunikáció egységes, egy hangon mondják azokat a dolgokat, amelyek számukra fontosak, a területi szervezeteket megerősítették.

A következő fél év feladatait megnevezve Porcsalmi Bálint az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés kampányát említette. Elmondása szerint interneten aláírók sora folyamatosan bővül, bár az emberek nincsenek ehhez hozzászokva, és vannak olyanok is, akik nem érzik az ügyet magukénak. „Azon kell nekünk gondolkodnunk, hogy ezt a kisebbségi javaslatcsomagot úgy artikuláljuk, hogy a Facebookon élő fiatalok is megmozduljanak, aláírjanak” – fejtette ki. Szeptember második felében door to door indul, így kérik az emberek támogatását a MSPI-hez, év végéig pedig célul tűzték ki a 250 ezer aláírás összegyűjtését.

Emellett a Szövetség azt is vállalta, hogy segít a magyarországi választások regisztrációjában: „nekünk az az érdekünk, hogy az, aki részt akar venni a választásokon, meg tudja ezt tenni.”

Porcsalmi Bálint meghatározó jövő évi momentumnak nevezte 2018-at: „meg akarjuk mutatni, a magyar közösség mivel járult hozzá száz év alatt Románia fejlődéséhez, meg kell tanulnunk elmondani, hogy mi, a magyar közösség mit akarunk.” Szerinte létezik egy erdélyi magyar generáció, amelynek ez a dátum nem mond semmit, nem érdekli őket. Őket is meg kell szólítani, magyarázó, ismertető kampányt kell ennek a generációnak szervezni.

„Folyamatosan készenlétben kell lennünk, állandó kampányban vagyunk, összemosódtak a határok: nincs békeidő, amikor építkezni lehet, és külön kampányidőszak, amikor harcolni kell. Most mindennap kell egyidőben dolgoznunk, de harcolnunk és védekeznünk is” – fogalmazta meg a Szövetség munkájára jellemzőket az ügyvezető elnök.

„A fiatalok lendülete és tenni akarása, az idősebbek tapasztalata és bölcsessége nagyon fontos a MIÉRT és az RMDSZ viszonyában is. Bízom benne, hogy ez a hétvége a stratégiázásról fog szólni, és úgy megyünk haza, hogy eredményesebb szervezetet tudunk építeni”−hangzott el Oltean Csongor, a MIÉRT elnökének köszöntőjében.
Két hónapja tartó elnökségének eredményeiről így nyilatkozott: megalakították a MIÉRT ügyvezető elnökségét, abban bízva, hogy ezáltal operatívabban és eredményesebben tudnak foglalkozni a MIÉRT és a fiatalok aktuális ügyeivel. Emellett megalakult a jogi, belügyi, gazdasági, sport, külügyi és oktatási és kutatási, valamint mezőgazdaság és vidékfejlesztés kabinet is.

„A külügyi kollegák két héttel ezelőtt részt vettek az Európai Nemzetek Ifjúságának rendezvényén Lengyelországban, mely során kiemelt szerepet kapott Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya. A MIÉRT és tagszervezetei aktívan kiveszik a részüket a munkából, minden MIÉRT-es rendezvényen és tagszervezeteink rendezvényein is gyűjtjük és gyűjteni fogjuk az aláírásokat” – fogalmazott Oltean Csongor, majd eredményként emelte ki, hogy az elmúlt időszakban a párbeszédre építve sikerült egy erőteljesebb kapcsolatot kialakítani a diákszervezetekkel is.

A megnyitón Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere és Nagy Attila, Zetelaka polgármestere is köszöntette és jó tanácsokkal látta el a fiatal résztvevőket.
A nap folytatásában a táborlakók szervezeti protokoll és etikett, személyes és szervezeti time-management témájú workshopokon vesznek részt, este pedig régiók közti gasztró-megmérettetésre, majd tehetségkutatóra kerül sor.

Részletes program:

Augusztus 24., csütörtök
10.00 – 12.00 Érkezés, regisztráció
12.00 – 13.30 Megnyitó
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke
Olteán Csongor, a MIÉRT elnöke
Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere
Nagy Attila, Zetelaka polgármestere
13.30 – 15.00 Ebédszünet
15.00 – 18.00 Workshop: Szervezeti protokoll és etikett – Berczeli Gábor, a Robert Schuman
Institute ügyvezető igazgatója
16.00 – 18.00 Workshop: Személyes és szervezeti time-management – Kádár Magor egyetemi
oktató, képző
18.00 – 21.00 #zabáljcsak – gasztró-megmérettetés a régiók között (+ vacsora)
21.00 – 23.00 Tehetség- és valósághow
23.00 Buli kettőig
Augusztus 25., péntek
08.00 – 10.00 Reggeli
09.00 – 10.00 Krav Maga edzés / reggeli torna
10.00 – 11.00 Reggeli motiváció
11.00 – 12.00 Plénum/előadás: Jövőképek a Kárpát-medencében – Markó Béla, a Kós Károly
Akadémia Alapítvány elnöke
12.00 – 13.00 Plénum/előadás: Választási trendek és geopolitikai kihívások a fake news
korában – Csetényi Csaba, az Affiliate Network és a Network 360 médiacégek
vezetője, Radu Magdin nemzetközi tréner és tanácsadó
13.00 – 15.00 Ebédszünet
15.00 – 17.00 Workshop: Vezetői készségek és feladat-delegálás – Farkas András, a Pont Csoport
vezetője
Workshop: Személyi brandépítés – Kádár Magor egyetemi oktató, képző
17.00 – 18.00 Plénum/előadás: 2018 és a deep-state – Kelemen Hunor szövetségi elnök
18.00 – 19.00 Vacsora
19.00 – 22.00 A zetelaki ütközet – számháború mindenkinek
22.00 – 23.30 InKVÍZició: MIÉRT vs. képviselők és szenátorok
23.30 Jó hangulatú zenés, táncos program
Augusztus 26., szombat
08.00 – 10.00 Reggeli
09.00 – 10.00 Krav Maga edzés / reggeli torna
10.00 – 11.00 Reggeli motiváció
11.00 – 12.00 Plénum/előadás: Értik a magyar ügyet a nagyvilágban? – Winkler Gyula EPképviselő,Vincze
Loránt, a FUEN elnöke, Patrick Egan nemzetközi tanácsadó
12.00 – 13.00 Plénum/előadás: Cine sunt maghiarii și de ce? – avagy hogyan látnak minket
a románok, és hogyan tudunk ezen változtani? – román előadó egyeztetés alatt,
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke
13.00 – 15.00 Ebédszünet
15.00 – 16.00 Workshop: Fehér zokni és rövid ujjú ing – öltözködési tippek fiúknak és
lányoknak
16.00 – 18.00 Workshop: Digitális trendek és on-line kampányok
Workshop: Kríziskommunikáció – Patrick Egan nemzetközi tanácsadó
Workshop: Szervezeti marketing és leadership – Farkas Levente, a
Marketingiskola.ro alapítója
18.00 – 20.00 vitafórum / workshop
20.00 – 21.00 Vacsora
21.00 – 22.00 InKVÍZició: központi RMDSZ vs. területi RMDSZ
22.30 Diszkóba torkolló karaoke
Augusztus 27., vasárnap
08.00 – 10.00 Reggeli
Búcsúzás, hazautazás

(RMDSZ közlemény)